Bizarr portrék és ironikus személyiségrajzok alkotják Navratil Judit két legújabb sorozatát, mindenekelőtt a művészről (és családtagjairól), valamint az önkéntes alanyokról, akik részt vettek az „ezoterikus háziasszony” internetes jósrajzoldájának projektjében.
A jóslási procedúrához a bejelentkező páciens „bevállalósan” aktív közreműködésére van szükség, testének ritkán közszemlére tett részeit, a nyelvet, táplálékának maradékát, és nagyon finoman szólva, a szervezete által kiválasztott anyagait kell lefotóznia és elküldenie – amelyek alapvetően a testünk működését szolgálják, már régóta nem tabutémák, az esztétikával való szembenállást prezentálják –, de mégsem szembesülünk velük szívesen. A jóslás alapja pedig a Ji-King.
A kiállításon egy telefonos applikáció csempészi be korunk média-technikáját, ami segítségével előhívhatjuk a rejtélyes színes ábrák mögül azt a küldött anyagot, amiből a mintázatok Navratil Judit „kozmikus látomásaival” keveredve keletkeztek.
A páciensek küldeményei egy fehér gúla lapjain jelennek meg a térben mozogva-forogva úgy, hogy mind a négy oldal megmutatja magát, ehhez külön fejlesztettek egy applikációt. A fekete lapra rajzolt mintázatok alapvetően egy-egy személy pillanatnyi állapotát és lehetőségeit illusztrálja: közhelyes jósképek abszurditása az adott szituációra alkalmazva, melyhez az illető nagyon személyes titkaiba való belepillantás ad alapot.
Navratil másik sorozata a Vízisárkányok, csupaszkopoltyús csigák vagy tengeri házatlan csigák (Nudibranchia) a valóságosnak a többszörösére felnagyított változatai. A kiállításra érkezőt „egy kupac objekt” fogadja az előtérben, amelyek a tükörre kitett formában vizuálisan a jóslatrajzokhoz kapcsolódik. Az apró tárgyak, megmintázott kvázi neonszínű csigák, nyelvek és „szardarabok”, amelyek halk baba-gügyögés kíséretében (a beszéd globális őse) nézhetők meg.
A naplóbejegyzésszerű részletességgel megrajzolt apró hétköznapi mozzanatokat dokumentáló hatalmas rajzok a személyességüket és intimitásukat a fekete-fehér, aprólékos vonalrajzzal támasztják alá, de ezt csak akkor fedezzük fel, ha közel lépünk – az egyébként a papíron monumentálisra növesztett neonszínekkel megfestett mélytengeri meztelencsigához.
A szarkazmus, amellyel Navratil Judit saját szerepét bemutatja, leginkább a kétgyermekes anyasággal járó egész napos elfoglaltság, és az elmélyültséget igénylő művészeti tevékenység szembenállásából fakad. A művészt idézve: „A kiállítást körbelengi a kétgyermekesanyukalét testnedvekben úszkáló állapota, a folyamatosan osztott figyelem, és az a furcsa hangulat, amit saját nyelvünk nyalogatása okoz. Önkritika, vagy ‘művészi hitvallás’, ahol ezt a mozdulatot állítom párhuzamba képeim öncélú és hasztalan mivoltával (mint az önkielégítés egyfajta távoli rokona).”
A kiállítás megnyitóján készült videónk ITT látható.
