A párizsiak idén is részesei lehettek egy egész éjszaka tartó közös kalandnak, a Nuit Blanche-nak, azaz a Fehér éjszakának. (A középkorból eredő „fehér éjszaka” kifejezés a francia szóhasználatban az ébren töltött éjszakát jelenti.) A rendezvény évről évre egyre több látnivalót kínál, egyre több művész bevonásával, mind nagyobb számú közönség érdeklődésétől kísérve. A hetvennyolc hivatalos, Gaël Charbeau kurátor által kiválasztott programhoz további mintegy száz „nem-hivatalos” is csatlakozik, így lehetetlen vállalkozás valamennyit felkeresni, még úgy is, hogy közlekedni nemcsak kerékpárral vagy autóval lehet; ilyenkor a metró egész éjjel ingyen áll az utasok rendelkezésére. A Nuit Blanche célkitűzése kezdettől fogva az, hogy fiatal, pályájuk elején járó művészeknek adjon széleskörű bemutatkozási lehetőséget, a párizsiaknak pedig a különböző művészeti ágakon keresztül olyan alkalmat teremtsen, amikor találkozhatnak egymással, az alkotókkal és nem utolsó sorban magával a várossal is.
„Nincs jobb ellenállás, mint művészettel felfegyverkezni”
– nyilatkozta Franciaország és a világ társadalmi problémáira utalva Christophe Girard, a városháza újonnan kinevezett kulturális alpolgármestere.
Idén már négy városrész, a Szent-Lajos sziget, az Invalidusok, a Villette és a Porte Dorée körzete osztozott a programokon. A „virrasztók” részletes, minden praktikus információt tartalmazó térkép alapján kereshették fel az őket érdeklő helyszíneket, de az érintett városrészekben bolyongva térkép nélkül is szinte bizonyosan „belebotlottak” valamilyen rendezvénybe és élvezhették a felfedezés örömét.
A rendezvény plakátjára az 1983-ban Gabonban született Samuel Trenquier narratív festménye került, amely egy hajótörés utáni váratlan találkozás, a különböző kultúrákban nevelkedett Robinson és Péntek történetének feldolgozása. Ez volt egyébként a program egyetlen hagyományos értelemben vett festménye. A Hôtel de Ville elé került egy történelmi emlékmű és korunk szereplőinek alakjait összeszövő installáció, a Soulévement/Felkelés. Ugo Schiavi (1987) alkotásának központi eleme az a plasztika, amely a Nation téren emelkedő szoborcsoport egyik emblematikus figuráját ábrázolja gipszminta alapján, eredeti nagyságában. A kezében a szabadság fáklyáját tartó alakra –ahogyan az a valóságban is gyakran megesik – fiatal „lázadók” másztak fel, közülük az egyik a szoboréhoz hasonló kéztartással. Nem látszott, mit tart a kezében, de az alkotás azt sejtette, hogy Molotov-koktélt. A szóban forgó installációs elemet állványzat vette körül, mintegy jelezve, hogy a mű még nincs befejezve, a történetnek még nincs vége. A Hôtel de Ville dísztermében a napjainkra jellemző túlfogyasztásra figyelmeztető divatbemutató zajlott a magát a „fashion-art-activism” szlogennel hirdető Andrea Crews márka létrehozója és tervezője, Maroussia Rebecq olyan modelljeiből, amelyeket kizárólag használt ruhák, kidobásra ítélt anyagok újrafelhasználásával készített.
A Bibliothèque Forney későgótikus épületének belső udvarán állt Hugo L’Ahelec-nek a temetkezés vallási rituáléit és a színpadi látványt ötvöző installációja. A szerteszét szórt virágcsokrokat a látogatók magukkal vihették. Az egykori, 1248-ban alapított cisztercita iskola, a Collège des Bernandins tíz év óta a XXI. századnak szentelt kiállítások, koncertek, konferenciák színhelye. Ennek a középkori gótikus épületnek a refektóriumában volt látható Abdelkader Benchamma gigantikus méretű, az egész padlózatot beterítő freskószerű alkotása, az Echo de la Naissance des Mondes. A lendületes, lírai alkotással Benchamma a Big Bang, az ősrobbanás teremtő erejét kívánta szemléltetni. Ebben a térben zajlott tizennyolc pozanos kívülről is jól követhető performansza is. A Cité des Arts kertjében többek között Benedetto Bufalino Peugeot 206-os autójából átalakított pingpong asztalán játszhatott, aki arra járt. „Ellenségünk az autó, borítsuk fel”- kommentálta installációját Bufalino. Ugyanitt adták elő egyszerű emberi gesztusokból álló performanszukat a Collective Suzanne tánccsoport tagjai, akiket az egy évvel korábbi Nuit Blanche hozott össze.
A közönség aktív részvételét igényelte egyebek mellett a Szent-Lajos szigeten zajló „feketepiac”, ahol az alkalmi árusok a törvényeket kijátszva értékesíthették titkos érzelmeiket és érzéseiket. Az Invalidusok előtti gyepen a „Fűre lépni tilos”-táblákat kicselezve Julien Berthier zenélő labdáját lehetett rugdosni. Hajnalig sétálhattunk a sötétbe borult vincennes-i állatkertben, ahol az egyébként hasznos információkat harsogó hangosbemondóból ezúttal zongorajátékkal kísért kórus diszkrét éneke szólt. A Musée de l’Armée-ban egy különböző nemzetiségű menekültekből alakult zenekar, az Orchestre Orpheus XXI és egy szíriai énekes, Waed Bouhassoun adott koncertet, a Champs-Elyséen az izraeli származású Yael Naim énekelte kóruskísérettel saját szerzeményét, míg a Philharmonie de Paris-ban reggel hatig követték egymást a koncertek.
Ez a teljes programból kiemelt néhány példa talán alkalmas arra, hogy érzékeltesse a Nuit Blanche célját, hangulatát – és színvonalát.
A cikkben szereplő fotókat a szerző készítette.
Nyitókép: az Invalidusok negyedben elektro esten lépett föl Lindstrøm, Axel Boman és Kornél Kovács. Fotó: Andrea Aubert / culturebox.francetvinfo.fr
