Megtelt a Pál Gyula Terem május 11-én, Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2010. évi képzőművészeti ösztöndíjasainak (Havasi Dóra Zita grafikusművész, László Rita Emőke képzőművész és Németh Erika szobrászművész) közös tárlatán.
Németh Erika alkotásait nézve elsőre Aristide Maillol jutott az eszembe. Női alakjainak zömök, gömbölyded, szinte hullámzó formái tagadhatatlanul bizonyítják, a francia művész hatással volt fiatal szobrászunkra. S bár a mozgás nem hiányzik alkotásaiból, valami megmagyarázhatatlan nyugalom és béke árad belőlük. A női szépség és finomság különös ábrázolása ez, ahol az intimitás a duzzadó erővel párosul. Itt nem annyira maga a mozgás, mintsem a tömegek felépítése, a fény-árnyék játéka foglalkoztatta a művészt. Bár még lehet csiszolni, finomítani a formákon és az arckifejezéseken, minden egyes szobron látszik, hogy kemény és gondos munka áll mögötte.
Polgári házak, régi kapuk, kilincsek, oromzati díszek, ajtó-, ablakkeretek vagy díszrácsok vonulnak végig Havasi Dóra Zita alkotásain. Mindez nem naturalisztikus ábrázolásban jelenik meg a grafikusművész képein. Dóránál szinte mindent behálóznak (néha túlságosan is) az indaszerűen tekeredő vonalak, spirálok, apró virágok vagy körök, szinte alig látni nagyobb kiterjedésű üres felületeket grafikáin. Lényegében ezek a meghatározói egyéni stílusának. Régi ablakkereteket és egy tonett széket is felhasznált a jelenlegi sorozatban. A régmúlt eme darabjai új életre kelnek a grafikus keze alatt, hisz hordozóivá válnak egy-egy képnek, egyszerre jelenítve meg a múltat és jelent. A múlt ittragadt szellemét formázza át a művész, újszerű nézőpontból mutatva be Nyíregyháza utcáinak azon kincseit, melyek mellett nap, mint nap elvonul a járókelő, anélkül, hogy felfedezné igazi szépségüket.
A XX. század második felének amerikai plakátművészetét idézik László Rita Emőke munkái. A nagy, egynemű foltokkal, éles vonalakkal, kontrasztos színekkel operáló művész alkotásain a látvány mögött mély érzelmi folyamatok zajlanak. Akkor válik ez igazán láthatóvá, ha a műveket balról jobbra haladva kezdjük olvasni. Ebben az esetben érzek némi törést az első három és az azt követő hat kép között, mintha a művész időközben meggondolta volna magát, és más gondolatok kezdték volna el foglalkoztatni. Nem baj ez, hiszen az útkereséshez ez is hozzátartozik, de megtorpanni, megállni soha nem szabad. Elmúlás, ragaszkodás, szeretet, ezek az alapgondolatok köszönnek vissza a festményekről.
Mindenkinek őszintén ajánlom a tárlatot, hiszen ez reprezentálja jelenleg Nyíregyháza városának kortárs képzőművészetét.