A masztaba az ókori Egyiptom építészetének egyik, előkelőségek számára fenntartott sírtípusa; egy időben uralkodókat is temettek ilyen rézsűs falú, téglából vagy kőből emelt sírépítményekbe. Christót és alkotótárs-feleségét, a 2009-ben elhunyt Jeanne-Claude-ot évtizedekig foglalkoztatta a gondolat, hogy ezt az ókorból ismert formát egy modern alkotásban hozzák vissza abban a régióban, ahol a masztabákat eredetileg is építették, azaz az arab világban, de olyan anyagból, ami ezt a térséget, pontosabban annak gazdagságát, napjainkban jelképezi.
Így esett választásuk az olajos hordókra, hiszen a régió számos országa jólétének az elmúlt évtizedekben és napjainkban is az olaj az alapja. Döntésükben szerepet játszhatott az is, hogy az olajos hordók már korábban is szerepeltek a két művész eszköztárában: legismertebb bevetésükre 1962-ben került sor, amikor a két, akkor még pályája kezdeti szakaszánál tartó művész a berlini fal építése elleni tiltakozásként 441 ilyen hordóból épített falat, lezárva egy párizsi utcát. A „párizsi vasfüggöny” felépítése gerillaakció volt, de néhány órára azt a helyi rendőrség is tolerálta, s így munkájuk a maga idejében a Berlint kettéosztó fal ellen a művészet eszközeivel való tiltakozás egyik legjobb példájává vált.
A Londonban néhány hete megépült Masztaba Christo és Jeanne-Claude 23. megvalósult köztéri projektje; az alkotók között nemcsak az elhunyt házastárs iránti tiszteletből szerepel Jeanne-Claude neve, hanem valódi társszerzősége okán, hiszen a koncepció valóban kettejük közös munkája, mint ahogy évtizedeken keresztül közösek voltak a megvalósításáért tett erőfeszítések is. A 23 célhoz ért projekttel 47, egyelőre csak papíron létező áll szemben, de a 83 éves Christo kifogyhatatlan energiáit látva nem kizárt, hogy ezek az arányok még változni fognak. Mint ahogy a Masztaba mostani londoni bemutatkozása is csak egy állomása, de nem a befejezése ennek a projektnek.
A sorozat 1975-ben Texasban kezdődött, majd három éve a dél-franciaországi Saint-Paul de Vence-ben folytatódott, lényegesen kisebb léptékű, ezer hordós installációkkal. A végállomást, és minden bizonnyal a művész legnagyobb álmának megvalósulását a Masztaba gigaváltozatának megépítése jelentené az Egyesült Arab Emirátusokban. A lehetséges helyszínt, Abu Dhabitól nem messze, már meg is találták, jelenleg a pénzügyi és adminisztratív előkészületek zajlanak. Ezek még el is tarthatnak egy darabig, hiszen a „végső” építmény méretei gigantikusak; míg a 600 tonnát nyomó, 20 méter magas, 30 méter széles és 40 méter hosszú londoni változatot 7.506 darab 55 gallonos hordóból áll, az Öböl-menti változat ennek közel a hatvanszorosa(!) lenne és nem kevesebb mint 400 ezer hordót használnának fel hozzá, létrehozva ezzel a világ legnagyobb köztéri műalkotását és meghaladva a gizehi piramisok magasságát is. A hordók színvilága az iszlám kultúra jellegzetes színeire emlékeztetne.
Míg Christóék valamennyi eddigi installációja átmeneti jellegű volt és már csak dokumentációjában él, az Öböl-térségbeli Masztaba a tervek szerint „örök időkre” szólna, ugyanúgy emléket állítva napjainknak, mint ahogy a piramisok és masztabák teszik ezt a régmúlt korokkal, ellenállva az idő pusztításának. Hogy pontosan minek is állítana emléket? – nos, ezt a kérdést Christo nyitva hagyja. Tudja persze, hogy az olajos hordókból formált síremlék könnyen ad teret egyfajta kézenfekvő interpretációnak, de nem szeretné, ha erre szűkülne le az értelmezés. „Minden interpretáció előtt nyitva áll az út, hiszen bármelyik arra vezet rá minket, hogy gondolkodjunk – és a gondolkodás az, ami emberré tesz minket”– hangsúlyozza. Bármennyire is szimpatikus önmagában ez a gondolat, sokakat nem elégít ki. „Christo minden projektje nagyobb, magasabb, őrültebb mint az előző – írja például augusztusi számában a tekintélyes német művészeti folyóirat, az art – de vajon jobbak is lesznek-e ezáltal a művek? – teszi fel a kérdést a szerző, Barbara Hein és rögtön meg is válaszolja: nem. Csinos kulisszákká merevednek a szelfikészítéshez”. Hein úgy látja, hogy Christóék munkássága a berlini Reichstag becsomagolásával érte el a csúcspontját. Ez a projekt a megfelelő időben és a megfelelő helyen született és megkönnyítette a világnak, hogy víziókat gyártson a maga számára az újraegyesült Németországról. (Christo egyébként maga is legfontosabb projektjei közé sorolja a Reichstag becsomagolását, bár azóta hiába próbál, nem tud szabadulni a „csomagolóművész” titulustól, noha az ilyen jellegű projektek valóban csak munkássága egyik vonulatát képezik.)
A kék, vörös és ibolyaszínekben pompázó londoni Masztaba szeptember 23-ig látható a Hyde Parkban lévő Serpentine tavon; a színek a fényviszonyok alakulásának függvényében folyamatosan változnak és tükröződésük a tó vizében egy absztrakt festmény benyomását kelti. A helyszínválasztást minden bizonnyal döntően befolyásolta a művész és a Serpentine Galleries között kialakult szoros együttműködés. A neves londoni galéria két kiállítótere a tó két partján található, s az egyikben ezekben a hónapokban a Christo és Jeanne-Claude: A hordók és a Masztaba 1958-2018 című kiállítás látható, ami igyekszik szélesebb kontextusba helyezni a tavon úszó platformra felépített konstrukciót, végigvezetve a látogatókat azokon a korábbi projekteken, melyekben a hordók már szerephez jutottak.
Ami a giga-projekt londoni állomásának finanszírozását illeti, Christo ezúttal is hű maradt önmagához: a Masztaba 3 millió fontos költségéhez sem köz-, sem magánpénzekből nem kért és nem is fogadott el semmilyen támogatást; az összeget saját, részben ehhez a projekthez kapcsolódó munkái – sokszorosított vázlatok, kollázsok, fotók, kiadványok, illetve az általa már nagy rutinnal felépített merchandising – bevételeiből fedezi.
Ugyanígy hagyomány, hogy nagyon odafigyel az ökológiai aspektusokra is, amire rá is van kényszerítve.
Ugyanis a korábbi projektjeiért folytatott, sokszor évtizedes harcok során megtapasztalta, hogy a környezetvédők legalább annyi akadályt tudnak gördíteni megvalósításuk útjába mint azok az országos és helyi szintű szervek, amelyek távolról sem mindig szimpatizálnak elképzeléseivel, még akkor sem, ha azok megvalósítása rendszerint komoly bevételhez juttatja az őket befogadó régiókat, főként az idegenforgalom jelentős fellendülése révén. Legutóbbi megvalósult projektjük, a Lebegő mólók az Iseo-i tavon Olaszországban tavalyelőtt például néhány hónap alatt 1,2 millió látogatót vonzott. London polgármestere, Sadiq Khan pedig idén 150 millió fontos extra idegenforgalmi bevételt remél a Masztabától. Christo ezért nem győzte hangsúlyozni, hogy a hordók 100%-ban újrahasznosítható anyagból készültek, az egész installáció a Serpentine tó felületének alig 1%-át foglalja el, és ő maga is jelentős összeggel járul hozzá a tó ökoszisztémájának fenntartásához.
Nyitókép: Christo: London Mastaba, Serpentine. Photo: Cathrine’s Cultural Wednesdays (https://culturalwednesday.co.uk/christo-london-mastaba)
