P. Szabó Ernő: Blue Noses

Modern commedia dell arte, Chaplin örökségét folytató burleszk, ezredfordulós transzszibériai performansz vagy éppen a kukkolók posztkommunista paradicsoma? Műfaját illetően éppen olyan nehéz valahová is besorolni a Blue Noses (Kék Orrok) orosz művészcsoport munkáit, mint amilyen sokoldalúak az alkotások technikai szempontból. A régi, kétütemű Trabantokra alkalmazott jelző illik leginkább a művekre, amelyeket a Knoll Galéria a bécsi Viennafair után Budapesten, a Liszt Ferenc téri kiállítóteremben mutat be június 10-ig.

A csoporthoz tartozó művészek Oroszország keleti régióiból jöttek Moszkvába – Vjacseszlav Mizin Novoszibirszkből, Alexander Saburov pedig Jekatyerinburgból. Gyakran dolgoznak együtt két másik novoszibirszki művésszel: Konsztantin Szkotnikovval és Alexander Bulnyginnel, sőt a fotós Jevgenyij Ivanovval is. A tavalyi velencei biennálén is óriási sikert aratott a Blue Noses, a századforduló egyik leglenyűgözőbb jelensége, az Arsenale sok száz méter hosszú kötélverő csarnokának egyik „sűrűsödési pontja” volt a hely, ahol a közönséges papírdobozok aljára vetített végtelenített videofelvételeken a legkülönbözőbb mókás jelenetsorok futottak. A budapesti kiállításon a Velencében is bemutatott sorozat (Kisemberek valóságshowja) folytatásaként háromszereplős dobozvideót láthatunk, mondhatni az emberi életet a maga lényegre egyszerűsített formájában: az evés, az ürítés és a nemi aktus közben.
A videomunkák mellett három fotósorozat is szerepel a tárlaton. A Konyha-szuprematizmus kollázsait a klasszikus avantgárd mesterei, mindenekelőtt Malevics művei inspirálták, csakhogy a forradalmi avantgárd sokat ígérő elvont formái fekete kenyérből és kétforintos kolbászból születnek újra, hogy a legendák jövendőléseit az orosz valósággal szembesítsék. Hasonló a szembeállítás Az új Isten bolondjai című sorozatnál is, amelynek darabjain a legszebb régi orosz templomok előtt alsóneműre vetkőzve jelennek meg a művészcsoport tagjai. A Legalul című sorozatnál nincsenek ellentétek: a kinyitott szemeteskuka éppen olyan üresen tátong, mint amilyen nincstelen a mellette álló két ágrólszakadt.