P. Szabó Ernő: Egerekről és emberekről – 4. Berlini Kortárs Művészeti Biennále

Az idei – sorrendben a negyedik – Berlini Kortárs Művészeti Biennále az első olyan rendezvény a hasonlóak között, amelynek kurátori hármasa egy művészből, egy művészettörténészből és egy publicistából áll. Maurizio Cettelan, Massimiliano Gioni és Ali Subotnick viszont nem először dolgozik együtt különböző, ha nagyságában a mostani berlini biennáléhoz nem is hasonlítható projekt létrehozásán. Az „Egerekről és emberekről” című tárlat tizenkét helyszínén több mint hatvan alkotó műveit mutatják be május 28-ig. Noha a biennále az „egerekről és emberekről” szól, a rendezvény lebonyolítását magára vállaló Kunst Werke Berlin épületében a képek sora patkányokkal és denevérekkel indul, azaz Bruce Nauman egyik legismertebb, 1988-as videójával, amelyet a monoton mozdulatok és hangok végtelen ismétlődése jellemez, meg persze a bezártság, a kiszolgáltatottság és a félelem érzése, akárcsak a szomszédos teremben Mircea Cantor videóját, amely egy összezárt farkas és egy szarvas történetét mutatja be. Ez a rendezői választás valóban egyszerre művészettörténeti, művészi és publicisztikai mozzanatokból következhetett: jelzi, hogy a biennále nem egyszerűen új kortárs műveket mutat be, hanem a művészet és a történelem szoros kapcsolatát, az események kontinuitását kívánja érzékeltetni, mégpedig hatásos publicisztikai, művészeti, ha úgy tetszik retorikailag igencsak hatásos előadásmódban. Ennek a szándéknak a realizálásához keresve sem találhattak volna jobb helyszínt a szervezők, mint Berlin Mittét, az egykori spandaui elővárost, amely magán viseli háromszáz év történelmének a nyomait, benne különösen a több mint harminc évnyi NDK-lét lassan múzeumi tételekké váló jeleit. A konkrét helyszín, az Augustsrasse pedig, amely a régi katonai temetőtől vezet az Oranienburger Strassén álló, a város egyik emblémájává vált zsinagógáig, mintha csak esszenciája lenne ennek a történelmet idéző, fiatal művészektől és izgatott turistáktól zajos városrésznek. Minden kiállítási helyszínével a múlt és a jelen közötti konfrontációt segíti elő, a kiállítóhelyek – templom és magánlakás, pince és konténer, galéria, tükrös táncterem és temető, irodaépület és lóistálló – szinte kivétel nélkül a műalkotás szerves részévé válnak. Olyannyira, hogy egyes esetekben a szó szoros értelmében megkülönböztethetetlen egymástól a kortárs alkotó készítette tárgy és az ottfelejtett kacat. Különösen igaz ez a biennále legizgalmasabb kiállítóhelyére, az egykori zsidó leányiskolára, amelyet 1996-ban bezártak, s tíz év után a tárlat számára újranyitva körülbelül olyan látványt nyújtanak terei, mint az elhagyatott szovjet laktanyák vagy a kiürített csernobili iskolák. Itt alakul ki a nagy nevek és izgalmas művek legsűrűbb szövedéke: Paul McCarthy forgó, csattogó ajtói, Anri Sala magányos lova az autóút mellett az éjszakában, Pravdoliub Ivanov sáros vásznakból készült zászlói, Marcel van Eeden folyosót betöltő rajzsorozata a képzeletbeli hős, Wiegand világkarrierjéről, Varga Paloma Weisz plasztikái, más művekkel együtt a kortárs művészet maradandó értékei.
A nagy nevek (Otto Mühl, Tacita Den, Erik van Lieshout) sorolhatók tovább, s persze az olyanok is, amelyek mostanában válnak azzá, mint az egykori katonatemetőben hanginstallációval szereplő Susan Philipsz, vagy az észt Jaan Toonik, akit Apa és fiú című 1998-as videója – a végtelen jégmezőn korcsolyázva megjelenő, majd eltűnő meztelen férfi alakjával – tett ismertté. S ha már a kortárs művészet legújabb sztárjairól van szó, ne feledkezzünk meg Francesco Vezzoliról, aki a legutóbbi Velencei Biennále legzajosabb sikerét aratta Trailer for a remake of Gore Vidal”s Caligula című videójával. Berlinben a biennále egyik szatellit-rendezvényén szerepel, a Neue Galériában, mégpedig a The Bruce Nauman Trilogy-val. A biennále műveinek sorát indító Nauman világát újjáteremtve a kortárs művészet, a pop kultúra, popzene, a filmsztárok világának elemeit ötvözi három részből álló, mesteréhez méltóan provokáló művében. A Greatest Hits – Milva sing Bruce Nauman-ban az olasz díva, Milva és más hírességek ismételgetik meglehetősen melodramatikus módon Nauman leghíresebb performanszának szövegét: „Get out of my mind! Get out of this room!” Az Update hatalmas virágkosarát neonistalláció kíséri, a Bouncing Balls című videón pedig egy előrehajló meztelen férfit látunk, akinek széttett lábai között édeskésen szomorú dallamra lassan, ütemesen leng jobbra és balra a két heregolyó.