Négy évvel ezelőtt a philadelphiai Temple Judea Museumban mutatta be először Purim című kiállításának anyagát Böröcz András szobrászművész. 2002 decembere–2003 januárjában New Yorkban, az Adam Baumgold Galériában került közönség elé az összeállítás, majd a néhány héttel később Budapesten, a Magyar Zsidó Múzeumban. A Vasarely Múzeumban rendezett bemutatóhoz a Janus Pannonius Múzeum jóvoltából tartalmas katalógus is társul, amely a művek reprodukciói mellett néhány, a korábbi tárlatokhoz kötődő elemzést is tartalmaz.Három alkotás fotója került egymás mellé, a három művet mintegy eggyé ötvözve a katalógus címlapján. A bábjátékos (2000), az Egy pár cipő (2001) és a Hámán és tíz fia (2001) című műveké. A faszobrászat legnemesebb anyagaiból, dióból, mahagóniból készült plasztikák ezek, mint a tárlat többi alkotása is, a szerkezeti elemekre illetve az emberi alak karcsú, magas építményére szorítkoznak, sűrítményei, tömörítvénye annak a történetnek, amely Böröcz lazán összefüggő, valójában különböző időpontokban létrehozott, alkalmanként nem is feltétlenül a sorozat részének alkotásait ihlette, egyben pedig az antikvitásban lejátszódott, az ótestamentumban leírt eseményeket a XX. századi folyamatokkal állítják párhuzamba.
A purim (sorsvetés) a „zsidóság legvidámabb ünnepe” ahhoz az eseményhez kötődik, hogy a zsidók megmenekültek a pusztulástól: a gonosz Hámán ugyanis, Ahasvéros perzsa király főminisztere, az egész birodalomban el akarta őket pusztítani, Eszter azonban a király előtt leleplezte az ármánykodót, s végül Hámán került akasztófára, fiaival együtt. A tavaszi napéjegyenlőség körül ünnepelt purim idején Eszter könyvéből olvasnak föl, a hallgatóság időnként kiabálni kezd, vagy dobogni a lábával, hogy nem létezővé tegye a fölidézett eseményeket, az esti felvonulás során lányok, fiúk kereplőket forgatnak, a cipőjük talpára Hámán nevét írják, hogy megtiporják.
Ezek az ünnepi alkalommal használt kereplők és a gonosz nevét megtipró cipők jelennek meg az egyik művön, a zsarnok pusztulása a másikon, miközben a harmadik mű, A bábjátékos természetesen magával Hámánnal azonosítható. A művek együttese azonban, miközben az ószövetségi szabadulást megidézi, párhuzamba is állítja azt a XX. század legszégyenletesebb eseményével, a holokauszttal, fölidézve azt az ördögi mechanizmust is, amely a totális államok diktatúráját jellemezte. A kereplő nyele az embereket bábfigurákként mozgató szerkezet fogantyújává válik (A zajcsinálók I-II.), a Partvis, amelynek első változata már 1986-ban elkészült, nem az ünnepre való készülődést, hanem hatalom építményeinek részévé váló tömeget, s a különös füstöt kibocsátó magas kéményt asszociálja, a bakancs pedig a táborok felé menetelők lépteit idézi, s a megszabadulás ünnepének zaját a Vagon (2004) kerekeinek zakatolása nyomja el.
Sejtetések, asszociációk, párhuzamok sokszínű, sokfelé ágazó fonadékával kötik össze Böröcz művei a több ezer évvel korábbi eseményeket és a jelent, az örömöt és a gyászt, a szakrális és a profán történéseket. A részeg emlékműve az ünnep mámorát éppen úgy idézheti, mint Lótot a lányaival való bűnbeesés előtt. Ünnepelnek, gyászolnak, egyben pedig figyelmeztetnek a művek: Legyen a te igéd igen, igen, vagy nem, nem, mert a többi az ördög műve!
P. Szabó Ernő: Purim – Böröcz András kiállítása a pécsi Vasarely Múzeumban
Négy évvel ezelőtt a philadelphiai Temple Judea Museumban mutatta be először Purim című kiállításának anyagát Böröcz András szobrászművész. 2002 decembere–2003 januárjában...