A különböző, borúlátóbbnál borúlátóbb visszafejlődés-elméletek ellenére
az opto-kinetikai forradalom további, sosem látott elképesztések előtt
nyit utat. Az egyszerűség kedvéért magyarul projektornak nevezett
eszközök elérték azt a fényerőt, amelynek köszönhetően már nem kizárólag
lesötétített belterekben, hanem nem túlzottan fényszennyezett
kültereken (például az épületek homlokzatán) este mozgót festhetünk
fénnyel. A gépek forgalmazója az alig pár esztendős gyakorlati
alkalmazás ifjú műnemében – világelsőségünk újabb ékes bizonyítékaként –
már egy egész versenyt is meghirdetett a mozgóképlovasok számára. Ennek
köszönhetően a Nemzeti Galéria délnyugati homlokzatának egy traktusát a
– zsűrizésen túljutott – pályaművek bemutatására kölcsönzi a Múzeumok
Éjszakáján.
Természetesen nem hazánk az egyetlen hely, ahol ilyen jellegű megmérettetéseken ámulhat kicsi és nagy, bár a genfi és a hágai fesztiválok nemzetközi válogatásához mérten elég beszédes a tény, hogy a „paint up!” névre elkeresztelt versenyen az eredetileg elgondolt 12 bezsűrizett mű mellé még további nyolc pályamunkát is levetítenek, mert olyan jók. A mezőny egyöntetűen magyarajkú. Miről is van szó?
Kortársban jártas olvasóink számára talán így a leghamarabb fölfogható az architekturális vetítés: mozgóképi köztérpszeudo. Vagyis az épület homlokzatára, mint domborműre, annak mértani fölosztásaival játékba kezdő animáció kerül, aminek során úgy veszti el identitását az adott köztér, hogy mindvégig önazonos marad. A szokásos éjszakai, súrlófényeket is alkalmazó díszkivilágítások enyhén moduláló hatásával ellentétben, a természetes napfényhez kondicionált épületpercepciónkat ezúttal eléri az önmagát leleplező csalás. Példával illusztrálva: többek között arra is képes az új műnem, hogy a meglévő oszlopokat mintegy folyadékból föltöltött testként jelenítse meg.
A lehetőségek persze korlátozottak, tehát nem lehet csinálni Tadzs Mahalt a Nemzeti Galériából, legföljebb az ornamentika szintjén. Lehet viszont az épületen belül. Vagy a homlokzaton zajló eseményt már-már filmes hatással megjeleníteni, illetve az architekturális összefüggéseket nem figyelembe véve a homlokzatot alkotó felületek rétegezettségét kijátszani – s ez talán a legizgalmasabb, a tömegkábítással szembeállítható, képzőművészeti használatra alkalmas eszköze az új műnemnek. Mert ne legyenek álszent illúzióink, ez is a reklámipar céljaira kimunkált fejlesztés, az említett fesztiválok és a jelen esemény is ritkaságnak számít, hiszen nem volt megkötés a vetítendő tartalmat illetően!
Külön figyelemreméltó tény még, hogy hasonlóan a hatvanas évekbeli, fénykörnyezetekkel foglalkozó mérnök-művész csoportokhoz (Zero, Nul, GRAV, Dvizgyenyje, USCO), itt is komoly csapatmunkáról van szó. Több munkakör több hónapos összehangolt tevékenysége szükségeltetik ahhoz, hogy a mű létrejöjjön: animátorok, programozók, forgatókönyvírók és drága szoftverek nélkül a hagyományos, fehér, sík alapra készített mozgókép a tagoltabb homlokzatokon szétesne. Jelen esetben a Bordos Artworks, azaz Bordos László Zsolt vezetésével Kovács Ivó animátor és Vicsek Viktor programozó – mint az est művészeti házigazdái révén mutatkozhatnak be a kollégák.
A program nem a dunai homlokzaton, hanem a „B” portál előtti Hunyadi-udvaron, 2010. június 19-én, 22.00-02.00 óráig tart.
A döntős és +8 alkotó: itt