Paksi Endre Lehel: Utazás önmagunkba – Chilf Mária, Kovács Ivó, Kőszeghy Csilla kiállítása

A kiállítás címe lehetne a modernizmus művészettörténetének is a címe, már amint a különböző észleléseinket megkérdőjelező századforduló körüli izmusokban elkezdődik az utazás, majd a szürrealizmus elvont, meghökkentő képzettársításait is csakis a tudatunkba, illetve az alá szálló tornáztatás mentén értékeljük. A sor folytatódik, ám a művészettörténet még nem szálazta szét az olyan műveket, amelyekben a művészbe utazhatunk, s amelyekben magunkba is. A kép e Bordács Andrea kurálta tárlaton is kettős.Kovács Ivó munkája a legkevésbé személyéhez kötött – animációja nem tartalmaz portrészerű elemeket, sőt. Tengersok akt hullámzása, vízből alakjukba csorgó emberek sorozata ábrázoltatik a Re-vízióban. Technikailag annyira felkészült mű, hogy semmi sem menti meg a fiatalembert attól, hogy valamelyik rajzfilm-fantáziagyár a maga aranytojást tojó tyúkját rövid időn belül meglássa benne. A tartalommal ellenben lehet vitázni. A szuperérzéki képkockák legfőképpen a virtuozitásról szólnak, és valóban, a természet sok erővonalból összetevődő véletlenségét rendkívül magas színvonalon utánozzák a görbe felületek fénytörései és a folyadékok mozgásának eseteiben. Egyedül a lefelé pörgésükben hulló, egy bizonyos magasságban feketévé égő testek szekvenciáiban volt arra utalás, hogy Kovács Ivó ki is akart fejezni valamit. A feketébe pördüléssel egyidejűleg a zuhanás közegébe oszlik az alakból kiválva egy füstszerű köd, mintha legalábbis valami egyéb anyagú alkotórész távozna az emberi alakból bukásában. Ezen túl szerencsére nem úgy tűnik, mintha narratív lenne a mű – pedig lehet, hogy annak lett szánva.

Kőszeghy Csilla megszégyenítő rajztudását most alig csillantja meg, még a női mellek anatómiai ábráit magukba foglaló kőnyomatokon leginkább. Ezeken nagyon nőírók (V. Woolf, F. Kahlo) bekezdéseit helyezte el magyarázó szövegekként, pálcikákkal a szerv egyes részeire mutatnak ezek. Ha gender-paródia, akkor üdítő, ám, ha (férfidominált) patológia/esztétika tudomány-paródia, akkor trivialitása (nő=cici) komoly konfliktusba kerül a kivitelezés finomságaival. A női torzós fényképekre, a mellet ábrázoló részre hímzett sárga, vörös és kék erekről ugyanez nem mondható el. A rajzosság itt a vadak brutalitását idézi föl, nagyon kellemetlen mű. Aki olyan férfi, hogy ha nővel beszélget, és közben a tekintetét le sem bírja venni annak dekoltázsáról, arra ráfér ez a sorozat, a kívánatos bőrt szinte lenyúzó bámulás – talán észhez térítő – kimondása. A szilikon műmellel játszó művész határozottan a mókásba esik az utolsó sorozaton: itt mindenféle közterekre dobja föl a testrész-párt ideiglenesen. Ezeken ugyanúgy virítanak az erek, ettől nem pornográf, hanem egyenesen bizarr a létrejövő szituáció. Egyedül azt sajnálom, hogy nem állandóra tervezte Kőszeghy a feminizált városképet.

Chilf Mária közelíti meg legjobban a belső utazás tematikáját. Önpoklába alászállását egészen követhető képi megfogalmazások összessége ábrázolja. Magába utazik, de gyakran sikerül személyes gondjaitól elrugaszkodnia, hogy vezetőnkké legyen. Szövegeket is használ, ezek szorongatott, útját nem találó lelkiállapotról sarjadtak. Egyik-másik akvarellje viszont remekbeszabottan aknázza ki a vízen közlekedő pigmentek hatásait. A fekete lidérckép – a mű kiemelkedően jól sikerült darabja – attól lidérces, amint egész alakja egy precízen adagolt tuspacni szétfolyó, szőrösen sugárzó kontúrjain belül marad.
Dorottya Galéria
2007. október 12.–2007. november 24.