„Magyarországon közel 788 ezer lakás található panelépületben, ezekben él a lakosság ötöde” – emlékeztet a most nyíló, debreceni kiállítás felvezető szövege. Forró vizet a kopaszra (1972), Panelkapcsolat (1982), Falfúró (1985) – csak néhány olyan magyar mozifilm, amely megpróbálta megragadni a panelvilág, a lakótelepi létforma aspektusait, a panelt, mint paradigmát és mint esztétikát értelmezni. De igyekeztek megragadni ezt fotográfusok, szociológusok és persze képzőművészek is, nem beszélve „minden idők” tévésorozatáról, a Szomszédokról. Egyformaság, zártság, tömegesítés és atomizáció, a közösségek szétesése és meta-közösségek kialakulása, monotónia, a társadalmi mobilitás ígérete, majd befagyása.
Panelfalu, kedély, magány. Lakhatás, -hatás, – tás.
Ez van. Vagyis volt. Azaz mégis van, ténylegesen, hiszen Magyarország egy igen nagy része még mindig panelország, még ha itt-ott zöldítették is a szürke panelházakat, felújították, kaptak olykor napelemet is, de leginkább új nyílászárókat és színes falfestést. A panel az panel, függetlenül attól, hogy milyen színű és az ingatlanpiac miként árazza be. Csakhogy panel sokféle van. Más az, amit a hetvenes évek elején építettek és más, amit a nyolcvanas évek közepén. A mostani debreceni kiállítás a régió paneles technológiával épült lakótelepeit kutatja. És ezen keresztül a múltat. Meg persze a jövőt. A panel szép.
Kik? Paweł Althamer, Bajkó Dániel, Andrej Balco, Beöthy Balázs, Cs. Uhrin Tibor, Csaba Imre, Csáki László, Elena Chernyshova, Csizik Balázs, Csontó Lajos, Tomáš Džadoň, Esterházy Marcell, Ferenczy Zsolt, Andreas Fogarasi, Gábor Imre, Cyprien Gaillard, Gellér B. István, Susanne Hopf & Natalja Meier, Franz Höfner & Harry Sachs, Imreh Sándor, Kádár Emese, Keserue Zsolt, Július Koller, Korniss Péter, Kroó Anita, Lantos Ferenc, Marián Laššák, Miskolczi Emese, Bartosz Mucha, Réthey-Prikkel Tamás & Schmidt András, Józef Robakowski, Dagmar Schmidt, Szabó Kristóf, Szilágyi Lenke, Szlava Sztyepanov, Török Judit, Vass Lilla, Julita Wójcik, Liam Young
Hol? MODEM, 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.
Mikor? aug. 3.-nov.17.

„Megélem s átélem képeimet. Fontosnak tartom az emlékezetet életben tartani képi kontextusként is. Ezekben a képekben történetmesélés, őszinteség, asszociációs hálózat, líraiság van, megfelelési kényszer nélkül. Három évtizede nem volt kiállításom Budapesten…” – írja magáról Nyilas Ilona fotográfus. Csöde, vagyis a zalai Őrség egyik aprófalva és London között zajlik az élete. Képeinek, azaz életművének eddigi első, nagyobb bemutatója ez most Budapesten. Nagyon élnek a képein a hetvenes-nyolcvanas évek. De itt nincs nosztalgia. Egy élénk, aktív „szem”, azaz szemtanú nyilvánul itt meg, s a képek éppúgy megragadják a kort, az életérzést, mint amennyire közvetítik a személyes viszonyulásokat. Ez a múlt mintha csak ma lenne.
Ki? Nyilas Ilona
Hol? Capa Központ, 1065 Budapest, Nagymező utca 8.
Mikor? szept.15-ig

Kollektív álmok és burzsuj villák
Ha eddig nem láttuk, hát akkor most. Szeptember közepéig még nyitva ez a kiállítás, amely a két világháború között aktív, a Bauhaus-hoz kötődő hazai építész-csoport, a CIRPAC tevékenységéről szól. Molnár Farkas, Fischer József és társaik tevékenysége nem maradt meg az építészetnél, az architektúra társadalmi kontextusa legalább annyira foglalkoztatta őket, mint az, hogy milyenek a házaik, megépülnek-e, és ha igen, hogyan. Írtak, beszéltek, de mindenekelőtt gondolkodtak a társadalomról. 1929-ben alakultak és ’38-ig működtek. Sosem késő felfedezni őket, pláne most, amikor nemcsak a fent emlegetett hetvenes évek derengenek föl, vagy inkább élednek újra, hanem a harmincasok is.
Hol? Blinken OSA Archívum – Centrális Galéria, 1051 Budapest, Arany János u. 32.
Mikor? szept. 15-ig

Nyitókép: Közkemp, 2019
Az alkotótáborban három workshop közül lehet választani, amelyeket Hecker Péter festőművész, valamint a Nemmivoltunk crew (Bátory Péter, Brückner János, Falvai Mátyás, Fillér Máté, Szabó Ottó, Tóth Márton Emil) és a SZ.A.F. (Fischer Judit és Mécs Miklós) formációk vezetnek (részletes a weboldalon). A workshopok átutazó vendégeket is várnak. Részletek és jelentkezés: kozkemp@gmail.com
A képen Holy Olga és a Tóth Márton Emil a Nemmivoltunk Crew workshopján. Fotó: Erdei Krisztina