Kaszás Tamás: „Mégsem olyan mély az árok mint ahogy a mérnök kiszámította”
Kurátor: Csatlós Judit
Kassák Múzeum, Budapest, augusztus 31-ig
Állt a pár évvel ezelőtti Kassák Múzeum emeleti lépcsőfordulójában egy kiállítási installáció, rajta öles betűkkel Kassák Lajos egyik legtalálóbb manifesztuma, A reklám. Ebben az 1926-os szövegben lehetett olvasni azt a szórakoztató kitételt, miszerint a reklám esztétikai szempontból való kiátkozása nem kritikai állásfoglalás, hanem „felelőtlen és időszerűtlen smokkság”. Ez a „smokkság” kifejezés olyan idegenül csengett a kicsiny barokk kastélymúzeum belterében, amennyire elveszetten kereste helyét a legkérlelhetetlenebb magyar avantgárdista – Kassák Lajos – egész életműve az ódon falak között. Ennek már vége. Az új igazgató alatt (artPortal-interjú Sasvári Edittel itt!) a névadónak szentelt állandó kiállítás megtalálta azt a dizájnos körítést, ami intelligens módon helyezi el a kastélyszobákban. Cserébe viszont eltűnt A reklám és a smokkság.
Most visszatért. De hogy!
Nem a „smokkság” tért vissza szó szerint, bár maga az inkriminált szöveg is szerepel Kaszás Tamás méretes installációjának a falára kiragasztva, hanem Kassáknak több reklámmal kapcsolatos ötlete a húszas évek derekáról. A középpontban az a bizonyos, 1924-es kioszk-terv áll, ami kiváló illusztrációja a manifesztumnak: pár színes konstruktív síkból és hasábból összeillesztett, újságosbódés–óriásplakátos komplexum. Ezt Kassák megfestette „látványtervként”, majd Herbert Bayer készített belőle egy makettet és lefotózta. Meg is jelent több kiadványban, például a német expresszionisták legendás folyóiratában, a Der Sturmban, vagy az Új Emberhez szónokló Tisztaság könyvében. Három magasba nyúló hirdető fal, alatta újságos bolt, postaládával. Tiszta színekkel elkülönített konstruktivista síkok, olyan feliratokkal, mint AUTO, PUR, POST vagy ZEITUNG.
Kassák Lajos: Kioszk, 1924
„…a reklámmüvész szociális alkotó”
„A mi korunk reklámtipusa, amit egyre inkább az elemek összhangja, a markáns egyszerüség és a technikailag könnyen előállíthatóság jellemeznek – írja Kassák –, nem esztétikai célkitűzéssel, hanem a tárgyilagos erő jegyében és az emberiség fejlődésének irányvonalában halad. A reklám alkalmazott művészet, a reklámmüvész szociális alkotó.” Ezt a fonalat kapta el a társadalmi és ökológiai témák legelhivatottabb kortárs művészeti szószólója, Kaszás Tamás. A fiatal művész Kassák Múzeumban rendezett kiállításán számtalan formában megjelenik az ikonikus kioszk, szélesre tárt időperspektívában. A múzeum kertjében bútorlapokból összetákolt, több méter magas kioszk mállik az esőben. Bent látjuk ugyanőt: a Der Sturm grafikájaként, régi és új makettként, megépített remake-ként, művészi adaptációként, legójátékként, emlékmű-tervként, objektként stb.
Kassák Lajos azt a pillanatát kapta el a reklámtörténelemnek, amikor az éppen inspiráló módon szippantotta magába a forradalmi grafikai megoldásokat, ráadásul a szovjet agit-prop révén teljes mellszélességgel kiállt a „társadalmi haladás” mellett is. Nemcsak Kassák közlekedett ekkor magától érthető természetességgel a reklámbódé és az absztrakt képtárgy között, hanem az orosz zseni, Rodcsenkó is (ő is szerepel Kaszás installációjában).
A kegyelmi pillanat rég elszállt,
a reklám mind a mai napig a kapitalizmus leghatékonyabb fegyvertársa. És Kaszás Reklám-romok című, 2013-as installációja éppen erről beszél. Maga a hulladékfákból tákolt mű is egy kioszkra emlékeztet, rajta A reklám falragaszként (három nyelven) és egy sor klasszikus kioszk-terv. A tetején egy kivert falú, nem működő, hirdetőtábla, oldalán jelmondatszerű feliratok (AGIT P’OP és ALL ADV LIE). Az egyik oldalán elhagyott üzletek elrongyolódott cégérei fotókon: üres neontáblák, levakart matricák, vakon sorjázó fénycsövek. Alattuk a leszerelt óriásplakátok után maradt üres vázrendszerek (festményen). Mintha egy apokaliptikus városi térben járnánk, ahol összeomlott a kis- és a nagykereskedelem. Egy kis képernyőn fut a téma nemzetközi feldolgozása: a São Pauló-i változat. Egy dél-amerikai polgármester ugyanis betiltotta pár évvel ezelőtt az összes köztéri reklámot a városban. Ennek egy egész furcsa össztársadalmi kísérlet lett az eredménye, pont a kassáki szellemmel szembe menve, de tanulva az elmúlt majd száz év piaci tapasztalataiból. (A reklámgrafika csapodár természete már a harmincas években nyilvánvalóvá vált, amikor a modern stílus összebútorozott mindenféle autoriter kormányzattal. Ekkor már Kassák is inkább képarchitektúrákat festett, nem újságosbódékat.)
Kaszás Tamás: Kioszk-kunyhó I.-II. (Kassák Lajos képarchitektúrája alapján), montázs, 2013
Kaszás nem csak visszafelé megy az időben,
hanem – felállított egy külön szobában, másik installációval – előre is. Egy posztapokaliptikus sci-fibe való rideg, pusztuló, nyomorgó jövőbe. Az egész friss Kioszk-telep dioráma című mű dexionsalgó állványzatra szerelt polcokon mutat be hat apró kioszkot. Természetesen közte van Kassák ikonikus példánya is, csakhogy nem a diadalmas avantgárd kubusaival előadva, itt a postaláda rohadó fabódé, az ablakok bedeszkázva, a sarokba kályhacső, a tető beázik, az ablakot rács fedi.
A favela-esztétikában utazik,
ami a nemzetközi kortárs képzőművészet fontos ügye, kétszeresen vetve fel a társadalmi feszültségek problémáját. Egyrészről – úgy általában – a világ éhező szegényei kapcsán (akár dizájnban, akár pavilonszerű installációkban), másrészt az ideológiáját vesztett későmodern művészet folytathatósága kapcsán. Kaszás virtuózan villantja össze a nyugati modern narratívát, az utopizmus értelmetlenségeivel, a nemzetközi sztenderdeket a nagyon is magyar nyersanyaggal.
Bátran mondanánk a kiállításra, hogy üdítő élmény, ha a perspektíva nem volna rémisztően depressziós.
A cikk lejjebb folytatódik.