A holland főváros királyi képgyűjteményének helyet adó Mauritshuis most nyílt kiállítása a 17. század hazai művészeinek alkotásait állítja párhuzamba az 1860 és 1960 között készült modern festményekkel.
A párosítás a műfajok szerinti felosztás logikáját követi, portrét portréhoz, tájképet tájképhez illeszt. Rendhagyónak a rendezési koncepció tekinthető, mivel a tizenegy festménypárt nem külön egységben mutatja be, hanem az állandó kiállítás anyagába keverve tárja a látogatók elé – így a múzeum minden termébe jut egy-egy meglepetés.
A kiállítás érdekessége a műfaji határok értelmezésében rejlik. Charley Toorop és Rembrandt önarcképének, vagy Paul Cézanne és Jan Both mediterrán tájképének egymás mellé kerülése könnyen elfogadható mindenki számára, sőt Juan Gris 1912-es és Jan Davidsz de Heem 1628-as csendélete is közelinek tűnik. Ezzel szemben Gerard Houckgeest templombelsőjének és El Liszickij nonfiguratív kompozíciójának, illetve Salvador Dalí emberpárjának és Johannes Vermeer világhírű fülbevalós leányportréjának párba állítása már elmélyültebb figyelmet követel.
A hasonló témákat feldolgozó festményeket több száz év választja el egymástól, a bennük rejlő azonosságok és különbözőségek a művészet lényegi megértéséhez nyújtanak kapaszkodót az érdeklődők számára, akik december 11-ig tekinthetik meg a tárlatot.
