Banksy műveit eddig nem láthattuk galériákban, hacsak be nem csempészte őket. Sprayvel és stencillel készült rajzainak természetes közege inkább a nagyvárosi járda és tűzfal. Október 13-án azonban az inkognitójához továbbra is ragaszkodó Banksy a londoni Notting Hillben megnyitotta első kiállítását, a festmények és szobrok között pedig 164 patkány szaladgál.Banksy szerint a patkányok a mindent túlélő kisembereket jelképezik, a nagyvárosok nemkívánatos, sőt gyűlölt figuráit. A Kiállított művek ismert festmények parafrázisai, kisebb-nagyobb kiegészítésekkel. A Vénusz szobor márványfehér testén tetoválásokat visel, Van Gogh napraforgói elszáradtak, Warhol Merilyn Monroe-ja Kate Mossá alakult, Edward Hopper éjszakai bárjelenetében, az Éjjeli Baglyok című képen egy új szereplő tűnt fel; egy Brit zászló mintázatú alsónadrágot viselő dühös alak, aki a jelek szerint az ablakot betörve rontott be a bárba. Banksy szerint a vandalizált képek tökéletesen jelenítik meg a mai korhangulatot, hiszen nem a Constable megfestette világ vesz körül bennünket.
A kiállítás október 25-ig látogatható a London, Notting Hill, Westbourne 100 szám alatt, naponta 11-20-ig.
Patkányok és parafrázisok
Banksy műveit eddig nem láthattuk galériákban, hacsak be nem csempészte őket. Sprayvel és stencillel készült rajzainak természetes közege inkább a nagyvárosi járda és tűzfal....