Pécsi 25.
Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 1991-2016
Capa Központ, január 8-ig
A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj az elmúlt 25 év magyar fotográfiájának egyik meghatározó alakító tényezője. A legfeljebb háromszor elnyerhető ösztöndíj számos alkotót segített hozzá a sikeres pályakezdéshez, biztosította projektjeik megvalósításához a szükséges anyagi hátteret és időt. Az ösztöndíj 25. évfordulójának alkalmából rendezett retrospektív tárlat helyszíne a Capa Központ.
Milyen rendezőelvek mentén lehet bemutatni 25 év fotográfiai eredményeit? Tekintettel az anyag mennyiségére és diverzitására, elkerülve a szalon-jellegű bemutatást, milyen szelekciós megfontolások dönthetnek a 124 ösztöndíjas fotós munkáiról, az egyes alkotók és művek kiemeléséről? A kiállítás létrehozóinak és kurátorainak (Gellér Judit és Zsámboki Miklós) erre kellett választ találniuk.
Szilágyi Lenke: Szíria, 1993. (sorozat)
Ahogyan a Pécsi 25 kurátori felvezetésében olvasható, a kronologikus felosztás mellett, ami három időszakot különböztet meg, az alábbi szempontok érvényesítése szolgált iránymutatóul: a fotótechnika változásaira való reflexió, az alkotói attitűdök alakulásának megjelenítése, valamint a sorozatok művészeti, illetve társadalmi problémákra való érzékenysége.
A bemutatást tehát az alkalmazott technikák, a fotóműtárgyak formai megjelenése és a képek témáinak figyelembe vétele strukturálja – tudhatjuk meg a kiállítási vezetőből, amely a tárlat előterében hivatott útmutatást adni a termek anyagának együttes értelmezéséhez.
Bozsó András: Downtown No.2, 1995.
A válogatás az analóg technikák alkalmazásától a digitális fotózásig, a kézi nagyításoktól a táblaképeken át a fotókönyv formátumig jut el. Az 1991-től 2001-ig tartó szekcióban egyaránt szerepel dokumentarista, valamint a fotográfia mediális kérdéseivel foglalkozó sorozat – Szilágyi Lenke Szíriában készült életképei egy mára romjaiba döntött világ egykori helyszíneiről tudósítanak, Bozsó András Downtown című sorozatában Budapest apokaliptikus víziói tűnnek fel a valóság és a makett dimenzióinak összemontírozásával.
A médiumfilozófiai irányultságot a következő teremben a fotografikus illúziókeltés kérdésköréhez kapcsolódó művek viszik tovább, köztük Szabó Dezső Tornádó és expedíció című sorozatának egyes képeivel. A 2001 és 2010 közötti időszak domináns részét azonban a szociografikus igénnyel készült, a világra a kulturális antropológia módszereivel tekintő fotósorozatok adják. Például Erdei Krisztina Formaságok sorozata, köztük a 2000-es évek magyar fotográfiájának egyik vizuális talányával, a Bordány, 2004 című képpel.
Szabó Dezső: Tornádó és expedíció, 2001. (sorozat)
A 2010 után készült pályaművek egy része a fotográfiai archívumhasználattal foglalkozik, az előző összeállításban bemutatott sorozatokhoz képest hangsúlyosabbak az egyes szám első személyben elbeszélt történetek, átfedésben a kollektív emlékezet nézőpontjaiból való vizsgálódással.
A munkák többségét számos helyen láthattuk már eddig, a Pécsi 25 mégis újat hoz abban, ahogyan az egyes sorozatokat a kiállítási koncepció-rendszerébe illeszti, ahogyan érzékelteti az alkotók témaválasztásaiban nyomon követhető változásokat, és amilyen gondolati ívet jelenít meg. Kérdés marad azonban, hogy a válogatás a kiállítási koncepció szempontjain túl mennyiben reprezentatív az egyes időszakokra vonatkoztatva?
Erdei Krisztina: Formaságok – Bordány, 2004.
A kurátorok döntései mellett a Pécsi 25 merítését és megrendezhetőségét további tényezők is befolyásolták. Egyrészről az ötévente változó kuratórium értékelési szempontjai, ízléspreferenciái, másrészről az is, ahogyan a művészek egy része a Capa Központhoz, az egykori Ernst Múzeumból kvázi hatalmi szóval létrehozott intézményhez viszonyult. Nem mindenki akart ugyanis megjelenni a Capában, illetve a 25 év díjazottait katalogizáló digitális archívumban. Van olyan kiállító is – Erdei Krisztina –, aki kézírásos állásfoglalást is mellékelt a fotográfiái mellé, reflektálva a megjelenés körülményeire is.
A tárlat hiányossága, hogy a koncepció alapelemei csak az előtérben szerepelnek falszövegként. Nem biztos, hogy a képek installálási rendszere mindenütt érhető a látogató számára – főként ha külföldi, és nincsenek ismeretei a Pécsi József ösztöndíjról. Az egyes szekciók értelmezhetőségét segítette volna, ha a fogalmi kereteket részletesebben is kifejtik szöveges összefoglalók formájában. A sorozatokhoz tartozó leírások viszont kellőképpen kiemelik a lényegi pontokat.
Bíró Eszter: Töredékek, 2013. (sorozat)
Egy részletesebb ismertető hiánya érzékelhető Bíró Eszter Töredékek című munkájánál is. Itt egy családi fotóalbum képei kerültek a falra az installáció részeként, az alkotó kutatómunkájának eredményeként készült öt könyv egyike mellett. Szöveges segédlet nélkül a látogatók elsétálnak a fotográfiák mellett, pedig a Töredékek, amely Dési Ágnes emlékeit dolgozza fel, az egyik leginkább elgondolkodtató alkotás a kiállításon. Végiglapozva a könyvet, egy leszármazottak nélkül élő idős asszony élettörténete bontakozik ki előttünk az 1926-ban született Ágnest és családját ábrázoló fényképek láttán, a mesélő által elbeszélt „képleírásokat” olvasva. Az egykori érzelmi relációk, életkörülmények felelevenítése, az emlékezést egy életre traumatizáló események felidézése, az elbeszélés személyessége átélhető közelségbe hoz egy ismeretlen emberi sorsot, hasonló érzéseket előhívva az emberben, mint amikor nagyszülei múltidézését hallgatja.
Bíró Eszter: Töredékek. Kiállítási enteriőr. Fotó: Capa Központ
Az egyén és közösség viszonyát is feldolgozó Töredékek mellett kapott helyet a kollektivitás nőként megélhető jelentéseivel foglalkozó Mormaço sorozat. Ebben nők és gyümölcsök közös „portréit”, különböző növényeket ábrázoló fotográfiákat láthatunk – Ember Sári ezekkel a képekkel a termékenység és a fogantatás sajátos szimbólumrendszerét alkotta meg. A terem további részén kiállított sorozatokban a személyközpontú megközelítésmódhoz hozzáadódnak a tájábrázolásban rejlő jelentésteremtő lehetőségek. Itt ember és környezetének relációja válik hangsúlyosabbá. Bartha Máté Közös természet című munkája a városi lét egy-egy momentumát megörökítő talált látványokból áll, melyeket könyvformátumba rendezve is láthatunk.
Ember Sári: Mormaço, 2013-2014. (sorozat)
Összegzésként elmondható, hogy a Pécsi 25 saját koncepciót követve bemutatja azoknak a műveknek egy részét, amelyek képesek voltak autentikus módon közvetíteni fontosnak vélt tapasztalatokról, folyamatosan formálva egy időszak fotográfiai szcénáját. A válogatás inspirációs forrásként is működhet a mai pályakezdők számára, akiknek az is tanulságos lehet, ami és aki kimaradt, valamint az is, hogy a művészi pozíciók kérdése meglehetősen érzékeny dolog egy vitatott legitimitású intézményben.
Bartha Máté: Közös természet, 2013. (sorozat)
A Pécsi 25-ön szereplő alkotók: Barakonyi Szabolcs, Barcza Gergely, Barta Zsolt Péter, Bartha Máté, Biró Eszter, Bozsó András, Drégely Imre, Ember Sári, Erdei Krisztina, Fabricius Anna, Gyenis Tibor, Hermann Ildi, Illés Barna, Kasza Gábor, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Pályi Zsófia, Péter Ildikó, Stiller Ákos, Szabó Dezső, Szalontai Ábel, Szilágyi Lenke, Szombat Éva, Telek Balázs, Vékony Dorottya
A cikk lejjebb folytatódik.