Plágiumváddal kénytelen szembenézni napjaink egyik legsikeresebb, bár a szakmát és a szélesebb közvéleményt is erősen megosztó képzőművésze, az amerikai Jeff Koons.Franck Davidovici francia reklámszakember azzal vádolja a sztárművészt, hogy egyik porcelánszobra egyértelműen az általa még 1985-ben a Naf-Naf divatcég számára rajzolt plakátfiguráinak háromdimenziós változata.
A jelenleg a Koons párizsi retrospektív kiállításán a Pompidou Központban látható mű témája meglehetősen bizarr: egy disznó siet egy, a hóban elcsúszott hölgy segítségére. A szobor még 1988-ban született, de a reklámszakember minden bizonnyal csak Koons mostani tárlatán találkozott vele.
Az alkotás 2007-ben 3,7 millió dollárért cserélt gazdát egy New York-i Christie’s árverésen és jelenleg a Prada gyűjteményét gazdagítja. Az ügyet vizsgáló szakemberek már fotókat készítettek a műről, mely valóban szembeötlő hasonlóságot mutat a három évvel korábban született rajzzal. A váddal összefüggésben egyelőre sem Koons, sem a Pompidou Központ nem szólalt meg – először nyilván alaposan megkonzultálják a kérdést ügyvédeikkel. Ha Koons alulmarad feljelentőjével szemben, lesz miből kifizetnie a kártérítést: egy, a napokban a New York Observerben megjelent írás szerint ő – Jasper Johns után – az amerikai metropolisz második leggazdagabb művésze, 100 millió dollárra becsült vagyonnal.
Jeff Koons plágiumgyanús porcelánszobra egy korábbi frankfurti kiállításon. Fotó picture alliance/dpa
Update, december 30:
A plágiumgyanús alkotást Karácsonykor eltávolították Koons kiállításáról. A művet a Pompidou Központ hivatalos indoklása szerint tulajdonosa kérésére vonták vissza, aki úgy ítélte meg, hogy a plágiumvád és az élénk sajtóvisszhang miatt megnőtt annak veszélye, hogy a porcelánszobrot megrongálják.
A sajtóban közben egy újabb plágiumvád is napvilágot látott: eszerint Koons Banalitás-sorozatának egyik 1988-as darabja egy idén januárban elhunyt fotóművész, Jean-François Bauret kettős gyerekaktjának porcelánba öltött változata. Koons-nak ez a műve is szerepel a párizsi kiállítás katalógusában, ám magáról a tárlatról hiányzik, a hivatalos magyarázat szerint azért, mert szállítás közben megsérült. A mű egy másik változata a Sotheby’s-nél 2008-ban New York-ban 9 millió dollárért kelt el. Koons – legalábbis nyilvánosan – az újabb vádakra sem reagált.
Jeff Koons újabb plágiumgyanús szobra, forrás: artnet
A cikk lejjebb folytatódik.