Szalai Dániel Unleash Your Herd’s Potential, Trapéz Galéria, 2022.02.11-2022.03.11
A digitális művészet képes szembenézni olyan jelenségekkel, amelyek megközelíthetetlenek hagyományos művészeti eszközökkel. Az antropocén korszak mechanizált és komputerizált mezőgazdaságának egyik legfontosabb jellemzője, hogy a haszonállatok lehetőség szerint minden egyes életfolyamatát digitalizált adatokká alakítja, amelyeken keresztül a termelés hatékonysága még tovább növelhető. A számszerűsíthetőség átfogó jelenlétre tett szert az informatika fejlődése következtében. Szalai műalkotásaiban ezeket az elsőre idegen és megközelíthetetlen adathalmazokat többszörös mediális áttételen keresztül esztétikai alakra hozza.
Az animal studies és tágabban a poszthumán elmélet és művészet egyrészt az ember és állat viszonyát tematizálja, ugyanakkor radikálisan újfajta problémafelvetések felé is fordul. Említhetjük például az állat és technológia viszonyát, a géntechnológia és az orvostudomány problematikáját vagy az ökológia és a háziasítás kapcsolatát. Szalai projektjének komplex hátterét a robotika, a géntechnológia, a számítógépes megjelenítés, valamint a mesterséges intelligencia adja. A 21. századi ipari tehenészet elképesztő módon összesűríti a tehénpopulációkat, könnyen ellenőrizhető statisztikai aggregátumokká alakítva, amelyek egy zárt digitalizálható rendszert eredményeznek. Nem csak az állomány összesűrűsödése érhető itt tetten, hanem az antropocén valamennyi főbb jellemzője is: a természet és társadalom különbségének az elhomályosodása, a környezettől való elkülönülés, valamint a természet feletti emberi uralom kérdése.
Bámulatos mértékben fejlődött a tejipar hatékonysága a huszadik század második felének Nagy Felgyorsulása (Great Acceleration) során. Ahogy arra Dawne McCance is rámutat, 1957 és 2006 között az észak amerikai tehéntej hozam (az a mennyiségű tej, amelyet egy tehén az élete során képes előállítani) negyvenszeresére nőtt. Elsőre azt gondolnánk, hogy ezen technológiai gyorsulás mögött merőben gazdasági jellegű profitérdekek állnak, és ez részben igaz is. Csakhogy már több mint egy évtizede krónikus túltermelési válság sújtja a nemzetközi tejipart. Gyakori jelenség a tejpiacon, hogy a piaci kereslet elégtelensége miatt meg kell semmisíteni a megtermelt tejet. Gyanítható tehát, hogy a kapitalista piac csak részben nyújt magyarázatot. Az ökonomizmus ide kevés. Az a benyomásunk lehet, hogy a technológia önmagát terjeszti minél több területre, anélkül azonban, hogy ez a technológiai racionalitás bárhogyan is érintkezne másfajta racionalitásokkal vagy logikákkal. A hiperracionális technológiai panoptikum egy minden gazdasági, politikai, ökológiai, morális racionalitást nélkülöző zárt rendszerként működik, amely önmagát egy posztvitális állapotba kívánja juttatni.
Tehenészet helyett valami egészen másról van tehát szó. Adatokat kell termelni, a minél teljesebb körű adatosítás kedvéért. Az algoritmus valójában nincsen alárendelve bármiféle emberi imperatívusznak, a technológiai hatékonyság autonóm rendszerré vált, amely számára csak az a fontos, hogy tehenenként, minél nagyobb értékek keletkezzenek. A számsorokat sokszorosítani kell. A génmódosított és tenyésztett tehenek szimulákrumai jönnek így létre, amelyek egy poszthumán esztétikai stratégiát tesznek lehetővé. Akira Mizuta Lippit kifejezésével élve „elektronikus állatok”, amelyek az adatokon keresztül esztétikai objektumokká is válhatnak. Miközben szimulákrummá lényegülnek át, nem veszítik el anyagi mívoltukat sem, a digitalitás ugyanis nem feltételenül jelent immaterialitást, hiszen az adatokat termelő „tehén-testek” fizikai valójukban is jelen vannak a precíziós mezőgazdaság ipari létesítményeiben.
Szalai művészeti alkotásai ezt az adat-szimulákrummá való átalakulást mutatják fel, úgy hogy a műveken a keletkezés és a felbomlás fázisai is tetten érhetőek. Az Unleash Your Herd’s Potential képein adat-felhőkből álló kompozíciókként tárulnak elénk a valós mezőgazdasági üzem posztvitális alkotóelemei, főszerepben a tehén szimulákrumokkal. Az adatpontokból összeálló algoritmikus adatfelhők egy életen túli esztétikai potencialitást mutatnak fel, amely szétfeszíti a poszthumanitás kereteit is. Ebben az apparátusban nem az ember van a középpontban, mégcsak negatív szereplőként sem, sokkal inkább a tehén kísérteties, szinte atmoszférikussá átlényegülő, felbomló, elporladni látszó posztvitális alakja. Mégsem bomlik fel teljesen, még éppenhogy észleljük a termelési folyamat állati szereplőit. De az új „elektronikus állat” sem rajzolódik ki egy kész, lezárt valóságként. A rendszer maga a külvilághoz képest szinte hermetikusan lezárt, hiszen egy sötét térben zajlik mindez, de a termelési folyamat még tart. Vagyis a tejtermelés ürügye alatt önmagát végrehajtó adatgyártás egy lezárhatatlan struktúrát képez. Másként fogalmazva, sohasem lehet kellően precíz a precíziós mezőgazdaság, hiszen az algoritmusnak örökké újabb változókra és kategóriákra van szüksége.
Szalai alkotásainak erőssége pontosan abban rejlik, ahogyan az „elektronikus állatok” valósága mögött meghúzódó, mechanizált és algoritmikusan szabályozott puszta állati létre összpontosítanak. Elkerülik azt a csapdahelyzetet, hogy a digitális állapotot valamilyen immateriális helyzetként értelmezzék. A posztvitális helyzet nem egyenértékű az állati test hiányával, sokkal inkább az élet spontán önformáló potenciáljának a minden ökológiai racionalitást nélkülöző mechanizációba való átcsatornázásával azonos. Hús-vér tehenek jelenlétével számol, miközben ezek a rendkívül szabályozott állati populációk még a puszta létüket is az iparosított mezőgazdaságnak köszönhetik. A technológia szükségletei nélkül aligha volna szükség rájuk. Azért posztvitálisak Szalai tehenei, mert a technológia rendszerébe totálisan integrált, kiszámíthatóvá és sokszorosítható termelőerőként elevenednek meg képein. Haszon helyett elsősorban adatot állítanak elő, a profit csupán sokadrangú szempont, hiszen valójában egy teljesen önreferens technológiai racionalitás adja az elektronikus tehenek puszta létezését indokló alapot.
Művészetelméleti szempontból jelentős hozadéka Szalai esztétikai stratégiájának az a mód, ahogyan nem választja szét a művészeti reprezentációt a vizsgált technológiai jelenségtől. A művész pozíciója szerint a művészeti szféra az antropocénben elkerülhetetlenül hibridizálódik a technológiai komplexummal. Ugyanazt a technológiai módszert alkalmazza a művész, amelyet a mezőgazdasági vállalat is. Az algoritmizálhatóság rendszerének a zártságát ez a hibrid esztétikai módszer valamennyire feloldja, anélkül azonban, hogy a művészetnek világmegváltó szerepet tulajdonítana. A művészet csupán színre viszi a posztvitális precíziós mezőgazdaság eljárásmódjait, vagyis az agro-panoptikum működését. A külső, kritikai művészeti pozíció kegyes hazugsága helyett a közönség számára is nyilvánvalóvá válik azon körülmény, hogy az emberi létező jelenkori helyzete nem sokban különbözik az iparosított nyáj posztvitális adattermelésétől. Minden testi folyamatnak már létezik a digitalizált, statisztikává redukált megfelelője. Az antropocénben az ember is adattermelő szimulákrummá lényegül át, a hordozható okoseszközök és a közösségi médián keresztül. Szalai poszthumán művészete a feloldódás esztétikáját valósítja meg, miközben az esztétika feloldódását is felveti. Minél átfogóbbá és teljesebbé válik a technológia rendszerének össztársadalmi hegemóniája, annál fenntarthatatlanabbak a tisztán esztétikai kategóriák. Posztvitalitás az, amikor az élet a maga spontaneitását mintegy túlélve egybekapcsolódik a technológiai mediációkkal. Ezalól a művészet sem képezhet reflexív, öntudatos kivételt. Művészet és mediáció között immáron semmi különbség.
Ezen állapot, a szimulákrum uralma, egyszerre kísérteties és érdekfeszítő. Az ábrázolt tehén mégsem egészen referencianélküli szimbólum. A tehenek jelen vannak és termelik a tejet. Tekintetünket képtelenek vagyunk elszakítani a Carousel című képtől. Jutalom reményében szinte mi is szeretnénk részesülni a technológiai komplexum nyújtotta előnyökből. Nyájmoralitás helyett nyájmedialitás. A kép rendkívül szemléletes módon ábrázolja a modern felügyelési technikák kifinomultságát, a modern társadalom önreferenciális zártságát. A szabványosított algoritmizált élet a technika fogságába esett. De ez nem jelenti azt, hogy az élet ebben a posztvitális stádiumában ne lenne felszabadítható a technológia uralma alól. A fejőgépben lévő tehenek a gépezettel együtt oldódnak fel Szalai alkotásában, közösen alkotnak egyetlen adatfelhőt. A kiszámíthatóság, stabilitás és ellenőrizhetőség mellett megjelenik a képen a hibriditás elbizonytalanító mozgékonysága is, mivel egy ponton túl elmosódik a határ állat és gép között.
Az állati formavilág technológiai felbomlását mutatja be a Cow 9785 Standing című alkotás. A képen egy adatfelhőből álló tehénszerű figura tűnik fel, azonban a feje már erősen dezintegrálódott. Egy posztvitális természetkulturális képződményt látunk magunk előtt, egy „elektronikus állatot”, amelynek csak a legfontosabb szervei rajzolódnak ki határozott körvonalak mentén. Az alkotás felfedi a mesterséges tehenek deformációját, ahogyan integrálódnak a technológiai környezetbe. Lehetetlen visszatérni bármilyen tiszta, techológia előtti természeti állapotba, a tehén feje már végzetesen feloldódott és eltűnt a sötét adat-űrben.
Az irracionális, öncélú technológiai túltermelés valóságának leginkább olyan művészeti ábrázolás felel meg, amely realista igénnyel, a technológiai komplexumtól nem elkülönülve, a külső pozíció fikcióját feladva képes ábrázolni az algoritmus működését, méghozzá az algoritmus működtetésén keresztül. Nem arról van szó, hogy a 9785 számú tehénnek ne volna valóságos megfelelője. Egészen biztosan létezik hús-vér tehén megfelelője a képen ábrázolt lénynek. Szintén az anyagi valóságra utalnak azok a marháknak szánt nyalósóból készült installációk, amelyeket Szalai a kiállítás részeként bemutat a közönség számára. A szimulákrum igenis rendelkezik tapintható felületekkel, ízlelhető sajátosságokkal. Szeretnénk részesülni a megtermelt tejipari termékekből, ennek ára pedig a technológia rendszerében történő közreműködés. Jutalom és integráció, élvezet és közreműködés: ezek az önreferens mátrixban való lét minimális előfeltételei.
Az antropocén korszakban végleg lehetetlenné válik a mesterséges és a természeti különválasztása. Természetes és mesterséges helyett a spontán és a kiszámítható kettőssége válik meghatározóvá. Az aprólékosan rendszerezett látványok bármikor szétrobbanhatnak, az apparátus lerobbanhat és meghibásodhat, de a létező mezőgazdasági állatok sorsát ez a fejlemény is megpecsételné. A haszonállatok puszta létüket is az ipari mezőgazdaságnak köszönhetik. Az algoritmus számára alárendelt posztvitális testeket olyan termelési tényezőkké alakítja át, amelyek semmilyen célt nem szolgálnak a technológia önsokszorosító logikáján kívül. Posztprofit állapot, az ökonómia helyébe lépő technológia korszaka. Az Unleash Your Herd’s Potential szimulákrum teheneiből adatfolyamok áramolnak, ezeket fogyasztva pedig mi magunk is egybekapcsolódunk az apparátussal.
Szalai Dániel kiállítása a Kék Bolygó Alapítvány művészeti kutatói ösztöndíjának támogatásával valósult meg. Az Unleash Your Herd’s Potential című munka létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériumának Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíja és az Anni and Heinrich Sussmann Foundation támogatta.
