Olyan hétköznapokban ragadt szituációk ezek, amelyek pont felejthetőségükből fakadóan válnak ismerőssé, valamint a képzeletünk szülte illúziónk képei, amelyek a jó és a rossz gondolataink ütköztetéséből születnek. A fejünkben játszódó morális vívódásaink és a háttérben zajló szokványos epizódok, karakterek rivaldafénybe állítása ez, ahol nem alakul ki a cselekmények alá-fölé rendeltsége, és a szerepek kölcsönös megosztásával demokratizálódik a figyelem. A képeket egyfajta derűben feloldott esztétikai posztmodern nihil hangulata járja át, a bizonytalanság és az önbizalomhiány között elterülő állapot, amellyel együtt megszűnik az idő érzékelése. A képek szereplői nem törekszenek a kizökkent idő helyreállítására, sokkal inkább megélik annak fluid légkörét, környezetét. Az így konstruált univerzum emlékeztet a rajzfilmek világára; ez a réteg igazából csak szimbólumként értelmezhető, a tartalmi mondanivalók fogyaszthatóvá tételéhez, hígításához elengedhetetlen. A valóság illúziója ez, egy álomszerű utazás, ahol megszűnik a realitás és egyezkedni kezdünk egy megalkotott világ lélektanáról illetve vizualitásáról, egy pontosabb, képileg leíró világról, amelynek minden eleme élménnyé alakul át.
Jovián-képek – Jovián György kiállítása a Faur Zsófi Galériában
Jovián György festményei éppen technikai virtuozitásuk és motívumkincsük gazdagsága miatt arra késztetnek, hogy a nézők megálljanak előttük, és hogy azután ott is maradjanak, majd elgondolkodjanak azon, amit látnak. A további asszociációk és ezek elmélyítése már tényleg a befogadó dolga…
Zuh Deodath írásának felhasználásával
Borítókép: Jovián György: Tanulmány a romokhoz 9., 2018, olaj, vászon, 40 x 40 cm, a művész és a Faur Zsófi Galéria jóvoltából
A varázsló kertje – Szurcsik József kiállítása a Műcsarnokban
A kiállításon látható festményeken Szurcsik jellegzetes motívumai jelennek meg, mint a csapda, a hiány, a falak, az emberi viszonyok, illetve a formázott mitológiai kompozíciók. Különös hangsúlyt kapnak az utóbbi évek alkotásai, a tájképek, a fekete-fehér képek, vagy a Bestiárium Humanum lapjai. A kétdimenziós munkák mellett látható egy válogatás Szurcsik szobraiból is. Bár a művészt az egyén viszonyrendszerei foglalkoztatják leginkább, a lépték, amiben gondolkodik, egyáltalán nem egyéni: sokkal inkább egy felülemelkedett helyzetből tekint rá az egyéni lehetőségekre, hibákra, rossz döntésekre. Archetipikus, ismétlődő, már-már kozmikus léptékű ez a figyelem. A megmutatás, a figyelemfelkeltés az a gesztus, amivel segíteni akar, hogy az egyéni, önző gondolatok helyett nagyvonalúan, egymásra fókuszálva hozzuk meg döntéseinket.
Borítókép: Szurcsik József: A varázsló kertje, 1995
Dancing with the SCOBY – Tollas Erik és Nagy Zsófia Magdolna a Cairo Contemporary-ben
Tollas Erik (1981) az Eszterházy Károly Főiskola, Rajz és vizuális kommunikáció szakán, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Festőművész szakán diplomázott. A totem, mint jelrendszer foglalkoztatja, valamint annak különböző absztrakciói, ahol a gesztus tudatos redukálásával válik a szín és a forma tiszta természetévé a mű. Alkotás közben ösztönös rajzolatokat, automatikus jeleket, jelrendszereket hoz létre, amely során a nyomhagyás összekapcsolódik természeti jelenségekkel és válik fohásszá a Földanyához.
Nagy Zsófia Magdolna (1989) szintén a PTE Művészeti Karának Festőművész szakán végzett. Alkotásaiban ötvözi a különböző médiumokat és anyagokat, beleértve a festészetet, szobrászatot és installációt. Monokróm formázott vásznainál a kép és annak határterületeivel foglalkozik. Kísérleti munkáiban a differens anyagok kombinálása különböző hibrid tárgyakat eredményeznek. A műveiben alkalmazott, funkciójuktól megfosztott tárgyak az újrahasznosítás során egy újraértelmezésbe kerülnek, ezáltal fixálva az elmúlásból eredő változást.
Mindketten a BUMM – Budakalászi Műteremház tagjai.
Attalai Gábor kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában
A hazai és a nemzetközi művészeti nyilvánosságtól az 1980-as évek második felétől fokozatosan visszavonult Attalai művészete napjainkban újrafelfedezésre vár. Az életmű bizonyos szegmenseinek bemutatása nemcsak a „hosszú hatvanas” évekre vonatkozó, a „támogatott, tűrt és tiltott” jelenségek leegyszerűsítő elkülönítését meghaladni szándékozó művészettörténeti kutatások szempontjából lehet revelatív, hanem a globális információáramlás és a networking működésének vizsgálata szemszögéből is. A különböző (hivatalos és nem hivatalos) nyilvánosságokban egyaránt jelenlévő, jelentős nemzetközi kapcsolatrendszert teremtő Attalai életművének tükrében az 1960-as és 1970-es évek magyarországi és kelet-közép-európai művészettörténetének bizonyos szálai is új megvilágításba kerülhetnek.
Borítókép: Attalai Gábor: RED-Y-MADE No 63, tus és zománcfesték ofszet nyomaton, 325 x 335 mm, Vintage Galéria, Budapest
Határátlépés – Percz János kiállítása az Amikor Galériában
A közel száz szobrot, használati tárgyat, dísztárgyat, ékszert, kisplasztikát felvonultató kiállítás az alkotói életmű egyes epizódjain keresztül idézi meg a szocializmus évtizedeinek művészeti közegét. A kiállításon Percz János életművét ismert kortárs alkotók – Vilt Tibor, Borsos Miklós, Ország Lili, Korniss Dezső – művei helyezik kontextusba, rámutatva a korszakban megfigyelhető motívumvándorlásokra, tematikus hasonlóságokra.
A kiállítás megidézi Percz egykori műtermét is, mely a művész halála (2000) után másfél évtizedig érintetlenül állt, és feltárul a látogatók szeme előtt Percz emlékezetes, 1976-os Műcsarnok-beli nagy kiállításának enteriőr-rekonstrukciója is. Külön érdekesség, hogy a mostani tárlaton azokat az eredeti posztamenseket és állványokat használják, melyeket még maga Percz készített az említett műcsarnoki tárlatra. A kiállítás központi helyén látható Percz hatalmas Dózsa-feje, amely egykor a művész házának kertjében magasodott.
Borítókép: Fotó: Székely Judit, az Amikor Galéria jóvoltából
Róma-Budapest kiállítás a Virág Judit Galériában
A Virág Judit Galéria tematikus kiállítássorozaton mutatta, illetve mutatja be három, kulturális szempontból kiemelten fontos európai főváros – Berlin, Párizs, Róma – és Budapest között lévő művészeti kapcsolatok és kölcsönhatások rendszerét. A sorozat most a Róma – Budapest, 1800-1948 című tárlattal zárul.
Évszázadokon át Európa valamennyi fontosabb művészeti központjában az akadémiai képzés kiegészítő eleme volt az itáliai, mindenekelőtt a római tanulmányút. Festők, írók, gondolkodók százai töltöttek el hosszabb-rövidebb időt az antik, reneszánsz, majd később a barokk emlékek tanulmányozásával. A képzőművészeti emlékek kimeríthetetlen tárháza mellett Róma a korszak legfontosabb vallási centruma is volt – nem véletlen, hogy az utazások elsődleges célpontja hosszú ideig az örök város volt. A két világháború közt számos magyar művész, szobrász, építész kapott állami ösztöndíjat a Római Magyar Akadémián. A tárlat és a hozzá kapcsolódó kiadvány új kutatásokra alapozva foglalja össze e gazdag korszak művészeti irányzatait, kiemelten foglalkozik a római iskolával, és végigtekinti, hogyan vált meghatározóvá az olasz főváros a hazai művészeti élet szereplői számára. A bemutatott művek többségét magángyűjteményekből kölcsönözték, így azok csak nagyon ritkán hozzáférhetőek a nagyközönség számára. A magyar festészet olyan kiemelkedő mestereinek művei mellett, mint Markó Károly, Patkó Károly, Gulácsy Lajos, Aba-Novák Vilmos, Vaszary János, Kontuly Béla, Márffy Ödön vagy Scheiber Hugó, látható a tárlaton többek között Sztehlo Lilinek eredetileg a városmajori templomba készült kétméteres üvegablaka is, melyet a galéria a kiállítás alkalmából restauráltatott.
Borítókép: Aba-Novák Vilmos: Kikötő, 1930, tempera, vászon, 138,5 x 190 cm, a Virág Judit Galéria jóvoltából
Vass Tamás kiállítása a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban
Vass Tamás grafikáiból a magány, az elidegenedés, illetve a hovatartozás és az igazán mély emberi kapcsolatok hiánya olvasható ki. Az 1970-es évek második felétől a líraibb hangvételű városképek, aktok és illusztrációk mellett a kiforrott stílusú, sokalakos drámai kompozíciók domináltak az életműben. Az Erdélyi Művészeti Központban nyíló tárlat mindezekből ízelítőt ad, de megtekinthetőek lesznek a művész önéletrajzi ihletettségű grafikái, valamint néhány, általa készített rézkarc-lemez is.
Az életmű legfontosabb, sok esetben eddig a nagyközönség, de még a szűkebb szakmai körök számára is ismeretlen darabjait egy közgyűjtemény mellett főként magángyűjtők kölcsönözték a Portik Blénessy Ágota és Salat Csaba által kurált kiállításra.
Borítókép: Az éjszaka fényei, 1979, rézkarc, foltmaratás, papír, 40 x 58 cm, dr. Sass János gyűjteménye
Black on White – Alexander Tinei új rajzai a Deák Erika Galériában
Mint akkor is, legújabb művein is magukra hagyott alakokat látunk, itt nincs tér és idő, amibe beágyazódnának, nincsenek kapaszkodóik, nincs kontextusuk, amely segítségével definiálhatnák magukat, amivel mi definiálni tudnánk őket. A színek hiánya, az egy-egy gesztura fókuszáló történetmesélés gesztusa egy olyan érzelmi intenzitást sugall, ahol nincs feloldozás, menekülő útvonal, csak a szembenézés és a feloldozás lehetősége. Tinei alakjai teli vannak titkokkal, hiszen a kompozíciók mellőznek mindenféle magyarázatot, és nem azért, mert figurái történet nélküliek volnának, hanem azért, mert ők valójában zárványok, akik, mint egy időkapszula, őrzik saját történetüket. Ezek világba kivetett, magányos figurák, legtöbbször fiatal férfiak, akik nemcsak elszigeteltségüket, de jelen világunk individualizálódását is tematizálják.
Tinei rajzai, mint előző festmény vagy litográfia sorozatai, az emberi létezés tünékenységéről, a létezési legfontosabb pillanatairól szólnak. Ezeknek a többszörösen nyitott kompozícióknak a vizualitása az idő és az emlékezet egymáshoz való viszonyait is tematizálja, azt, hogy múltbéli történeteink hogyan tűnnek el fokozatosan, hogy válnak semmissé az elménkben. A kompozíciók a hiánnyal és az elmúlással kapcsolatos gondolatokat hívják elő, amit az alkotó furcsa, borongós hangulatú, álomszerű, idő nélküli terei még inkább felerősítenek.
Borítókép: Alexander Tinei: Ülő fiú, 2024, grafit, papír, 102 x 72 cm, a művész és a Deák Erika Galéria jóvoltából
Életet álmodtam – Sziráczki György fotói a Klebelsberg Kultúrkúriában
A fotográfus így eleveníti fel e sorozat születésének körülményeit:
„2023 tavaszán 30 fiatal állt kamera és mikrofon elé: 14 nyolcadik osztályos tanuló (tanári és szülői jóváhagyással) és 16 korábban végzett, nagykorú fiatal. Olyan portréképek készítésére törekedtem, melyek a gyerekeket és a fiatalokat mindennapi környezetükben mutatják be: iskolában, munkahelyen, otthon vagy a lakóhely tágabb környezetében.
Magyarmecske és a környék aprófalvai (Gilvánfa, Magyartelek, Kisasszonyfa és Gyöngyfa) többszörösen hátrányos helyzetű ormánsági települések. Az alig kétszázötven lelket számláló Magyarmecskén van a régió egyetlen általános iskolája. Az iskola példás napi és életre szóló, szellemi uzsonnacsomagot kínál a gyerekeknek, akik mélyről érkeznek egy gyorsan változó, kihívásokkal teli világba. Évek óta a végzős diákok többsége továbbtanul, és közülük ma már számos fiatal sikeres a tanult szakmájában.
A kiállítás célja, hogy bemutassa a lefényképezett iskolások és az életbe már kikerült fiatalok álmait. Álmot persze a szó fizikai értelmében nem lehet fényképezni, de a fiatalok portréi és interjúban megfogalmazott gondolatai – továbbtanulásról, pályaválasztásról, életről – ablakot nyitnak vágyaikra, motivációikra, sikereikre és az ezeket formáló belső és külső hatásokra.
A kiállítási anyag 30 portrékép a mellettük szereplő interjú-kiemelésekkel. Az interjúk – összhangban a képekkel – betekintést engednek a látogatónak, hogy az iskola, család, a helyi közösség milyen jelentős mértékben formálják a nagybetűs életre készülő gyerekek álmait és motivációit. A korábban végzett – még továbbtanuló vagy éppen pályájuk elején tartó – fiatalokkal készült interjúk pedig megmutatják, hogy az álmok megvalósításához vezető út kihívásokkal és kemény munkával van kikövezve, de a siker elérhető.
A valóság és a vágyak metszéspontjai kihívást jelentenek, amelyek motivációt és tenni akarást szülhetnek, és az álmok szerencsés esetben valósággá válhatnak. Ezt próbáltam tetten érni, és a kiállításon bemutatni mindenkinek, aki felelősséget visel közös jövőnk iránt.”
Borítókép: Sziráczki György: Enikő, 2023, Leica Monochrom, 30 x 45cm. A szerző jóvoltából
Victor Vasarely saját tervezésű kiállítási plakátjai a budapesti Vasarely Múzeumban
A tárlaton Vasarely 1948 és 1998 között készült kiállítási plakátjai láthatóak, melyek a franciaországi Fabre-gyűjteményből érkeznek Budapestre. A plakátok úgy jelennek meg a kiállítótérben, hogy velük együtt a rajtuk látható emblematikus alkotások eredetije, prototípusa is bemutatásra kerül.
A kiállított művek a művész 1955-ben megfogalmazott ún. „Sárga kiáltványban” rögzített alkotói hitvallásra úgy reflektálnak, hogy egyetlen médiumra vetítve teszik láthatóvá Victor Vasarely ott megfogalmazott téziseit, aláhúzva a „rekreáció, multiplikáció, expanzió” médiafilozófiai jelentőségét, a sokszorosításban rejlő esztétikai érték helyét a modern képzőművészetben, miközben az eredeti és a másolat problémáját is feszegetik, rámutatva a kérdés Vasarely saját munkamódszerében játszott szerepére.
E tárlattal egyidejűleg egy másik kiállítás is nyílik, melynek egyik főszereplője ugyancsak Vasarely. Ez a bemutató a Morphèmes – Morfémák. Pán Imre és Victor Vasarely közös párizsi történetei címet viseli és az itthon elsősorban a MA folyóirat köréhez tartozó költőként, az IS dadaista kiadvány létrehozójaként és az Európai Iskola egyik alapító-teoretikusaként ismert Pán Imre franciaországi tevékenységének arra a fontos periódusára fókuszál, melyben Victor Vasarely kiemelt szerepet játszott.
Borítókép: Victor Vasarely: kiállítási plakát (Musée didactique Vasarely, Chateau de Gordes), részlet, 1984, offset, papír, 59 x 34 cm. A Vasarely Múzeum, Budapest jóvoltából
Vera Molnar művei és kortárs reflexiók a Ludwig Múzeumban
A tárlat két részből áll; egyik fele a művész pályájának meghatározó fejezeteit tekinti át, végigkövetve Molnar vonal- és formarendszereinek alakváltozásait. Mellettük a kortárs nemzetközi színtér ismert alkotói, köztük Refik Anadol, Aurèce Vettier, Arno Beck, Casey Reas, Mark Wilson és Samuel Yan alkotásait láthatjuk, melyeket az köt össze, hogy valamennyi Molnar alkotásaira egyedi módon reflektálva tiszteleg a kiemelkedő jelentőségű életmű előtt. A kiállítás a Ludwig Múzeum, a bonni Stiftung für Kunst und Kultur és a Vintage Galéria együttműködésével valósul meg.
Borítókép: Vera Molnar: Electra, 1983 tus, papír, 21 x 19 cm, © az MNB Arts & Culture jóvoltából