Élnél-e egy váratlanul jött, kecsegtető lehetőséggel, még abban az esetben is, ha rövid lefutási időkereten belül, kvázi halmozottan hátrányos helyzetből kellene indulnod? A megvalósítás minőségét tekintve kockázatos lehet, de ha a hezitálást követően rányomsz a képzeletbeli start gombra, hasonló „csónakban” találhatod magadat, mint Kala Bence és Tóth Anna Eszter, akik nemrégiben No Palm Tree Grows Under Smooth Sea címmel az MKE-Profil nonprofit galériaterében rendeztek pop-up kiállítást. Tavaly ősztől mindketten elsőéves DLA doktori hallgatók a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, egyben műteremtársak, akik számára közös témavezetőjük, Ötvös Zoltán ajánlotta fel a tárlat lehetőségét az intézmény Margit-körúton található kiállítóterében. Hogyan aknázható ki egy ilyen hirtelen kínálkozó helyzet? A művészek pontosan ezt a kérdést tették meg kiállításuk vizsgálati tárgyává, annak minden területre kiterjedő komplexitásával, vállalva ugyanakkor annak bemutatását is, hogy milyen aggályok és gondolatok cikázhatnak végig abban a bizonyos pálmafában.

A smooth sea does not make a skilled sailor – in Hungary we say teher alatt nő a pálma and it makes perfect sense.[1] A hunglish cím mémszerű összekacsintásban idézi meg és reflektál az alkotók mögött álló intenzív, mindössze másfél hónapos tervezési és kivitelezési időszakot. Az időfaktoron kívül a hely adottságainak extrém specifikus kihívásaival szintén számolniuk kellett, hiszen a korábban hentesüzletként üzemelt galériatér hemzseg a vizuálisan terhelt rétegektől. De ha már lúd, legyen kövér: Kala Bence és Tóth Anna Eszter kételyeik ellenére a hardcore játékmódot választották, amikor a rendelkezésükre álló, rövid időn belül olyan helyspecifikus munkákat alkottak meg újonnan, amelyek megpróbálják a nagy térben rejlő potenciált kihasználni, ugyanakkor igyekeznek szimbiózisban jelen lenni és megmutatkozni mind a már meglévő berendezéssel együtt, mind egymáshoz viszonyítva. Tehát az alkotók az MKE-Profil teréből kiugró, vizuális – potenciálisan műalkotássá válható – elemekkel való konkurálás helyett játékos, újraértelmező, felfedezői attitűddel nyúltak a térhez, miközben műveik harmonikusan, a korábban említett közös csónakban „ringatóznak” egymás mellett, hiszen hasonló kiindulású problémakörökből és azonos szemléletű munkamódszerből táplálkoznak. Kvázi belsős gegként, afféle repetitív mantraként reflektálnak erre a Kala tempo feliratú szóképek a kiállításon, mivel már eredetileg is, a két alkotóra nézve majdhogynem determináltan hirdette magát ugyanez a szó közös műtermük ajtaján.

Ezek a bizonyos összekötő szerves kapcsok pontosan úgy tárulnak fel a látogató előtt, ahogyan egy másik embert ismerünk meg – lassú ritmusban, lépésenként, egy-egy emlék vagy tárgy begyűjtésével. Az alkotóktól kiállított, külön-külön több sorozattá összeálló festmények és kollázsok egy sajátos, néhol a játékosság mögött felbukkanó, szigorú szabályrendszert mintáznak meg, azonban a sorozat egyes elemei ezt az irányelvet döntik meg annak önmagukban való felülírásával. Kala Bence és Tóth Anna Eszter a kurátorral, Salamon Júliával szoros együttműködésben valójában azt a (munka- vagy önismereti) folyamatot emelték be a kiállítás koncepciójába, amely hétköznapi életünk minden képkockáját jellemzi. Végérvényesnek tekinthető egy-egy döntésünk? Mennyire mondható el egy alkotásról, egy sorozatról, hogy befejezett, azonos mintát követő? Hol van az a határ, ahol el kell engedni bizonyos dolgokat, vagy hol kell éppenséggel mindezt fel- és megmutatni?

Kala és Tóth alkotásai finom határfeszegetéssel bomlasztják meg a tér és sík viszonyát – mind önmagukban reflektálva, mind az enteriőrben –, a hely adottságaival kiegyezve. Az eredmény egy olyan ellentmondáson alapuló organikusság, amelyben egyszerre árad harmonikus teljességet sugárzó elrendezés és a jelenlétét félénken felkínáló, a befogadónak önmagát kiszolgáltató bizonytalanság. Kala Bence például egy mini felhőkarcolóra emlékeztető támfal felett felhő módjára lebegteti képeit egy mögéjük helyezett kartonlap segítségével, vagy éppenséggel egy másik mű képsíkjába építi be az átellenben lévő falon végig futó csíkot. Mindeközben egyúttal adaptálja is a műteremhangulatot, a párhuzamos alkotás és hosszas tervezés magányos szentélyét az egymásnak döntött, a párkányra letámasztott festményekkel, maszkoló csíkok nyomhagyásával, a falra ragasztott apró tervezetre hasonlító képekkel, vagy a szimbolikus, az MKE-Profil raktárában talált polcdobozzal, amelynek „fabriano” feliratú oldalán bemegy az egyik mű, majd az „artistico-n” kijön egy másik – immár kész állapotban. Tóth Anna Eszter szintén pszeudo-műteremmé gyűri a kiállítóteret, belerejtve egy-egy festői álgesztust. Ilyen mesterséges átalakításnak tűnik elsőre a lila-fehér, cikk-cakk vonalúra festett falrész, amelyet valójában tapétaként vékony papírlapokba burkolt, vagy a hátsó, üzemi csempével járólapozott galériarész alakít át fürdőszobává. 2017-ben megkezdett, Laundries című sorozata mosásra váró ruhakupacként hol a képfelszínéről terjeszkedik ki, sőt, dől rá szinte illuzórikusan a látogatóra, hol igazi, gipsszé megkövült zokniként árválkodik a csempén. Tökéletes ready-made módjára játszva a valós/nem-valós, művészet/nem-művészet kérdéseivel a megjelenítés, megidézés és utalás hármasával a sík–tér viszonyrendszerben.

A No Palm Tree Grows Under Smooth Sea című kiállítás csatlakozott ahhoz a hazai, kortárs viszonyokban még csak halványan megjelenő tendenciához, amely tudatosan, viszont kritikus önreflexióval vállalja önmaga kiszolgáltatottságát, a művek szempontjából efemer és lezártság nélküli jellegét, a munkafázis egy korábbi, tervezési szakaszát. Leképezett és absztrahált módon modellez egy valós helyzetet, ahol folyamatosan megkérdőjeleződik az alkotók szándéka, célja, valamint alkotásaik esszenciális értelme, sebességtábláik mégis továbbhaladásra kötelezik nézőiket. Így irányítják Kala Bence alkotásai a napi teendőink során számos döntést kikényszerítő, magányos, belső folyamatokra a figyelmet, amelyet Tóth Anna Eszter kolorit ruhadzsungelt megidéző művei vetítenek ki intenzív módon egy látszólag külső, valójában mégis láthatatlan munkává.
- A kiállítás ingyenesen megtekinthető az MKE-Profil galéria és rendezvényteremben.
- 2022. május 4 –7.
- Szerda – szombat, 17 és 20 óra között
- Záró esemény – artist talk, moderál Salamon Júlia: 2022. május 9. (hétfő) 18 órakor
- Kurátor: Salamon Júlia. Megnyitotta: Kozák Zsuzsanna
- Fotók: Gabelics Antal/MKE
[1] Utalás az @inhungarywesay Instagram oldalra.