A bázel-rieheni Beyeler Alapítvány, néhány száz méterre a német, és nem sokkal távolabb a francia határtól Svájc leglátogatottabb képzőművészeti kiállítóhelye. Köszönheti ezt az egyik legismertebb svájci műgyűjtő-műkereskedő, a 2010-ben elhunyt Ernst Beyeler kollekcióján alapuló és a modern képzőművészet számos kiemelkedő alkotójának műveit felvonultató, páratlanul gazdag gyűjteményének, rendszerint nemzetközileg is nagy figyelmet keltő időszaki kiállításainak és nem utolsó sorban a Renzo Piano által tervezett és rendeltetését példamutatóan szolgáló, a környezetébe harmonikusan illeszkedő épületének.

Az 1997-ben felavatott és az év minden napján nyitva tartó alapítványi múzeumban február 3-án nyílt meg Az ifjú Picasso – a kék és rózsaszín korszak című kiállítás, melytől az eddigi látogatói rekordok megdőlését várják – nem is alaptalanul, hiszen alig több mint egy hónap alatt máris százezren látták az egészen május 26-ig megtekinthető tárlatot. (A Picasso-show a párizsi Musée d’Orsay és a Musée National Picasso együttműködésében jött létre és tavaly a Musée d’Orsay-ban volt látható. A mostani bemutató a párizsinak kis mértékben módosított változata, további helyszínek nem szerepelnek a tervekben.)
A tárlat fő szponzora Svájc vezető, állami többségi tulajdonban lévő telekommunikációs nagyvállalata, a Swisscom AG. A kiállítóhely és a szponzor most egy olyan közös akciót eszelt ki a tárlat – és persze önmaguk – népszerűsítésére, ami azonnal országos beszédtéma lett és a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is átlépte. A #myprivatepicasso akció lényege, hogy a Beyeler Alapítvány saját, igen gazdag Picasso-gyűjteményének egyik kiemelkedő darabját, a Kalapos nő portréja (Dora) című, 1939-ben született, Picasso akkori élettársát, Dora Maart megörökítő festményt április 16-án egy napra kölcsönadják egy magánszemélynek, aki így 24 órán keresztül saját lakásán gyönyörködhet a remekműben. Erre a lehetőségre bárki pályázhat, aki rendelkezik svájci lakcímmel; az online feltöltendő pályázatnak tartalmaznia kell a lakást bemutató fotót vagy rövid videót és annak leírását, hogyan tervezi tölteni a pályázó a 24 órát a Kalapos nő társaságában, hová helyezné el, milyen programokat szervezne a „jelenlétében”.

Az internetre április 1-ig feltöltött pályázatokból közönségszavazással választják ki a húsz legeredetibb ötletet, majd ezek közül az alapítvány és a Swisscom vezetőiből álló zsűri nevezi meg a győztest, akihez április 16-án elszállítják a képet. Természetesen ügyelnek a forintban számolva sokmilliárdos értéket képviselő alkotás biztonságára és éppen ez az a pont, ahol jól láthatóvá válik a Swisscom érdekeltsége a projektben, hiszen ők biztosítják a mű „távfelügyeletét” és demonstrálhatják adatátviteli rendszereik gyorsaságát és megbízhatóságát. A kép egy „okoskeretet” kap, melybe különböző szenzorokat építenek be, amik folyamatos információkat szolgáltatnak a festmény pontos tartózkodási helyéről, a helység hőmérsékletéről és páratartalmáról és jelzik például azt is, ha a festményt rázkódás éri. Az adatokat azonnal kiértékelik a Swisscom biztonsági központjában, ahol a Beyeler Alapítvány szakembereivel közösen döntenek az esetlegesen szükségessé váló beavatkozásról is. A biztonsági intézkedések részletes leírása megtalálható az aukció szájtján, de azért élünk a gyanúperrel, hogy nem mindent kötnek a széles nagyközönség orrára…
A győztes pályázó minden bizonnyal legfeljebb éjszaka maradhat majd kettesben a Kalapos nővel, mivel előzetesen beleegyezését kell adnia abba, hogy a sajtó figyelemmel kísérheti együttlétüket. Azért így is jó mulatság lesz és kalapot le az ötlet előtt – amit azért nem biztos, hogy sokan akarnak majd lemásolni.