Peter Callasnak, az ausztrál videoművésznek az alkotásaival igyekszik a Millenáris Park ismét visszakerülni a kortárs képzőművészet vérkeringésébe. Ugyanis a Jövő Háza futurisztikus csodabemutatója kissé elnyomta a korábban jól felépített, bár kissé eklektikus művészeti profilt.
Az egyik legjelenősebb, videoanimációkat készítő kortárs művész munkái az épület két helyszínén, a szerpentinfolyosón (Pixel Galéria) és a Teátrum Galériájában láthatók. Peter Callas a partikon tevékenykedő kép-jockey-k, a
VJ-k őse: pulzáló digitális képsorok, egymásba folyó felvételek, pszichedelikus vágások és mintázatok. A monoton önismétlés és a lázas lüktetés sámáni egyvelege. A különös csak az, hogy Peter Callas már a nyolcvanas évek óta ezt csinálja. Első bemutatott munkája egy 1980-ból való színezett videofilm, a földön szétdörzsölt kődarabról. Igazi elektronikus archeológia, rég elfeledett technikák, a kétmotoros videótól a szöveggenerátorig. (Bár a plazmatévék közömbös egykedvűséggel uniformizálják az összes régi eszközt.) Callas korábbi alkotásai meditatívabbak, de a nyolcvanas évek közepétől jön a mindent elsöprő pixelkultúra. Digitális látomások, amikben keverednek az aboriginal motívumok a japán kultúra képi lenyomataival, a fametszetek jellegzetes szereplőitől és manga rajzfilmfigurákig, megbolondítva a tömegkultúra ikonjaival. A jelentés hátérbe szorul, elbizonytalanodik, kioltódik a kultúraközi vizuális utazások során: marad a dübörgő, zaklatott digitális képtenger. Az anyag második fele, a Teátrum Galériában látható nyomatok egy másik képi forráshoz, a reneszánsz freskókhoz nyúlnak vissza. Callas a pisai Camposanto szinte teljesen elpusztult falképciklusát, a Halál diadalát dolgozza fel saját szájíze szerint. Digitális manipulációba oltott haláltánc: számítógép a pokol bugyraiban.
Millenáris Park, Jövő Háza
2006. június 9.–2006. július 30.