Hogy felejtődhet el egy művészeti technika felfedezőjének a neve? Talán az ismeretlen Felső-Rajna vidéki ötvöst még kötötte a Középkor alázatos anonimitása, az öntelt itáliai kollégák pedig szégyellték, hogy csak másodikok lehetnek. Akárhogy is történt, a rézmetszésnek nincs feltalálója – bármennyire is furcsa ez a dagerrotípiák és rayogramok kora után. Pedig mesterségbeli tökélyben már a 15. században sem volt hiány, mikor hódító útjára indult a rézmetszés, az egyik legnemesebb és legnehézkesebb grafikai sokszorosító eljárás.A Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye (amiről mindenkor csak felsőfokokban lehet beszélni) most a rézmetszet történetének legnagyobb európai klasszikusaival kedveskedik a kifinomult szemű, műértő közönségnek. A technika – a szaktudósok feltételezése szerint – az 1430-as években született meg valamelyik Felső-Rajna vidéki ötvösműhelyben. (A grafikai robbanás elsősorban a papír árának drámai zuhanásával magyarázható.) Itália sem nagyon maradhatott le az északi mesterek mögött, hiszen a népszerű, niellónak nevezett fémmegmunkálási eljárást már csak egy lépés választotta el a rézmetszet nyomódúcától. A korai firenzei metszetek még magukon viselték az ötvösművészek kezének precíz, rajzos, kissé száraz és aprólékos nyomát. Andrea Mantegna emelte fel a csikorgós kézművestechnikát a festészet és a szobrászat előkelő rangjára, mikor elkezdte rézbe metszeni antik utalásokkal teli, szobrászi aktjait. A quattrocento második felében dolgozó Mantegna a klasszikus humanista örökség forrásaiból táplálkozott: figuráit például a római szarkofágok reliefjeiről kölcsönözte, miközben olyan témákat jelenített meg, mint az antik kútfők leírásaiból ismert, Apellész-féle Rágalom-allegória.
Közben Németalföldön a műfaj híven őrizte a gótika formarendjét. Az egyszeri nyomatból ismert, unikális, század közepi rajzocskák még a tenyeres-talpas fametszetek stílusában készültek. (Lásd E. S. mester Harc a griffel című poháralátétnyi metszetét!) Majd színre lépett egy augsburgi ötvösmester fia, Martin Schongauer, aki értelmet és rangot adott a későgótikus rézmetszésnek. Őt nem az ókori szarkofágok domborművei ihlették, hanem északi kortársainak stílusa: Szent Antal körül Bosch fantáziájához méltó, szürreális, ormányos ördögök sereglenek, a pufók arcú Madonnák kövér palástját pedig irreális redőkbe csavarja a gótikus szél. A 15. század végén fellépő fiatal Dürer a colmari Schongauer nyomában járt. Igaz, meglátogatnia már nem sikerült az idős mestert, mert odaérkezése előtt elhunyt, de Itáliába sikeresen eljutott, hogy ellesse a reneszánsz mesterek leleményeit. Dürer mindent tudott a rézmetszés technikájáról (akárcsak a fametszésről) – de tudásával nem élt vissza. Tudta, hogy kell párhuzamos vonásokkal térbe helyezni a csillogó szőrű ló farát, hogyan kell vonalhálóval modellálni a vaskos redőkbe rendezett, dús kelméket, mikor kell elhalványuló pontokba fojtani az árnyék fekete vonalait. És tudta a leglényegesebbet is: hogy mi a helyes arány az öncélú dekorativitás és a három dimenziós illuzionizmus között.
1500 környékén járunk – Dürerrel a rézmetszés a felnőttkorba lépett. Ami az olyan mesterművek után következik, mint A lovag, az ördög és a halál vagy a rejtélyes Melancholia az már csak a technika hosszúra nyúlt, élvezetes, „manierista” korszaka. Egy virtuóz végjáték. A korabarokk nem törődött a kiérlelt reneszánsz arányokkal: Hendrik Goltzius, a haarlemi iskola feje, olyan virtuózan tekerte a vonalhálót a szédítő rövidülésben ábrázolt aktok köré, mint senki korábban. Kiváló követői töltötték meg monumentális hatású, mégis játékos barokk metszeteikkel a 17. századot. A kiállítás nagy teret szentel a francia rézmetszésnek is, a fontainebleau-i iskolától a gáláns jeleneteket másoló rokokó grafikákig. A festményutánzás amúgy is a rézmetszés egyik fő területe volt: a Raffaellóval szimbiózisban alkotó Marcantonio Raimondi grafikái, a Rubens-műhely másolatai vagy a rokokó mezzotintók mind a népszerűsítő reprodukciókat helyettesítették. A technika tovább már nem fejlődött, még villant egy utolsó nagyot a 18. században, a felvilágosodás fanyar szellemében rajzoló William Hogarth keze alatt, majd csendesen háttérbe szorult a litográfia, a linómetszés és a rézkarc mögött. Máig a kifinomult műértők csemegéjének számít. Ez a tárlat sem zajos kasszasikernek készült, hanem kincs-seregszemlének, a múzsák szentélyében.
Szépművészeti Múzeum
2007. szeptember 7. – 2008. január 27.
Rieder Gábor: A rézmetszés négy évszázadának virtuózai
Hogy felejtődhet el egy művészeti technika felfedezőjének a neve? Talán az ismeretlen Felső-Rajna vidéki ötvöst még kötötte a Középkor alázatos anonimitása, az öntelt itáliai...