A Derkovits-ösztöndíj rendes évenkénti bemutatkozó kiállítása a fiatalság-mániás kortárs művészeti színtér virulens ünnepe. Kánonképzés, trendméricskélés, társasági esemény egyben. Idén is.
Az ösztöndíjasokat évről évre összeterelik az Ernst Múzeumban, értelemszerűen mindenki magáért felel, saját terméséről számol be, így egységes hangvétel nem várható, inkább egy mozaikszerű trendpaletta. Most mégis van valami közös nevező, egy vissza-visszatérő hangulatfaktor. Ez pedig a szürrealitás. Izmusnak nem nevezhetjük, inkább attitűdnek, látásmódnak, három évfolyamnyi korszellemnek. Fülöp Gábor realistán formált faszobrai adják meg az alaphangot, a rövidnadrágos, ijedt fiúcskaként egy ablakpárkányon álldogáló kis szürke Alien vagy a tányérban ázó gombák után kepeckedő, telifröccskölt piros lányka. Bizarr. Innen egy lépés Czene Márta hűvös rémálomra emlékeztető képi világa. A tűéles olajfestményeket és a kiprintelt fotókat Czene egy vásznon sűríti össze, pszichohorroros hatást kiváltva. A szürrealitás csúcsán természetesen ismét Kis Róla Csaba trónol, bozontos-selymes festményein biztosan hozza a brutális ősfantáziát, a meredező hímvesszőkkel és a nagy szakállú, bestiálisan lemészárolt öregemberekkel.
Erre a szürreális fonálra jó pár művet fel lehet még fűzni, Cseh Lili mutáns bádogkanna-szobraitól kezdve, Kis Endre színes átfestéssel feldobott hiperrealista portréin át, Hatházi László András zománcosan csillogó hatalmas képeiig. Ide kívánkoznak Takács Szilvia mágikus atmoszférájú, gipsz enteriőrt mintázó fali domborművekre vetített etűdjei, de Szabó Eszter akvarellekből animált minifilmjei is, a nyugdíjassá átmaszkírozott mai fiatalokkal. Kapucnis pulcsi és löttyedt toka, non-figuratív tetoválás és járókeret. Távoli jelenségek összemontírozása egy érzelemteli, sugárzó, masszív vizuális koktéllá.
A másik vonulat a jóval sterilebb és megszokottabb konceptuális húrokon játszik. Ismét megcsodálhatók Esterházy Marcell kollégái üres műtermeiről készített profi fotói és Szörényi Beatrix – átsatírozott betűkből álló – Prophecy fonttal felírt, olvashatatlan Kasszandra-jóslatai. Koralevics Rita fadobozt épített szobájának hétköznapi tárgyai köré, Süli-Zakar Szabolcs pedig lebegő lepedőkre vetít panelerkélyeket. És ott van Fodor János, akinek éves terméséből szinte minden egyes falra jutott, hol egy összefércelt bokszkesztyű, hol pár sejtelmesen megvilágított üvegtárgy, hol egy festménnyé avatott zajszintmérés.
Van persze egy jó adag politika is. Burkoltan, ügyesen, áttételesen. Horváth Tibor mondjuk kevésbé áttételes, videóján egy bőrkabátos, nem túl finom vonású fickóval leordíttatja a nemzeti színű zászlót az erdő szélén. Khoór Lilla próbál tudományos feneket keríteni a dolognak, dokumentálja a rendszerváltás óta eltelt időszak választási plakátjait és szórólapjait, a sok mindenről árulkodó üzeneteikkel együtt. Csákány István annyira áttételes, hogy már érteni se értjük, sejtésünk szerint van politikai mondanivalója, de még tippelni se mernénk, hogy mi az. Albert Ádám már egyértelműbb. Egy ágas-bogas kapcsolathálóvá gyúrta össze a Király utcai ingatlanpanamáról megjelent oknyomozó újságcikkek adatait. A zománctáblákon összesített mátrixban kicsi piktogramok jelölik a szereplőket – szerencséjükre név nélkül.
Ernst Múzeum
2011. április 09 – 2011. május 29.
