A hatvanas évekbeli nagy generáció sokoldalú és még ma is termékeny képzőművészének, Csáji Attilának szerteágazó életművéből látható egy válogatás a Budapest Galéria üvegkirakata mögött. Csáji a szocreál „fekete lyukja” után kivirágzó művészettörténeti aranykornak, a neoavantgárd nemzedékének volt az egyik főszereplője és kulcsfontosságú szervezője. Sötét metálfényben csillogó absztrakt festményei nem sokat változtak az elmúlt évtizedekben. A hígan kikevert, nem ecsettel szétterített massza helyenként csomókban rendeződik, absztrahált írásjeleket hagyva maga után. A reliefszerűen kiemelkedő, pár csillogó színnel beborított-bespriccelt „jelrácsok” ékírásos táblákhoz hasonló mély árnyékokat vetnek. A hatvanas évek végén ezek a non-figuratív munkák egyszerre hordozták a nyugati absztrakt expresszionizmus öntörvényű, ostorcsapások erejétől duzzadó, friss gesztusait és a történelem előtti korok archaikus rendigényét. Csáji jelrács-festményei ma is ezen az úton járnak: mély érzésű, lírai ős-metaforák, energiától fűtött absztrakt rajzolatokba foglalva. Ezen az úton később sokan követték, a fémszínű ragyogás és az absztrakcióba hajló, plasztikus dekorativitás népszerű manírrá vált a mára már divatjukat múlt képüzletek kínálatában. De Csáji a hetvenes években nem kövesedett bele a fiatalon kidolgozott formanyelvbe (szemben sok avantgárdista társával), hanem a jelrácsok által vetett árnyékok tanulságait levonva átkalandozott a természettudományok birodalmába, a lézerfények és a hologramok közé. A hetvenes évek közepétől kezdve – Moholy-Nagy és Kepes György fényművészetének nyomában járva – a Központi Fizikai Kutató Intézet munkatársaival kereste a lézersugár által teremtett új lehetőségeket. Az akkori hi-tech eszközök segítségével hozta létre az opálosan áttetsző lapra kirajzolódó szivárványszerű absztrakt csíkokat, az úgynevezett fénykalligráfiákat. A hátulról érkező fényben felragyogó transzmissziós hologramokat követték a dombornyomásos szivárványos hologramok. A kiállítás hevenyészett díszletei között a több évtizednyi kutatómunka végeredményeként megszületett művek is helyet kaptak. A már említett fénykalligráfiák, a Voltaire fejébe fúródó hologramos spirálrúgó, a Szépművészeti Múzeum háromdimenziós képét kirajzoló szivárványhologram és a Joseph Kosuthra emlékező négyes osztású mű, amiben a tárgy, a fotó és a szöveg hármasát egy virtuális teret képező hologram egészíti ki. A szerényen installált művek mellett egy projektoron fut a művész fénnyel kapcsolatos munkásságának vetített bemutatója. Innen derül ki, hogy milyen nagyszabású munkákat valósított meg Csáji külföldön (például a ház oldalán lobogó koppenhágai óriásgyertyát) és itthon is (lásd a párkányi lézerhidat). Csáji igazi ereje a szintézisben van, hogy képes a modern technikát és kifejezési módokat összehangolni az archaikus ősképzetekkel, mindenféle technokrata hókuszpókusz nélkül. Azt pedig már a kötelező magyar kisszerűségnek tudhatjuk be, hogy minden szélfútta VJ több lehetőséget kap az éjszakai városfalak dekorálására, mint fényművészet öreg, kitartó kutatója.
Budapest Galéria
2007. december 7.–2008. január 6.
Rieder Gábor: Csáji Attila
A hatvanas évekbeli nagy generáció sokoldalú és még ma is termékeny képzőművészének, Csáji Attilának szerteágazó életművéből látható egy válogatás a Budapest Galéria...