Dan Perjovschi karikaturista, akit a nemzetközi art world szeszélye a kortárs művészeti szcéna élvonalába röpített.
A román származású Perjovschi társadalmi problémákat feszeget rajzain, igaz, ez a legtöbb karikaturistáról ugyanígy elmondható. De ők nem firkálhatják össze a kiállítóhelyek falait, míg Perjovschi megteheti. És meg is teszi, a fehérre mázolt falakat filctollal rajzolja tele. (A magasabb részekhez külön állványon kapaszkodik fel.) Ráadásul mindezt a nyitva tartás ideje alatt, a pillanatnyi inspirációktól vezényelve teszi. A művészettörténeti szaknyelv közben erőlködik, „hely-specifikus alkotások”, „work in progress”, „posztszocialista identitás” és hasonló kifejezésekkel próbálkozik. Pedig itt egy csipkelődő gúnyrajzoló naiv ákombákomjairól van csak szó, amik szórakoztatóak, de túl mélyre nem hatnak. Egy kis társadalmi mormogás, elégedetlen nyelvnyújtogatás. Az egyik kis figura például a biztonsági kamerára ölti ki a nyelvét – de a Műcsarnok alapjait azért nem mossa el a személyiségjogok védelmének maró vitriolja. Máskor ügybuzgó tank nyom agyon egy megvédendő delikvenst, vagy a Che Guevarás póló üdvözli a McDonald”s-os logót. Hát, a kapitalizmus sírját sem itt ássák meg! Még akkor sem, ha Perjovschi skandálja a szlogeneket: a szponzorok rosszak, az igazgatók rosszak, a kurátorok rosszak, a művészek jók. De az önirónia helyre teszi a dolgot: egy kis ábrán a „radikális művészt” láthatjuk, amint üvölt a ház előtt, majd mikor bekerül a múzeumba békésen mélázik el a falnak döntött háttal. Sapienti sat.
Műcsarnok
2006. július 27–2006. október 01.