Szikra induktor, elektromágneses testek, higanysugaras megszakító – ritka kifejezések egy művészeti múzeumban. A Ludwig Nikola Teslának, az elektromágnesesség úttörő kutatójának emléke előtt tiszteleg. (Kissé áttételesen: a kanadai kölcsön-anyagot pár kortárs magyar művésszel egészíti ki.) A szerb származású, Budapesten is működő Tesla nevéhez olyan találmányok kötődnek, mint az indukciós motor, a transzformátor vagy a kontinentális villamos hálózat. „A szervetlennek nevezett, holtnak vélt anyag is – írta egy helyen – reagál ingerekre, és egyértelműen tanújelét adja valamely belső lételvnek.” Ezzel indul a kiállítás – jó szándékú Öveges professzor-klónokat várnánk beszédes kísérletekkel! Helyette viszont mélyütésként ér minket az elektronok sötét mágiája, a villámfényben táncoló rejtélyek és a fizikusok borzongató metafizikája. Az még hagyján, hogy Paulette Philips elektromágneses kütyüvel lebegtet egy rongydarabot, vagy hogy egy alkotóhármas áttetsző tükrében a saját agyunk szelvényeit figyelhetjük. Az is inkább szórakoztató, mint félelmetes, amikor Csiki Csaba és Szabó Péter installációjához érve az elektromos kisülések dobpergését hallgathatjuk. A rossz előérzetünk viszont fokozódik, mikor a piros-zöld szemüveg három dimenziós becsomagolt holttestté változtatja a szemünk előtt Catherine Richards lepelrajzát. Majd kisebb sokként ér, amikor Július Gyula szellemes installációjában gombnyomásra metszi le a fejünket a nyakunkról egy agresszív villámcsapás. De ott van még Jean-Pierre Aubé, aki a minket körülvevő, láthatatlan, elektromágneses szennyeződést kémleli kis szerkezeteivel, hogy átalakítva hangszórókon át a fülünkbe sugározhassa. És ha már hangszóróknál vagyunk, akkor ne feledkezzünk meg az Ælab csoportról, akik papíron a Tesla-féle, nullponti energia-elméletet vizsgálják mikroszkopikus és nano szinten. A valóságban viszont egy kozmikus méretűvé tágított technopartit rendeznek az elektronpályák között, ahol a mozgásból, hőmérsékletből ésatöbbiből transzformált rezgéseket egy UFO dj keveri zenévé, a pulzáló geometrikus képsorokra. Party a béta-kvadránson, embertelen elektronok rezgő-mozgó társaságban, tökéletes elidegenedésben. Mint az ismeretes, a mágneses indukció SI mértékegységének neve: tesla. A kritikus fejében – a kiállítás után – a tesla egész mást jelöl, az elektromosság gonosz belső életelvének a szintjét, az elektro-horror borzongásban mért nagyságát.
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
2006. június 22. – 2006. augusztus 27.
