Rieder Gábor: Emlékpont Hódmezővásárhelyen

Az egyre riasztóbb megszorításokkal és a lassan növekvő elvárásokkal küszködő hazai múzeumrendszer terebélyesedő posványán túl néha megcsillan a remény. Például a Viharsarok táján, Vásárhelyen, ahol példás színvonalú múzeum született meg másfél évvel ezelőtt. Az önkormányzati akarat – a Terror Háza szakmai támogatását élvezve – megteremtette az Emlékpontot, a kommunista diktatúra első vidéki mementó-múzeumát. Igaz, az intézmény jogilag nem múzeum (nem rendelkezik valódi gyűjteménnyel), inkább egy professzionális és látványos történeti bemutatóház. Tele zseniális szemléltető ötlettel és emblematikus erejű installációval. Éppen mint a Terror Háza, de az Emlékpont hangvétele egy árnyalattal ironikusabb. A budapesti intézmény úttörő szerepet vállalt az országos múltfeltárásban, messzire vetítve a járdán a totalitárius diktatúrák jelképeinek sötét árnyát. Az Emlékpontra nem hárult ekkora felelősség, hát kirakták a helyi kötődésű pártos művész, Szabó Iván ülő Lenin-szobrának másolatát az épület futurisztikus fémhomlokzatára. Az ezüstre mázolt gubbasztó figura (akinek kezébe a vásárhelyiek rendszeresen csempésztek WC-papírgurigát a gulyáskommunizmus éjjelein) a párkányról figyeli a látogatót, aki elhalad a munkásőr büsztökkel és szovjet laktanya-dekorációval feldíszített udvar előtt és belép az épületbe. A három szintes séta történelmi pofonokkal indul. Már az első teremben feje tetejére fordul a világ: a traktor kereke kiesett, a barázda a mennyezetet szántja végig, egészen a Rákosi arcképéből szabdalt függönyig. Vásárhely ugyancsak megszenvedte az ötvenes éveket, a tanyavilág kellős közepén terpeszkedő mezőgazdasági települést tönkretette az ország erőltetett és értelmetlen iparosítása. A megbélyegzett kulákok és a kétségbeesett parasztok a Fehér Gárda keretei között keresték az ellenállás lehetőségét, míg le nem sújtott rájuk a Párt acélos ökle. Akárcsak a reakciós papságra és a megnyomorított felekezetekre. Lábérintésre elszíneződő padló, rozsdás traktor, műgyantába öntött kukoricatenger és monitorok minden mennyiségben – az installálásra nem lehet panasz! Hát még a pincében, ahol az elnyomó gépezet kézzel fogható jelképek és történelmi dokumentumok között kap kettős fénytörést. Kiderül, hogy az udvaron álló munkásőr mellszobrok a föld alatt folytatódnak: a látogató vaskos kőbakancsok között szemezgethet az Alföldi porcelánvállalat országszerte ismert Lenin-büsztjei és az ÁVH-s oktatófilmek között. A zsarnoki mélyfúrás után a harmadik emelet egész felszabadultnak tűnik. A szint középpontjában Kamotsay István Vásárhely számára mintázott sokméteres szovjet bronzkatonája, Iván áll. Körülötte – rácsos felüljáróval megbolondítva – a korszak műalkotásai sorakoznak, a szocreál gyöngyszemei, például az ünnepelt zsánerfestő, Benedek Jenő Mit láttam a Szovjetunióban? című tematikus kompozíciója vagy Kiss Ernő életképe a katonai uniformisba bújó, boldogan mosolygó parasztmenyecskékkel. A zsdánovi kultúrpolitika gyümölcseivel néznek farkasszemet a ”60-as, ”70-es évek közkedvelt és államilag is futtatott művészei, a Vásárhelyi Iskola tagjai, élükön Németh József vattás-szálkás parasztfiguráival. Amennyire kettős arcú a helyi művészet a maga félig modern, félig szomorú szocreál őszikéivel, annyira ambivalens a sikeres hódmezővásárhelyi vállalatok termékeinek seregszemléje. Kelet-európai tervpiac, torz fogyasztói szokások, beteljesült kispályás vágyak: a HÓDIKÖT ijesztő textilárui, az Alföldi porcelán „népi” tányérjai, az egész országot elborító egyenmérlegek és persze a helyi gépjárműgyártás csodája, az elektromos miniautó, a Puli. Ez utóbbi mint a szocialista nagyipar rendszerváltáson is átnyúló, sikertelen megújulási kísérlete. A zárókép már csak egy könnyed retrós geg: sportbüfé csatos bambival, vörös műbőr kagylófotellel és a hangszórókból szóló tánczenével. Egy felszabadult sóhaj, hogy a kuláklistáktól legalább a modernitás látszatáig eljutottunk – és kilépünk szabad ég alá. Így kell bemutatni a kommunizmus negyven esztendejét, pars pro toto, élvezetes installációkkal és tanulságos dokumentumokkal! A diktatúramúzeumok műfaja végleg kiforrott kis hazánkban.