Valamit félreérthettem gyerekkoromban. Többször is
megpróbáltam, hogy az összes fellelhető színes ceruzámat egyszerre használva
megtörténjék a csoda: a szürkés-barnás satírozás fehérré lényegüljön át.
Évekkel később értettem meg, hogy a
szivárvány tónusaiból csak a fénysugarak kevernek ki fehéret (additív
színkeverés), a nehézkes pigmentektől legfeljebb feketére telik (szubtraktív
színkeverés).
A kortárs magyar konceptuális színtér egyik legeredetibb képviselője,
Eperjesi Ágnes bizonyára már korábban tisztába jött ezzel. Sőt, őt mind a mai
napig nem hagyják nyugton a színkeverés tudományos és játékos hibalehetőségei.
A művészeti színtan ugyanis nem lezárt, kerek diszciplína, inkább olyan, mint a
perspektíva, egyszerre van meg benne a természettudományok rendszerszerűsége és
az ember szeszélyes észlelési mechanizmusának biomorf természete. Hiába tudunk
geometrikus színköröket rajzolni, a fényhullámok eloszlása nem egyenletes, a különböző
ismert fénykeverő eljárásokban pedig mindig van valami nem egyértelmű, csak
nehezen megmagyarázható jelenség. A rendszer ugyanis aszimmetrikus, hiszen az
emberi érzékközpont és a százféle fizikai törvény bonyolult mátrixa eltorzítja.
Eperjesi pedig éppen ezekre a torzulásokra vadászik. Márpedig az új
technológiák (a nyomdától a fotópapírig) mindig felvetnek ilyeneket. A Nessim Galériában kiállított munkáin
például látható színes árnyék, ami egyszerre csapja be a látórendszert és a
fotópapírt. Fényérzékeny lapra kirakosgatott konyhai eszközök, a sajtreszelő és
a tojásszeletelő tarka árnyékokat vet maga elé. (Hol vannak már Moholy-Nagy unalmasan fekete-fehér
fotogramjai!) Egy katedrálisablak szerű munkáján Eperjesi színes
fóliadarabkákat és azok fotogram-másait ragasztgatta egymás mellé, elemezve az
additív és a szubtraktív keverés eltérő természetét. Máshol elegáns absztrakt
képsort rak össze világító plexicsövek lenyomataiból, vagy a mellékdenzitásnak
nevezett fotópapír-rendellenességgel kísérletezik. Öveges professzor a
fotólaborban. A tálalás is professzionális: elegáns keretek, festményméretek,
tetszetősen dekoratív elrendezés. Amilyen komoly és elmélyült a Nessim
Galériában rendezett kiállítás, olyan szórakoztató a Mai Manó Házban
bemutatott másik anyag. Itt előkerül Eperjesi játékos háziasszony énje is,
ami a ház körüli teendőkből szellemes koncept munkákat épít. A színtanhoz
nőművészet és humor vegyül. Mindig lesz friss szennyes? – kérdeti a vízben ázó
ruhacsomó. Ha jó ütemben nyitjuk ki a kiállítótérben installált mosógép
ajtaját, akkor nem, mert a forgó színes szöveg fedésbe kerül és szürkévé válik.
A light boxokban kis zoknik pörögnek, a mosógép piktogramok elcsúsznak
egymáson, a háziasszony pedig színkörbe rendezi a kicentrifugált ruhákat. Konyhafilozófia
helyett: fürdőszoba-tudomány. Egyszerre humoros, intelligens és nemzetközi
színtérben gondolkodó. (A kiállítássorozatnak van egy harmadik része is, a székesfehérvári Szent István Király
Múzeumban.)