Százegy évvel ezelőtt az Iparművészeti Múzeum hajdani igazgatója, a legendás Radisics Jenő összeterelte a korabeli Magyarország műgyűjtőit, a dicső múlt ereklyéit őrizgető arisztokratákat és a frissen megtollasodott nagypolgári connaisseuröket. A műgyűjtők beszállították a múzeum üvegcsarnokába féltve őrzött kincseiket, az úri közönség nagy örömére. Az 1907-es „Amateur” kiállítás adta az ötletet a múzeum jelenlegi munkatársainak, egy hasonló kiállítás megrendezésére. A mostani tárlaton az új évezred műgyűjtői sorakoznak föl, névvel vagy név nélkül, bemutatva iparművészeti kollekcióik legjavát. Az anyag múzeumi szintű, s ez a hazai műkereskedelmet dicséri, ugyanis a kiállítás jelentős részét galériások és aukciósház-vezetők otthon rejtegetett műtárgyai teszik ki, Nagyházi Csaba 17. századi brüsszeli gobelinjétől Virág Judit eozinmázas vázáiig. A termek rendezése megpróbálja követni az időrendet és a különböző gyűjtőköröket, de nem ragaszkodik a sorvezetőhöz iskolásan. Nem is baj, hiszen a lényeg itt a kincsélmény, a művészettörténeti ritkaságok és értékes csúcsdarabok vitrinbe zárt, lehengerlően sokszínű tömege. Indításnak ott van jó pár késő gótikus szobor, különböző közép-európai szárnyasoltárokról és néhány rekeszzománccal díszített limoges-i körmeneti kereszt a 13. századból. A nagyrészt Nagyházi Csaba kollekciójából származó darabok egyértelművé teszik, ez nem egy válogatott csetresz- vagy nippkiállítás. Hogy kellő mélységbe merüljünk a középkor füstös-ódon tárgykultúrájában, egymás után sorjáznak a Rajna-vidéki füstölők és a miniatűr egyházi faragványok. Szúette, ősöreg reneszánsz faládák és hispán karosszékek társaságából átlépünk az ortodox ikonok közé, a fémből kalapált táblák és a gyöngyös takaróval ellátott kazári Istenszülő tiszteletet parancsoló szférájába. A templomi kellékekre a fegyverekkel megrakott sarokkabinet felel, faragott lőporszarukkal, lótakarókkal, török szablyákkal és a 19. századi díszmagyar öltözékek kiegészítőivel, a kardkötő lánctól kezdve, a pitykegombon keresztül, a berakásos sarkantyúig. A gondosan cizellált, görbe pengék tanúskodnak arról, hogy a magyar virtushoz nem illik az egyenes élű északi pallos. Külön csoportokat alkotnak az ötvösművészet különböző gyűjtőkörei, a régi zárszerkezetek, Saphier Dezső mozsár-kollekciója, az augsburgi és a nürnbergi mesterek kiváló 17. századi kupái, és persze az asztali órák. Van céhes jelvénnyel ellátott díszserleg, empire szobrokkal díszített álló óra és mérlegként szolgáló flamand lat-készlet is. Az Európát lassan elborító Ázsia-lázról előbb a kínai porcelánt utánzó edények, majd a 19. század végi orientalista hullám nyomán idevetett műtárgyak hosszú sora tanúskodik. Van kékre festett, porcelán tubákos flaska, elefántcsontból faragott miniatűr díszplasztika (necuke), elsüllyedt kínai hajók rakományából kibányászott kerámiák, Edo-kori japán fametszetek és buddhista selyemfestmények (thangkák). A keleti blokkot egy ajtókkal ellátott, méretes buddhista házioltár koronázza meg. Virág Judit és az Elite Design jóvoltából szép áttekintést kapunk a századfordulós Zsolnay-porcelánokról is. A szecessziós anyag amúgy is erős: a bécsi funkcionalizmus büszkesége, Josef Hoffmann bőrpárnás fotelje a magyar népies szecesszióval, jelesül Lajta Béla fafaragásos támlásszékével néz farkasszemet. Hoffmannt a Wiener Werkstättében gyártott Adolf Loos-kabinettszekrény támogatja, Lajta egy Kozma-szekrényt állított maga mellé. A két tábor között egy elegáns, sötétbarna, polírozott francia art déco ülőgarnitúra a villámhárító. És feltétlenül meg kell emlékezni a pápai gyár gyöngyszeméről, az 1938-ból való elektromos teáskannáról, aminek gömb üvegtestében a maga iparias egyszerűségében csavarodik a fém fűtőszál. A klasszikus műtárgyak bemutatóját néhány modernebb darab követi, plakettek, ex librisek, könyvborítók és a második világháború utáni üvegművészet egy-két kiemelt teljesítménye. A zárszó kissé vásári: a kijáratnál ott magasodik a fekete műanyagból öntött Milky Way, a Tehénparádé 13,500 Swarovski-kristállyal teleragasztott mellékterméke.
Iparművészeti Múzeum
2007. január 22.–2008. április 20.
Rieder Gábor: Értékmentő szenvedély
Százegy évvel ezelőtt az Iparművészeti Múzeum hajdani igazgatója, a legendás Radisics Jenő összeterelte a korabeli Magyarország műgyűjtőit, a dicső múlt ereklyéit őrizgető...