Budapest nem maradt potens kortárs művészeti vásár nélkül. A második Art Market kivágta a rezet.
Idén kimúlt az évek óta csiszolgatott budapesti kortárs művészeti vásár, az Art Fair. A tavaly próbaként összedobott b-kategóriás Art Market előtt így nem várt lehetőség nyílt. A szervezők összeszedték minden erejüket, mozgósították kapcsolataikat, és összeütöttek egy színvonalas kis börzét. A kisöcsi felnőtt a feladathoz, veregetheti saját vállát. A regionális hatósugár még csak álom, pár betévedt kósza európai kisgalériáson kívül csak a felkért védnökök között sűrűsödnek a külföldiek. De mindent nem lehet egyszerre! Összerakni egy korrekt magyar kortárs művészeti vásárt, ami jó ízléssel egyensúlyozik a gyűjtői közízlés és a szakmai trendiség között – már az is valami. Ebben persze segítette őket az elmocsarasodó piaci valóság, hiszen a magyar hobbivásárlók számának csökkenésével egyre kevésbé kell figyelembe venni a konzervatív lakberendezési igényeket. Örülhetnek hát a kurátorok és a szakmabeliek.
De jöjjön a hiányleltár. Nincsenek klasszikus modernek és modern klasszikusok, szinte kivétel nélkül minden kiállított mű a hetvenes évek után készült, zömében az elmúlt pár esztendőben. Az árak így alacsonyabbak, a kínálat frissebb, a nagy üzlet viszont hiányzik. (Illetve redukálódott az egy szem Keith Haring-szárnyasoltárra, amit az Erdésznél vesztegetnek potom egymillió euróért.) Egész standot kitöltő, bevállalós, minimalista vagy éppen bombasztikus óriásinstallációk sincsenek. (Mondjuk a big art műfaja itthon legfeljebb múzeumokban fut, NKA-s pénzből.) Nincsenek mindenki által lefotózott, emlékezetesen hatásvadász művek – a bejáratnál álló pettyegetett Leninek nem eléggé meggyőzőek. Nagyon hiányzik pár jól bejáratott, veterán pesti galériás, a Knoll, a Várfok és a pörgős Kisterem. A többiek viszont itt vannak, meghintve a névtelen vagy rossz nevű kisgalériák tucatjával, és persze egy-két külföldi kiállítóval. Természetesen nincsenek nemzetközi szupersztárok, leszámítva a nagy orosz barbárt, Oleg Kulikot, akit a Léna & Roselli idéz meg régi kutyás-projektjével és pár óriásira felhúzott, inkább szépelgő, mint sokkoló printtel.
A bejárat után a sort mindjárt az Acb nyitja, professzionális, múzeumba kívánkozó óriásstanddal. Magasra rakja a lécet: elmélázó objektek és posztszocialista projektek felelgetnek egymásnak. Itt Várnai pörgeti egy házikóval a lemezjátszót, ott a Société Réaliste formázza újra zománctáblán a híres kalapácsos embert. A külföldön gyakorta turnézó galériások rendre hozzák a kívánt szintet. A Videospace-nél ál-márványkövön fut a neonfelirat, Szabó Eszter akvarellanimációja pedig nemzeti giccsbe álmodta át a lakótelepi konzum-mennyországot. Az indiai Gigi Scaria vonatos filmjére (még mindig a Videospace) Faur Zsófi standján válaszol Magyar Ádám szemkápráztatóan tökéletes metrós fotója. Mellette El-Hassan Róza ácsolt táblaképi és virágcsokros guggoló szoborsziluettje árulkodik Faurék bővülő művészköréről. Deák Erika a „festői festők” hiperdivatos szekciójával érkezett, Szűcs Attila gázpalackon egyensúlyozó figurájától a kolozsvári nagymenő, Bodoni Zsolt virtuóz Aranyvonatáig. Kényeztetés a kvalitásérzéknek. A Viltin egy szűkebb színskálán mélázik, konceptuáliskodva: Gerberek szürkéllenek az egyik falon, Tibor Zsoltok a másikon, közöttük humoros feliratú párnák. Az Inda és a Nextart a printtől a szőnyegig keresztmetszetet ad saját portfóliójából.
Van még jó pár töltelékgaléria, szerethető vagy unalmas festménykékkel és szobrokkal. Az ilyesfélékre szükség van egy ilyen gyenge lábakon álló műtárgypiacon, ráadásul a tömegük se billenti át a vásárt az érdektelenség szürke masszájába.
És akad pár sarkos állásfoglalás is. Virág Judit – egy kis előjáték után – betört az új expresszívek piacára, a fiatal hazai festők mellett többek között a New York-i világhír küszöbén álló, erdélyi Veres Szabolcs brutális képeit kínálva. A Godot ezt az expresszív hangot fejeli meg az ákombákom naivitással. A B55 hozza a vegytiszta absztrakt profilt, geometrikus dobozképekkel és tapintásra ingerlő monokrómokkal. Ellenpontnak pedig ott a Kogart Galéria, a maga hiperrealista mezőnyével. A Dovin kedvenc élénkzöld fala előtt sorakoztatja fel nyersfa szobrait, a Mission Art pedig a miskolci nyári művésztelep kifejezetten szórakoztató mementóit hozta magával.
A fotós felhozatal se rossz, különösen a szlovén Photon Associationnak köszönhetően. (A tallinni ArtDepoo-ról már ugyanezt nem mondatjuk el, az erőltetett vászonkasírozások miatt.) A szlovén P74 profi konceptuális semmiségekkel érkezett, a tiroli Gaudens Pedit vad színei miatt elsőre spanyol galériának tűnt, pedig az osztrákok mellett magyarokkal is dolgozik. A cseh Millennium Galéria kínálatától nem estünk hasra, a romániai kiállítók viszont vérprofik: balkáni brutál és konceptuális mívesség vegyesen.
Az építészetileg alaposan megtervezett vásár kellemesen tölti ki a Millenáris nagy csarnokát. Az ingyenesség miatt állandó a nyüzsgés, a kapcsolódó programok mennyisége imponáló. Fanyalogni persze lehet, mindenki tudja, hogy a magyar műtárgypiac nem a Premier League-ben focizik, de nem lehet letagadni: az Art Marketben van perspektíva.
Millenáris, B Csarnok
2011. október 27–30.
A cikk lejjebb folytatódik.