A Kogart ház immár negyedszerre gyűjtötte egybe a frissen végzett pályakezdő képzőművészek diplomamunkáit. Illetve közülük jó néhányat, kiegészítve a régió pár hasonszőrű alkotásával és a hazai művésztanárok munkáival. Kedélyes, nézőbarát, színes válogatás a nyári uborkaszezonban.
A művészeti egyetemek oktatói adják meg az alaphangot a magasföldszinten, Gaál József szegecselt, grimaszoló bőrfejétől Körösényi Tamás zöld levelű poliészteramőbájáig. A középső szintet a friss diplomás magyar piktorok papagájházba illő vidámsága uralja. Vagyis a retro mindent elborító vizuális szökőárjának olaj-vászonba foglalt lenyomata – ez már rég nem tematika, még csak nem is hangulati rokonság. Csak a korszellemet helyettesítő, üres héjra emlékeztető „korforma”: keret, amit a magas és a pop kultúra összemosódása miatt már-már önkéntelenül használnak az új generáció művészei. Ez jelenik meg Könyves Borbála színekre bontott, számítógépes fotókról festett arcképeiben, Sándor Krisztián egzotikus koloritban lubickoló, életvidám örömfestészetében, Sternberg Sylvia cuppanósan kívánatos olajpászmáiban és Hitka Viktória csonkacsaládbeli élményeit elmesélő, szórakoztatóan naiv naplósorozatában. Sőt, még a Singing in the rain hangjait színkeveréses és Braille-írásos formában megfestő Tomsó Judit vásznain is! A par excellence festőiségtől a konceptualitásig tartó gazdagság is jelzi, hogy a retro-hangulat végtelenül tág fogalom. Ha fellengzősek szeretnénk lenni, azt mondanánk: ez itt a Kunstwollen, az a „formaakarás”, ami jellemzi korunkat. De a retróhoz kötődő trendiség percnyi tiszavirágléte, vagyis a divatgépezet globális forgószínpada mégis azt sugallja: ez se hagy nyomot maga után! Idekívánkoznak a lengyel Izabela Oldak Divatos képek címet viselő háromszöghasábba állított vásznai, amiket csupa trendi retrominta borít. Persze vannak olyan különutas fiatalok is, mint a lenyűgöző méretű és erejű Van Gogh-parafrázist festő Gazdag Péter vagy az egész magával ragadó felülnézeti szobát installáló Bondor Csilla, perspektivikusan kifűrészelt, illúzionisztikus festéssel ellátott deszkabútoraival. Hogy a nemzetközi kortárs színtér sokszor másfelé tájékozódik, mint a hazai művészeti kisvilág, rögtön kitűnik a legfelső szint diplomamunkáiból. Elég, ha megemlítjük a bécsi akadémián végzett Roberta Lima véres performanszát. A fiatal művésznő a térde mellé beszúrt sebészkampókra akasztotta fel magát – egy rövidfilm erejéig. A cseh, lengyel, osztrák és szlovén végzősök magabiztosabban mondják fel a kortárs biennálegépezet kötelező fogalmi kérdéseit: politikai test, hatalmi viszonyok, városi tér stb. (Bár van kivétel is, Benkovits Bálint dokumentált installációi jól érvényesülnek ilyen keretek között is.) Magyar részről az igazi válasz egy jóízű szobrász-geg: a csocsóasztallal keresztezett grillsütő. Jenei Barna Márton diplomamunkájában tengelyre szerelt, lassan sülő hússzeletek rúgják a labdát a forró parázs felett. Az emberi kapcsolatokon tépelődő relációesztétika nyári táboros változata.
Kogart Ház
2007. július 27. – 2007. szeptember 16.