Szürkére mázolt teherautó váz, festményre nyomtatott árcédula,
kiprintelt bölcs tanácsok, homokot szóró vödrök és pozdorjalemezből
épített koporsóteknők. A hatvan felé közeledő Gerber Pál művei ellepték a
Ludwig Múzeum első emeletét. A ma is fiatalosan sziporkázó, mégis
aszketikus művei kezdetben nem találták a helyüket, pontos
ellentétei voltak a nyolcvanas évek
tülekedő egóktól hangos, jókedvűen tarka újfestészetének. A személyes, önkifejező stílusjegy helyett Gerbert
inkább a sokféleség és a nyelvi ötletesség vonzotta. Tőröl metszett
konceptuális művész, nem hiába futott be impozáns karriert a
rendszerváltás utáni múzeumi és galériás világban.
Ha tanítani kéne a kortárs képzőművészet mind a mai napig egyik legtermékenyebb stratégiáját, a (neo)konceptuális irányvonalat, Gerber Pál kiváló illusztráció lenne. A főjellemző a Duchamp Piszoárjából eredeztethető fogalmi gondolkodásmód, vagyis az önkifejező expresszív hagyomány (Picassótól Pollockig) elvetése. A másik fontos jegy: a betűk, feliratok, szórakoztató idézetek – amik persze a hetvenes évek szigorúan analitikus conceptual artjától származnak. A stílus nem mindenható személyes jel, hanem cserélgethető kellék, Gerber hol pasztózusan kezeli az olajfestéket, hol géppel írt betűket nyomtat ki, hol fagerendák segítségével barkácsol. Rugalmasan vált technikát és formanyelvet, kedvelt zászlómotívuma például szerepel vászonra festve, videón levetítve és homokkal teleragasztott falapként is.
A fogalmi gondolkodás szárazságát az irónia és a humor oldja. A konceptuális művészet semmit sem utál jobban, mint a pátoszt, viszont a nevettetésről szinte sose mond le, persze csak finoman, sokszor bújtatva vagy szóviccekbe csomagolva. Gerber is sziporkázik, intelligens, nyelvi síkon. Majd a művészet fogja megállítani – mondja cinikusan az üres vonatsínekre felhalmozott festményeket ábrázoló akvarelljének a címe. A művészet felemel – állítja egy másik installáció, de minden valóságtartalma ellenére nem lehet komolyan venni egy ilyen esztétikai tételt, ha igazolására egy redőzött márványtömbbel megemelt ruhásszekrény hivatott. Gerbernek jó a humora, de a humor önmagában nem elég! Kell még az értelmezés kötelező nyitottsága, a rejtélyesség. (Természetesen itt Umberto Eco a nagy ős.) Nincs az az egyszeri kiállításnéző, aki megfejti az okker alapra festett szürke karácsonyfatalp titkát. És nincs az az ártatlan szem, ami belelátja a náci utalást egy aprócska szürke tájképbe a katalógus szövege nélkül.
De hiába nyitott az értelmezés, a fő témakörök a legtöbb konceptuális művésznél vissza-visszatérnek. Az egyik kedvenc irány a kritikus esztétikai önvizsgálat. (Ez is a klasszikus conceptual artból jön, jelesül Joseph Kosuth öröksége.) Az előbb említett A művészet felemel például. Vagy az 1991-es fotó, amin egy férfi görcsösen markolja a levegőt. A címe: Kreatív művész, aki saját autonóm formanyelvének megteremtésén fáradozik. Még jellegzetesebb a költői Por a modernizmuson installáció. Elemes bútoron régi modern művészeti könyvek, rajtuk fehér por, felettük a falba állítva egy fúrógép. A modernség feldolgozása mellett persze mindig jól jön egy kis politika, bár ebben Gerber kifejezetten mértékletes. Sokkal szívesebben építgeti saját jelképtárát, külön bejáratú szimbólumaival (kalapács, kereszt stb.). De azért néha becsúszik egy szovjet emlékművön élcelődő, homokkal lefújt obeliszk vagy egy lisztbe írt jótanácsból kikandikáló SS. És persze ott vannak a kapitalizmust elparentáló művek – ezen a pályán Gerber szintén üdítően humoros. Kiakaszt egymás mellé négy teljesen ugyanolyan, egyszínű vásznat, nagy számokkal ráírt, de különböző árakkal. In memoriam Yves Klein.
Minden együtt van, fogalmiság, írás, humor, talány, esztétika és politika – hibátlan kiállítás egy par excellence konceptuális művészről.
Ludwig Múzeum
2010. június 16. – 2010. augusztus 15.