Hanyagul egymásra vetett, tarkabarka nyakkendők, gyűrött ingek, csíkos szövetek, pettyes anyagok, mintás textilek – összehányt („allover”) rongyhalom. Illetve mindez dekoratív, színes, messziről non-figuratívnak tőnő vásznakon előadva: Gesztelyi Nagy Zsuzsa kiállításán járunk. A fiatal kortárs festőművésznő munkássága ahhoz a markáns trendhez tartozik, ami az utóbbi egy-két évben – többek között a Kogart kiállításprofiljának köszönhetően – hangsúlyos szerepet kapott a fővárosi szcénában. Legalábbis a dinamikus-szellemiségű, de nem trendtörően avantgárd for-profit kiállítóterekben. A stílus előhírnöke a kilencvenes évek közepén fellépő Radák Eszter volt, de a folytatás 2004 körül érett be, Soós Nóra, Győri Márton, Barabás Zsófi vagy éppen Gesztelyi Nagy Zsuzsa munkásságában. Az irányvonal nehezen körülírható és definiálható, de az összekötő vizuális koherencia letagadhatatlan. Elsőként a „popos” jelző tolakodik a kritikus tollára, s esetenként kész ezt használni is, lustaságból lespórolva a „neo” előtagot. Pedig tulajdonképpen erről van szó: a pop-art posztmodern reciklálásáról, ezredvégi újrahasznosításáról. Tematikában ez lépést jelent a hétköznapi mikro-valóság felé (ruhák, rúzsok, fotelek stb.) – stílusban pedig a színes, dekoratív, kommerciális, könnyen fogyasztható, fél-absztrakt formavilág választását. De az elitista fanyalgást félretéve, ezek a festmények nem csak egy hotel vagy egy kávézó galériájában képzelhetők el. Gesztelyi Nagy nemcsak a decens (sőt, bizony igencsak szép!) rongyhalmok képeit állítja ki, hanem a vízszintes csíkokból felépülő absztrakt vásznait is. Amikben ott van az egész klasszikus avantgárd tanulsága, Malevics szuprematista kompozíciói és a Bauhaus formakísérletei. Csakhogy ezek a vívmányok már a második világháború után leszüremkedtek a tömegkultúrába, meghatározva a teáscsészék és az asztalterítők stílusvilágát. Az egyik képen például a modernizmus nagy örökösében és túlélőjében, vagyis az IKEÁ-ban vásárolt, saját, zöld-pink-fehér csíkos tányéralátétére ismert rá e sorok szerzője. A mai festményeken felbukkanó hasonló motívumok pedig – hogy Charles Jenckset idézzük – „kettős kódként” lépnek működésbe: egyszerre utalnak az avantgárdra és a popkultúrára. Ez pedig tőrőlmetszett posztmodern helyzet. (S mint ilyen, lassan már egy kis nosztalgia is vegyül bele.)
Artitude Galéria – Hilton Budapest West End
2006. augusztus 1.–2006. szeptember 15.
Rieder Gábor: Gesztelyi Nagy Zsuzsa és a neo-pop
Hanyagul egymásra vetett, tarkabarka nyakkendők, gyűrött ingek, csíkos szövetek, pettyes anyagok, mintás textilek – összehányt („allover”) rongyhalom.