Mintha Gulácsy körül megcsúszott volna a művészettörténet. Pedig a hatvanas-hetvenes évek tájékán olyan magabiztossággal fészkelte be magát a profetikus előfutárok és a tragikus sorsú zsenik közé. Akkor még volt súlya az elmebajnak és a szellemi ketrecben épített mesebirodalomnak. Mára a bolondok hajója elúszott, s maradtak a képek, ezek a fájó-búsongó hangon játszó novellácskák, tragikus sorsú művészükkel együtt, aki preraffaelitának túlságosan későn érkezett, szürrealistának viszont túl hamar. Az izmusbúvárok az utóbbit látták meg Gulácsyban, pedig sokkal több köze van a 19. század végéhez, a középkorba visszavágyó angolokhoz, a dekadens szimbolistákhoz és a szecessziós álmodozókhoz. A számára megadatott rövidke másfél alkotói évtizedben nem forrott ki végleg a stílusa; a Kogartban megrendezett nagy életműkiállításon láthatjuk: mindvégig hánykolódott a kifejezésformák között. Ott van például a Varázsló kertje, a Csáth-novellához kapcsolható telivér szimbolista alkotás, szecessziósan kígyózó tömjénfüstjével. Vagy a Zarándokok hazatérése, amely már-már posztimpresszionista színfoltokkal és vaskos kontúrokkal jeleníti meg az egzotikus várost. A vanília és a bézs fehéres árnyalataiban játszó Nő rózsával pedig akár beillene a korai Rippl-Rónai profilba állított, elegánsan megrajzolt fiatalasszonyai közé is. Ugyanakkor Gulácsy megfordult Kassák-körében, sőt, még a radikális MA folyóirat egyik kiállításán is szerepelt, bár nem sok köze volt az avantgárdhoz. Annál több a historizmushoz, de nem a polgárság csillogó, nagyzoló korstílusához, hanem a borongós lelkű dandyk, a kifinomult ködlovagok egyszemélyes historizmusához. Gulácsy történelemből kikevert belső világában első helyen szerepelt az itáliai középkor, élén a plátói szerelem költőjével, Dantéval, de ott vannak a nagy orrú Medicik is, pár fiktív szereplő, például Don Juan, valamint a mesterkélt rokokó, a rizsporos parókákkal és Watteau ködös kertjeivel. Ebben a sajátos történelmi térben zajlanak Gulácsy századfordulós novellákba illő jelenetei. Például a nagy méretű főművek, a rózsaszín fantáziaködbe fullasztott Ópiumszívó álma vagy párdarabja, a parókás Rózsalovag. A Kogart nagyszabású életműkiállításán a több mint félszáz festmény mellett széles keresztmetszetet kapunk Gulácsy grafikusi működéséből is. Ezek az érzékeny kézzel megrajzolt kicsiny képecskék jobban illeszkednek elbeszélő tónusához, mint a nagy, vattaszerűen gomolygó, szürreális vásznak. Gulácsy igényli a szövegeket, annyira illusztratív az ábrázolómódja. Nem véletlen társították a képekhez a kiállításrendezők a korabeli verseket és a művész tömény szimbolista metaforáit. Manapság, mikor a századelőből a színes, jólkomponált, dekoratív látványfestészet viszi a prímet az árverezőházakban, Gulácsyban élőbbnek tűnik a meseszövő illusztrátor.
Kogart Ház
2008. március 15.–2008. július 20.
Rieder Gábor: Gulácsy Lajos
Mintha Gulácsy körül megcsúszott volna a művészettörténet. Pedig a hatvanas-hetvenes évek tájékán olyan magabiztossággal fészkelte be magát a profetikus előfutárok és a tragikus...