Rieder Gábor: Gyarmati Zsolt

Mintha egy műterembe lépnénk be: egymásra hajigált, féloldalt döntött képek, bizonytalan eredetű fekete faháromszögek, látszat-nemtörődöm rendetlenség. Az uniformizálóan vastag és tömény zománcréteg alatt ismeretlen jelek tűnnek fel. Ide nem művészettörténész kell, inkább egy jól felkészült, gimnazista lelkű utcai esztéta a party szcénából!Gyarmati Zsolt nagyméretű festményei és installációi a graffiti, a street art, a képregény, a piktogram-kultúra, a keleti grafika és a cybertér sokszor egymással is keveredő vizuális forrásaiból táplálkoznak. Saját bevallása szerint az utca inspirálja, de a digitális képi ikonok jelenléte még erősebbnek tűnik. Bár alkotói metódusa – minden kétséget kizáróan – az utcai matricaművészet rétegzően építkező, kollázsszerű gyakorlatát követi. (Sőt, Gyarmati nemcsak a képen belül halmozza a jeleket, a rendetlen installálással még inkább tudatosítja az alkotói módszert.) A földön több helyen saját maga tervezte matricákra akadunk, míg az oldalsó ajtón más művészek hagyták ott falragasz-jeleiket. A halmozás nem a levakart középkori pergamenek egymásra írt soraiból kikerekedő, össze-vissza palimpszesztet utánozza, hanem az információs társadalom kiürült jeleinek áradatát. Vadul harsogó, mégis néma logók, minden posztmodern historizmus nélkül. Gyarmati weboldalán elolvashatjuk munkáinak címeit is, de a jelentés keresésében a dadaista sziporkák se igazítanak el. Csak ízelítőnek két példa: „Szociális izészáj rekultiválja az igazságot”, „Agylékelő csecsszegecs avagy jól alakul a Superdance Fesztivál”. Végtelen számú nyelvi és képi kapcsolat, biztos vonatkozási tartomány nélkül – a szellemi linkek a kritikust örökké a 404-es hibakódú, el nem érhető oldalakra repítik. De az egész vizuális kakofónia mögött ott dereng egy démoni egó, akit a festményeken többféle változatban is felbukkanó, koponyafejű, digitális ikonnal azonosíthatunk. Mintha a nyolcvanas évek legnépszerűbb videójátékának pixeles főhősét, Super Mariót látnánk viszont. Illetve a kis köpcös, iromba fekete-fehér kockákból kirajzolt vízvezeték-szerelő sötét énjét, gonosz alteregóját. Gyarmati sodró erejű mégis néma művészete olyan, mintha egy digitális játékszörny kilépne a piciny monitor mögül és ecsetet ragadna. Örülten profi, kétségbeejtően üres és már-már ördögien sötét. Ments meg Uram minket a Gonosztól!
Óbudai Társaskör Galéria
2006. november 28.–2006. december 17.