Rieder Gábor: Hunyadi Mátyás, a király

Mátyás király hálás téma, ezt már a Nemzeti Galéria 1983-as monstre kiállítása is igazolta, ami félmilliós nézőszámával tartja minden idők leglátogatottabb hazai tárlatrekordját. A reneszánsz pedig folyamatos reneszánszát éli a művészettörténet-írásban, körülbelül Vasari óta, azaz úgy ötszáz éve, megszakítás nélkül.Sosem csituló népszerűségéhez képest az utóbbi negyed évszázad hazai kutatása viszonylag gyér számú tudományos eredménnyel büszkélkedhet, de hát a téma a latinos műveltségű kulturális miniszter jóvoltából került az érdeklődés és a projektfinanszírozás homlokterébe. S nem azért, mert a szakemberekből már kikívánkoztak az elmúlt évek szenzációs felfedezései. A budavári palota intézményei olyan pénzügyi gondokkal küzdenek, hogy gondolni se lehetett az épületszárnyak alatt bujkáló falak körüli újabb ásatásokra. A BTM derekában ott virít a parkosított romkert és a rekonstruált lovagterem, ahogy azt a Kádár-kor ránk hagyta. A Corvinák digitalizálása pedig komótosan cammog előre. A miniszteriális hívásra így a múzeumok előrántottak egy-egy rapid reneszánszkiállítást a mellényzsebükből. Kicsapták az asztalra, az egyszeri tárlatlátogató pedig mehet megnézni – csalódást egyik sem fog okozni, de revelációt sem! A Budavári Történeti Múzeum például Mátyás udvarával rukkolt elő, úgy általánosságban, művelődéstörténeti áttekintéssel, Corvinástul és Fekete Seregestül. 19. századi régészeti emlékek Vajdahunyad-várából, pecséttel ellátott oklevelek minden mennyiségben, festett állópajzsok, márvány báboskorlát. Mészkő címerfaragvány, Beatrix királyné imádságoskönyve, üvegserleg, fedeles kupa, miseruha, oltárkép. Történelmi olvasókönyv, digitális képernyőkkel és eredeti (mű)tárgyakkal illusztrálva. Már ha éppen eredetivel, mert például Szapolyai Imre míves későgótikus-reneszánsz sírköve vörös márvány helyett műanyagból kiöntve tanúskodik a fröccsöntő mesterek tudományáról. De ne legyünk igazságtalanok, a múzeum jó pár külföldi szálat is megmozgatott. A decens cinquecento portretistának, Cristoforo dell”Altissimónak több arcképe is érkezett egyenesen az Uffiziből, például egy dús bundás II. Mohamed-szultán, vagy Mátyásnak egy rendhagyó, hízott tokás és hegyes orrú verziója. A királyi arcmáskollekció amúgy is a kiállítás egyik fő erőssége, van itt antik módra profilba állított márvány dombormű, mereven trónoló gótikus portré és a kecskeszakállas, sanda tekintetű bécsi típus. A fő attrakció persze mégiscsak a könyvművészet, a megunhatatlan Corvina-könyvtár. Firenzéből hozták el – többek között – a hatalmas Mátyás-bibliát, az arany keretek között könyörgő Dávid-királlyal, és az Attavante mester által kidekorált Ficino-féle filozófiai traktátust, ami a magyar királytól egyenesen Lorenzo de”Medicihez került, aki bele is festette a családi címerét! A bibliotéka egyik nagyágyúja, a Philosztratosz-corvina is átrándult a szomszédos Széchényi Könyvtárból. No meg két díszes építészet-elméleti kódex, az egyik Modenából, a másik Velencéből. De a szívet melengető Corvinák is alig feledtetik a keserű pirulát, az egykor volt 15. századi paloták roncsait. A korai magyar humanisták papírra feljegyzett bölcsessége még csak-csak fennmaradt, külföldi könyvtárakban elrejtve, de az épített és faragott (pláne a festett) örökség menthetetlenül elenyészett. A lefejezett kőszfinx, a szoborvégtagok, a méretes visegrádi díszkút apró oroszlánfeje, a hatalmas bolthajtásokat sejtető rozettás ívtöredékek, a szétszórt, mintázott kályhacsempék és a reneszánsz növényindákkal telefaragott párkánydarabok hosszú sora tanúskodik erről. Ennél jobban már csak a nomád kultúrák nyomait törölte el az idő. Bele kell törődnünk, hogy a Mátyás-kori magyar reneszánsz már csak papíron létezik, épített emlékeit eltörölte a Kárpát-medence viszontagságos történelme! Hunyadi Mátyás palotáiból véres verítékkel lehet csak valamit rekonstruálni, pár fukar töredék, egy-két elnagyolt metszetrajz és a humanisták elvtelenül hozsannázó leírásai alapján. A kövek pedig nem sokat fecsegnek. Inkább az idő vasfogának állítanak emléket, nem pedig a nagy királynak. Ott van például a 15. századi hazai reneszánsz szobrászat egyik csúcsremeke, a Diósgyőri Madonna, és mellette kiállítva a mester, Giovanni Dalmata egy másik alkotása, egy padovai Madonna-dombormű. A diósgyőri relief félbetört, lepattogzott, érdes fehérmárványát elég összevetni az itáliai faragvány meleg fényű, tökéletes simaságával, és ráérzünk a kelet-európai reneszánsz nagy tragikumára. Arra, hogy a humanista képzőművészet és építészet úgy fagyott el a 15. század végén, mint a korán bimbót hajtó ágon a tavaszi virág. 
Budapesti Történeti Múzeum 
2008. március 18.–2008. június 30.