Iski Kocsit Tibor, a
technorealista festőiskola érzékeny hangú képviselője a világrengető globális
feszültségek világából áthajózott a lélek csendesebb és bensőségesebb
birodalmába. A korábbi ökológiai tematikát legújabb kiállításán a panteista
természetszemlélet és a művészetfilozófia felé tágította ki.
Tőről metszett konceptuális módon: a festmények nem
autonóm műtárgyakként, hanem egy installáció (illetve egy műegyüttes) részeként
lépnek működésre. Az egyik falon egy vihartépett fenyőfa lombkoronájának a
csúcsa látható, két különböző festményverzióban: finoman hangolt realista
színvilágban és fehér, „negatív” képbe fordítottan. Előtte két műkőből öntött
posztamens, amin üvegbúra alatt két ezüstöntvény pihen, egy fekete színű
szénszál és egy fehérre festett tűleveles ágacska. A környező falakon családi
fénykép méretű fotórealista grafikák, sejtelmes erdőszélekkel és
épületrészletekkel. Nincs sorvezetőként funkcionáló bevezető szöveg, de a címek
se igazítanak el igazán. Az értelmezés szándékoltan nyitott, bár a
műegyüttesből kivehető egy természetközpontú, spirituális tartalmi mező, amit
szimbólumláncolat vesz körül. A fenyőfa ugyanis szénné rohad el valami
történelem előtti mocsár mélyén, a kibányászott szénből grafika születik egy
művész keze alatt, illetve a csillogó grafit a ceruzagyárban, ami ezüstként
tündököl, mint egy ezüstfenyő, esetleg megrajzol egy lombkoronát, amiből
vétetett. A kör bezárult: az esztétika és a természet egymásba ölel. A szomszéd
teremben kiállított munkák kicsit összezavarják ezt a kerek metaforaképletet.
Festményméretű, elegánsan bekeretezett grafikák lógnak a falakon, egy ködbe
fúló, elhagyott mezővel, egy szürreálisan buja, őszi, erdei aljnövényzettel és
egy málló vakolatú téglafallal. Középen karcsú, műkő talapzaton két apró ezüst
dobókocka, az egyik sarokban pedig egy fekete festékmasszával lekent monokróm
festmény, alig kivehető fatuskó körvonalaival. A néző elbizonytalanodik, az
üvegsüveg alá zárt kockákkal nem lehet dobni, a sorsot múzeumi vitrin védi,
miközben a számmisztika kísértete járja át a termeket. A természetből nem vezet
egyenes út az esztétika világába – csak a lélek (a címbeli Spiritum)
közreműködésével.
Deák Erika Galéria
2009. október 15 – 2009. november 20.
