A neves videoművész-páros, John Wood és Paul Harrison alkotásai költöztek be a Ludwigba: több mint félszáz aprófilm, képi formába öntött abszurd brit humorral. A sztárpáros egyszínűre festett, minimalista kockatérben játssza el pár másodperces jeleneteit. Például: egymással szemben ülnek egy asztalnál, de a bútorokat egyszer csak kirántja alóluk valami láthatatlan erő, az asztal felfelé, a székek kétfelé repülnek el. Ennyi. Elmesélésre tökéletesen alkalmatlan kép-etűd, ami a videón mégis működik. Napjaink Estragonja és Vladimirje fapofával csetlik-botlik a szimbolikussá csupaszított mesterséges környezetben. Forognak egy csónakban, lecsúsznak a csúszdán, lelocsolják magukat öntözőkannákkal. Talán Godot-ra várnak, de addig is jól elütik az időt, elégséges mennyiségű mosolyt fakasztva. Ebben az ezredfordulós abszurd világban ugyanis épp hogy csak kitapintható az egzisztencialista szorongás. Az abszurd jelentek inkább szórakoztatnak, hiszen a különféle tárgyakkal elvégzett kísérleteiket nehéz száraz filozófikus komorsággal méltatni. Például, mikor egy fúrófej felcsévéli a magnókazetta szalagját, vagy amikor a kinyíló aktatáskából több száz pingpong labda szóródik ki, esetleg mikor egy kékre festett pattogó teniszlabda kis nyomokat hagy maga után. Mégis, a jelenetek hűvös távolságtartásukkal, kiszámított geometrikus pontosságukkal (amitől egész szépnek hatnak!) túlmutatnak Monty Python cirkuszán. Mert ha nem is olyan viccesek, sajátos humoruk mellé költői elmélkedéseket lehet csatolni a gravitáció erejéről, az egyensúly, a harmónia és a sorszerűség metaforáiról. És Godot talán éppen ezekben a kis részletekben lakik!
2006. március 9.–2006. április 30.
Ludwig Múzeum–Kortárs Művészeti Múzeum
Rieder Gábor: John Wood és Paul Harrison
A neves videoművész-páros, John Wood és Paul Harrison alkotásai költöztek be a Ludwigba: több mint félszáz aprófilm, képi formába öntött abszurd brit humorral.