Lehet másik életünk? – teszi fel a kérdést Katarzyna Kozyra, a híres lengyel médiaművész. Az aprócska nő válasza igen, mert ahogy a kiállítás címében is szerepel: A művészetben az álmok valóra válnak. Kozyra nem csak a testét adja bele filmre rögzített performanszaiba, mint a bécsi akcionisták, hanem a teljes személyiségét, teljes lényét. Ettől olyan erősek és rémisztőek a munkái.
Szakemberek segítségével kitanulja mások életét, a folyamatot operatőrrel dokumentálja, s ebből a nyersanyagból vágják össze a végső filmet. A verébszerű, szürke művésznő egy neves berlini transzvesztitától, Gloria Viagrától lesi el a nőiesség titkait. Gloria minden reggel megborotválja dekoltázsát, majd mélyére néz a púderes és csillámporos tégelynek, hogy este teljes fényében tündökölhessen a Big Eden melegklub színpadán. Kozyra tőle tanulja meg, hogyan kell csücsöríteni a tűzpiros ajkakkal, rebegtetni a méretes műszempillákat, jobbra-balra hányni a vörös parókát és billegetni a csípőt a rockdiszkó színpadán. Vagyis hogy hogyan néz ki egy igazi „drag queen”, egy „pucckirálynő”, a nőiesség auráját affektáló túlzásokból összerakó transzvesztita előadóművész. Mindeközben Kozyra Varsóban operaénekesnek is tanul az egyszerűség kedvéért csak Maestrónak nevezett zenetanár kezei alatt. A kőkemény és fülsértő operaleckék lezárásaként végül a bécsi Múzeumnegyed főterén elénekli – egy óriási kakukkos órából kibújva – az Éj királynőjének nagyszerű áriáját. Többször is – a Mozart-szerető bécsiek legnagyobb bánatára. A kiállításon a két életátalakító performansz egymással párhuzamosan fut, több tévéképernyőre bontott epizódokon. Előbb egy kis smink Gloriával, majd skálázás a Maestrónál, utána műszempilla vásárlás, pózolás Maria Callas fotója előtt, készülődés a neccharisnyás transzfesztitákkal az öltözőben, majd az operatanár alsógatyában táncol, végül a melegbár színpadán kínálják testüket a fellépő férfiak a felajzott, hímnemű közönségnek. Mintha egy rossz Almodóvar filmet néznénk vagy egy melegpornót. Kozyra mint Cherubino a Figaro házaságában énekli: „Nem tudom ki vagyok, nem tudom, mit teszek…” A két színtér teljesen összekeveredik, Kozyra egyszerre próbál nemet váltó transzvesztita előadóként és mesterkélt operaénekesnőként helyt állni. A helyzet többszörösen paradox: a lengyel művésznő nőiességet tanul egy hiú zenetanártól és egy affektáló műnőtől, akit a hétköznapokban csak Michelnek szólítanak. A kurzus megkoronázásaként pedig fellép a Big Eden színpadán, a születésnapos Gloria tiszteletére. Jólnevelt klónként előadja a drag queen egyik legjobb számát, a sztriptízzel együtt, aminek a végén egy műanyag pénisszel hozza extázisba a kisportolt férfiközönséget. Ez a műpénisz később is visszatér, amikor egy melegfesztivál keretében ollóval metszik le az ágyékáról. A kaucsuk-kasztráció mutat rá a nagy kísérlet lehetetlenségére: az elsődleges, másodlagos, tanult és örökölt nemi jellegektől való megszabadulás határaira. A műanyagpéniszből csak művér csordulhat ki – ami így is elég gyomorforgató, de legalább nem húsbavágó. Ezek után már öltözhet a művésznő pomponlánynak és törpékkel körülvett Hófehérkének, a kritikusban megszületett a végkövetkeztetés: nem lehet másik életünk. Persze meg lehet próbálni, el lehet veszteni a személyiséget, de az eredmény csak egy mesterkélt pózokban tobzódó, botránykeltő határlény lehet. (A korhatárt jelző 18-as karikák mellé pedig a szervezők nyugodtan feltehettek volna egy heteroszexuális férfiakat figyelmeztető táblát is.)
Ludwig Múzeum
2007. szeptember 28.–2007. október 28.
