Rieder Gábor: Két darab

A képzőművészet mindig is szívesen tett egy kört a mérnökök birodalmában. Leonardo gyilkos hadi gépeket tervezett, Vasarely utópisztikus gyáripari plasztikákat. Manapság inkább a társadalmi mérnökök, a szociológusok vannak soron.
A progresszív alkotók a társadalmi kérdések irányába feszítették szét a képzőművészet hagyományos korlátait, majd kibújtak a résen, és olyan messze kalandoztak el az új tudomány területén, hogy néha már a visszavezető utat se találták. Legújabb munkájával a Kis Varsó néven ismert Gálik András–Havas Bálint páros is kibújt ezen a bizonyos résen. (Bár őket még köti a képzőművészet Ariadne-fonala, alkalmi társukat, Erhardt Miklóst már kevésbé.) A radikális szoborprojektjeiről elhíresült művészpáros most egy szociális kérdéseket boncolgató videót állított ki a Kiscelli Múzeum éjsötét templomterében, egy olaszországi házfoglalás dramatizált feldolgozását. A három alkotó a hazai neo-konceptuális színtér lüktető energiagóca, a videóprojektbe is többeket bevontak, köztük művésztársakat és újságírókat. Mintha egy drámapedagógiai előadás werkfilmjét látnánk. A résztvevők először megkapják a szerepeiket, az olasz házfoglalók rövid személyleírását, az egyetemi professzor lányától az egyszeri favágóig. Rövid tanakodás után kezdetét veszi a színház: a fekete díszletek között ülő „anarchisták” kiválasztanak egy elhagyott gyárépületet, beköltöznek, majd a hatóságtól való félelmükben behegesztik az ajtót. A békés énekelgetés és röpcédula hajtogatás közben betörik egy ablak, majd nagy erőkkel kivonul a rendőrség és elkergeti a csoport tagjait. A video eredetileg a rangos európai vándorbiennáléra, a tavalyi Manifestára készült. (Részvételük már önmagában szenzáció!) A több észak-olasz városkában párhuzamosan megrendezett biennále egyik roveretói helyszíne éppen az a gyárépület volt, ahol a film cselekménye játszódott. A Kis Varsó a pár évvel ezelőtt történt, mindössze 13 óráig tartó sikertelen házfoglalási akció történetét dolgozta fel. Előásták a Bolondok hajójának nevezett squadt emlékeit és magyar szereplők segítségével többé-kevésbé rekonstruálták az eseménysor ívét. A videót Roveretóban a genius loci avatta képzőművészeti projektté. A látogató egyből szembesült a szomorú ténnyel: az őt körbevevő öreg indusztriális falak között a házfoglalás előtt és után (egészen a Manifestáig) semmi sem történt. A gyár üresen állt. Az egyetlen színfoltot az önkéntes beköltözők jelentették. A Kiscelli Múzeum romtemplomában viszont más a helyzet: a helyspecifikus köldökzsinórról elvágott video egy drámapedagógiai gyakorlat dokumentumává soványodott. Egy jelképes díszletek között folyó, önismereti játékká, ahol a szereplők belekiálthatják a feketeségbe az olyan anarchista frázisokat, mint „rendőrfasiszta”, „le a hatalommal”, vagy éppen „az intézmények az elnyomás eszközei”. Ez pedig a tévében vagy egy filmfesztiválon jobban mutatna, mint a Kiscelli romtemplomában. A videóhoz társított másik alkotás igazi Kis Varsó-féle látogatópukkasztás. Tulajdonképpen leírni is nehéz: fehér felületre faliújságszerűen kirakosgatott fénymásolt képek. Firkák és fotók vegyesen, mindenféle eligazítás nélkül. Ha akarom, a Kis Varsó műhelyében keletkezett szemét és forgács, ha akarom, a xerox-lapokat csinos füzetkébe gyűjtő Innen képzőművészeti fanzine-kiadó ingyenreklámja. Viszont a faliújság olcsó igénytelenségében (arte povera) benne van az a forradalmi szikra, ami az elidegenítő effektusokkal teletűzdelt, stilizáltan anarchista werkfilmből Budapesten hiányzott.
Fővárosi Képtár, Kiscelli Múzeum
2009. február 20.-2009. március 29.