Rieder Gábor: Kokesch Ádám

Bizonyára földönkívüliek jártak a Dorottya utcában. Elvégezték kötelező kísérleteiket, majd dokkoltak és továbbutaztak ismeretlen galaxisok felé. Hátrahagytak pár jelentéktelennek tűnő nyomot: áttetsző tapadókorongokat a galéria üvegfalára cuppantva, fémlábakon álló burás szenzorokat és a mennyezetről lecsüngő, alumíniumtraverzre szerelt plexilapokat. Kokesch Ádám kiállítása kevés elméleti mankót kínál, teljesen elüt a kortárs képzőművészet bevett műfajaitól és formuláitól. A fiatal alkotó a galéria tág dobozterében szellősen szétszór néhány rejtélyes tárgyat. Az üvegre tapadókorongokat ragaszt, értelmetlen kallantyúkkal, a földön egy világító doboz, rajta két összegyűrt nejlonzacskó, a falon egy műanyag fülekkel felszerelt, fehérre mázolt falap, hébe-hóba egy neoncső, pár apró utalás a modern építészet kockatömbjeire és persze ott van még a fölöttünk lebegő, azonosíthatatlan repülő tárgy, az UFO. Az UFO fémvázából kis karok napelemként tartják el az absztrakt motívumokkal ellátott plexitáblákat. A jeleket, miket Kokesch erre-arra felfest, nem ismerjük, hol molekulaképletnek tűnnek, hol színskálának, hol akármi másnak. Mintha egy megfejtésre váró, idegen civilizáció relikviáival találkoztunk volna. Vagy a saját kultúránkkal, pár évtizeddel későbbről. Kokesch nyilvánvalóan (ha nagyvonalúan kizárjuk az idegenek közreműködését) talált tárgyakkal dolgozik, ready madekkel. De olyan leleményesen választja ki eszközeit, hogy az egyszeri kiállításlátogató nem jön rá, honnan is származnak. Itt nincs megbotránkoztatóan hétköznapi piszoár vagy a mindenki által jól ismert, konyhai palackszárító. Csak olyan tárgyak, amik ismerősnek tűnnek, de nem tudjuk, mire jók – ez szüli a furcsa, időutazásos élményt. Kokesch nem futurista sci-fi díszleteket használ, amikről mindig ordít, hogy melyik mai használati tárgynak az áramvonalasított „jövőbeli” megfelelői. Kokesch az időugrás valódi élményét kínálja az ismerősen ismeretlen kellékek segítségével. Nyílván van benne utalás a modernizmus lombikprogramjaira, a tudományos megismerés határaira, de nem ez a fontos, hanem a bizsergető harmadik típusú találkozás átélésre. A címről (Sudo kino) pedig csak annyit: a sudo a programozók nyelvén a rendszergazda különleges engedélyét jelenti bizonyos munkafázisok elvégzésére. Lehet, hogy a plexilapok túloldalán a Nagy Testvér ül a moziban és figyel minket? 
Dorottya Galéria
2008. január 8.–2008. február 9.