Lugossy Mária, a hazai üvegművészet egyik legtöbbet díjazott képviselője állít ki az Iparművészeti Múzeum aulájában. Ragasztott üvegek, bronztorzókkal.
A múzeum napfényes központi csarnokában a gazdag alkotói pálya közepes méretű mementói sorakoznak. Érthető módon nincsenek itt a közterekre kikerült, monumentális művek (legfeljebb kisméretű mintaként), de az aprócska bronzokból és az érmekből se látunk ízelítőt. Az elég tekintélyes nagyságú oeuvre-ből, ahogy az már lenni szokott, nem a sokszor bemutatott korai darabokra, hanem az utolsó egy-két évtizedre esik a hangsúly, megtoldva a hetvenes–nyolcvanas évek pár jellegzetes alkotásával.
Lugossy Mária a – rétegenként összeragasztott lapokból – csíkozódó tömböket csiszoló üvegművészeti „iskola” egyik jeles képviselője. A technika nagymestere Bohus Zoltán (aki nem mellesleg Lugossy Mária férje), az ő úttörő munkája nyomán vált a rétegelt üveg közkedvelt nyersanyaggá a nyolcvanas évekbeli Magyarországon. Ha a hazai üvegművészekről beszélünk, nem nagyon lehet kihagyni egyikőjük nevét se, de a nemzetközi reputációra se lehet panasz. Az autonóm üvegművészet ma nem a kortárs trendek legizgalmasabb szülőszobája, de az elgondolkodtató, hogy Lugossy-műveket olyan közgyűjtemények őriznek, mint a Louvre vagy a British Múzeum.
Az Iparművészeti Múzeum válogatása az Evolúció című, földre fektetett acél-plasztikával kezdődik. Lugossy tudvalevőleg ötvösként végzett a hetvenes évek elején, pályakezdését a – neoavantgárd igazodású iparművészek körében divatos – absztrakt formatanulmányok határozták meg. Csillogó hi-tech, nemzetközi késő modernség, szocialista nehézipar. Ilyen absztrakt krómacél plasztikát tűzött ki a Csiky–Bohus páros is a Szervita téri irodaház homlokzatára a hetvenes években, de ilyenekkel kísérletezett Lugossy is akkoriban. Hibátlan kivitelezés és rafináltan tükröződő formák. A már említett Evolúció esetében a fémhasábból három henger mered kifelé, az egyik fekete acél, a másik csillogó króm, a harmadik áttetsző üveg. A művésznő életművében kétségkívül lezajlott egy evolúció: a fémek helyett hamar előtérbe került az üveg – a ragasztott és tömbszerűen megformált üveg.
Lugossy geometrikus formákat csiszol ki a rétegelt üveglapokból. Például tekintélyes méretű diszkosz-szerű idomokat, a belsejükben bugyborgó-kavargó miazmákkal. Az Univerzum vagy az Élet születésének a kezdeténél vagyunk. A művésznő kozmikus méretekben gondolkodik, vagy minimum az egész emberiség szintjén fogalmazza meg az üzeneteket. Mert fogalmaz üzeneteket, nem vitás, letisztult, kissé kietlen metaforákban: Mikrokozmosz, Autogenezis, Magány, Büntetés stb.
A rendszerváltás környékén húzódik egy cezúra, Lugossy előtte a késő modernizmus formanyelvét használta, utána viszont egyértelműen posztmodern tónusra váltott. Egyszer csak a rétegzett üvegformákból emberi töredékek bukkantak elő. A naturalisztikusan megformált, bronzból kiöntött mellkasok, hátak, fenekek vagy arcok áttörik a rideg üveget. A kompozíciók beszédessé, irodalmiassá válnak; a bronz szobordarabok körül rétegekben ül meg a porózus felszínű, sötétlő üvegmassza, az egyik vagy a másik végén geometrikus idommá lecsiszolva. Ideális eszközkészlet a magasztos nyelven beszélő köztéri emlékművekhez. A kisebb minták mutatják, hogy Lugossy jó pár pályázaton el is indult, nem egyszer sikerrel. (Legismertebb műve a Parlament előtt álló, ”56-os lángot őrző gránittömb.)
Lugossy ma sem lankad, továbbra is variálja korábbi motívumait, a precíz diszkoszokat, a mészkőbe rétegzett tengerszemeket, a könyvformákat és a síkból kibukkanó bronzszobrokat. Mostanság az ember és a természet alapvető viszonya foglalkoztatja, a klónoktól a cunamiig.
Iparművészeti Múzeum
2011. 6. 30. – 2011. 9. 18.
