Rieder Gábor: Nemes Nikolett

Ápolt sírkert, bánatosan nyújtózó levendulákkal, falatnyi mauzóleumokkal és a porhanyós földbe szúrt parcellajelző táblácskákkal. Alvóvárosban vagyunk, csöndes megnyugvással terhes nekropoliszban.Csakhogy: a gyanúsan aprónak tűnő sírokon szaporodnak az intő jelek, előbb egy játékos műkőcica, majd egy keretes kutyafénykép, végül pedig a kegyelemdöfés: Lessie neve a sírkövön. Nemes Nikolett kéttenyérnyi fotórealista festményei nem egy szokványos temetőbe kalauzoltak el minket, hanem egy Lisszabonban található kisállat-nyughelyre. A sírfestmények borongós komolyságát és az alvóvárossal megidézett szociológiai tanulmányízt egy csapásra szétpukkasztja a mosoly. Nyugodjanak békében? A fotórealizmusból könnyed konceptuális fricska lesz. Bár felvetődik a kérdés, hogy hogyan is állunk végső soron az állattemetőkkel – a természet igaz megértése, szeretetpótlék vagy csak egy tragikomikus félreértés? A Godot Galéria kis termében látható másik sorozat az utóbbi feltevést valószínűsíti: ólábú mopszlik, kényeskedő ölebek, aprócska házikedvencek domborítanak díj- vagy szobortalapzatnak tűnő hasábokon. A talapzatokon latin feliratok, erényről, életről, bölcsességről. Egy fehér loboncú törpeuszkár alatt például ezt olvassuk: Rendkívüli lélek rendkívüli sorost érdemel. Nemes Nikolett kajánul összekacsint a nézővel, kikarikírozva egy egyre terebélyesedő világszokást.
Godot Galéria
2007. január 8.–2007. január 27.