Rieder Gábor: Oszmán-török szőnyegek

Az Iparművészeti Múzeum mohamedán formákat idéző, elsöprő erejű fantázia-architektúrája gyakran szembetalálja magát a belső tartalom ilyen-olyan modernista vagy klasszikus stílusvilágával. Most a disszonancia megszűnt, a Lechner-féle épület megtalálta a hozzá legjobban illő anyagot: az oszmán-török szőnyegeket.Az Iparművészeti Múzeum – Magyarország és az Oszmán Birodalom szoros történelmi kapcsolata miatt – a világ második legnagyobb török szőnyeggyűjteményével rendelkezik, amiből a vitathatatlan csúcsműveket gyűjtötték össze a mostani kiállítás szervezői. Túl nagy meglepetésre azonban nem számíthat a laikus néző – a szőnyegcsomózás ugyanis minden képzeletet túlszárnyaló módon konzervatív műfaj! A 15-17. századi török (és perzsa) csomózott kárpitok formakészletét ismételgeti, meglepően kevés leleménnyel sokszor még a mai szőnyegipar is: a geometrikus rozettákkal díszített bordűrt és a centrális mintákkal kitöltött belső tükörmezőt. Még a színvilág se sokat változott az évszázadok során!
Fölkészületlen látogatónak a kiállított tárgyak fel sem tűnnének egy elegánsabb polgári otthonban (legfeljebb kopottságuk miatt), bár a hozzáértők szerint a technika háromszáz éve hanyatlik. Ennek a nemes tradíciónak korai képviselői a (nemzetközi szakirodalomban) erdélyinek nevezett szőnyegek, amik az Erdélyi Fejedelemség területén maradtak fenn a legnagyobb számban. Ezek a török-oszmán műremekek a kereskedelmi és a politikai kapcsolatok révén kerültek Erdélybe, ahol nem a mai, padlón fekvő funkciójuknak megfelelően használták őket (ahhoz túl drágák voltak), hanem nemesi otthonokban asztalterítőként vagy falikárpitként. Esetleg a ravatalt lefedő díszborításként, az ünneplőbe öltöztetett, kiterített halott alatt – mint ahogy azt az Illésházyakat ábrázoló barokk ravatalfestményeken is láthatjuk.
Az „erdélyi” daraboknál az arabeszk indákat vagy a medaliont (ami két háromszögletű, káró-szerűen egymásnak fordított imafülkeív szembeállításából alakul ki) rozettás mintasor szegélyezi. Bár nevüket Erdély után kapták, valójában a közép-anatóliai Uşak városában készültek, ami a korszakban (16-17. század) az oszmán szőnyegipar egyik fellegvárának számított. Itt születettek meg a már nem asztalterítőként használt, óriás, medalionos példányok, a furcsa hatású golyómintás kárpitok és a fehér alapszínű szőnyegek is. A fehér alapúak között gyakori az állatábrázolás – amit természetesen az iszlám szigorúan absztraháló korlátai között kell érteni! A pár háromszögből felépített madárminták vagy a kitartó kutatás árán felfedezhető skorpió farkak csak a muszlim kalligráfián edződött szem számára egyértelműek. A nyugati tekintet alaposan megküzd velük – bár gyakran rabjául esik. Ez történt a reneszánsz több kiváló európai festőjével is, akik a luxuscikként hozzájuk került török szőnyegeket előszeretettel szerepeltették vásznaikon. A szőnyegkutatók pedig az ő nevükkel látták el az egyes típusokat, szórakoztató művészettörténeti puzzle-t teremtve. A 16. század előttről ugyanis alig maradt fenn eredeti (oszmán-török) szőnyeg, így ezeknek a festményeknek a dokumentumértéke felbecsülhetetlen.
A korai állatmintás anatóliai szőnyegeket felváltó, szunnita hatást tükröző, szigorúan geometrikus példányok például Holbein, Memling és Lorenzo Lotto festményein jelentek meg. (Az Illésházyak ravatalképein Lorenzo Lotto-szőnyegek széle látható.) És ott van még az Iparművészeti egyik büszkesége, az úgynevezett Crivelli-Batári szőnyegtöredék még a 15. századból. Ez a csonka darab az egyetlen ma ismert  megfelelője a Carlo Crivelli által megfestett török szőnyegnek. A decens észak-itáliai reneszánsz festő végtelen precizitással ábrázolta a nyolc ágú csillagmedaliont és a madarakat, beazonosíthatóvá téve a budapesti töredéket. A tárlat utolsó különálló csoportját a „Ladik” imaszőnyegek alkotják, azokon belül is az oszlopos mihráb-fülkét megjelenítő darabok. Hiszen a török-oszmán szőnyegek nem csak a nomád sátrakból ottfeledett, nyugatra is exportált háztartási cikkek voltak, hanem a vallásos muszlimok hétköznapi imakellékei.
Iparművészeti Múzeum
2007. szeptember 18.–2008. március 10.