Rieder Gábor: Szász Sándor: Holdfolyosó

Szász Sándor anyaméh-festészetet művel. Tájakból indul ki, költőien borongós tájakból, hogy saját magán átszűrve, kivetítse őket a Mindenségbe. Klasszikus romantikus alapállás: adott az ihlető környezet (korábban, mondjuk Caspar David Friedrichnél, egy csapzott gótikus rom vagy egy tengeri szirt, szilaj hullámverésben), amibe a kesergő művészlélek belevetíti viharzó belsője megáradó érzésfolyamait.A külső és a belső világ a vásznon egyesül, egymásba íródik, egy közös szimbólumot formázva. Szász Sándor ködös felszínű tavakkal szabdalt, sötétlő hegyvidékes képei ugyanerre a rugóra járnak. Csakhogy az ezredfordulón születtek, és nem a Balti Tenger partján, hanem Nevadában, a Tihanyi-félszigeten vagy éppen Erdélyben. Szász Dovin Galériában kiállított nagyméretű festményei a repülők felülnézetéből ábrázolják a komor bérceket. Méregzöldbe, mélykékbe játszó feketés kolorittal, holdbéli álomszínekkel. A fiatal erdélyi piktor a tájélményből indul ki, de annyira átitatja saját pszichéjével, hogy a makro- és a mikrokozmosz, a külső és a belső világ eggyé válik. Egy költői erejű szimbólummá. (Aminek jelentéshatára van olyan elmosódott, mint a nő belső univerzumának nagy hasonlatáé az Ódában, József Attilánál.) Ez az anyaméh, az a bársonyos és nőies világegész, ami panteista hullámaival járja át a hegyet és a festőt. Ez ad a maszkulin romantikának holdfényízű, lunáris ragyogást. A marosvásárhelyi Szász tradicionális látványpiktúrája az avantgárd újatakarás helyett a mitikus alaphelyzetek mélységes múltját kutatja. Kívülről kapcsolódva a Sensaria csoport tevékenységéhez, aminek több tagjával, az általa szervezett élesdi művésztelepen, rendszeresen együtt is dolgozott. Nem is köthető a steril trendekhez, túl zamatos, emberi és archaikus. 
2006. március 31.–2006. május 20.
Dovin Galéria