Rieder Gábor: TérErő

A kultúrkormányzat pénzmegvonása miatt közhasznú társasággá átalakított Műcsarnok megpróbál helytállni a nyílt piacon, a kegyetlen üzleti szereplők és a tőkés cápák között. Eddig egészen sikeresen, legalábbis az összeomlásról még nem szivárognak a hírek. A patinás teremsor jelenleg éppen egy külsős szervezésű kortárs festészeti kiállításnak ad otthont, amelynek szponzora a legnagyobb hazai telekommunikációs cég. Ennek köszönhető a furcsa cím is (TérErő – kortárs festők a mobilitás világáról), nem pedig a tárlat tematikus válogatásának. Szó sincs ugyanis telefonokról és mobilitásról, a mezőszemerére kivonuló mezőgazdász remete, Bukta Imre képeit vagy az évtizedek óra alig változó Nádler István stílusát csak egy sajtókommüniké lenne képes összekötni a magenta színű nagyvállalat arculatával. A cél nem a közvetlen reklám, hanem a filantróp szponzoráció és a befektetés-jellegű gyűjteményépítés. (A most kiállított közel másfél száz festmény ugyanis a Műcsarnok-beli egy hetes tartózkodás után a mamutcég központi irodaházába vándorol majd.) Ennek megfelelő a válogatás vonalvezetése is: kockázatmentes és profi, mint a legtöbb bankos kollekció. Jól megférnek egymás mellett a kortárs klasszikusok, a befutott középgenerációs alkotók és a műkereskedelembe már jól beágyazott fiatalabb művészek. Nem cél a meghökkentés és a figyelem felhívás, még az ordenáré provokációiról híres Dr. Máriás is egészen diszkrét festményekkel szerepel, amelyek csak a bulvármédia sztárjaival, például Zámbó Jimmyvel vagy Edvin Martonnal ironizálnak. Roskó Gábor sem üt agyon az állatszatírák élével, gyerekszínpadszerűen berendezett dobozfestményei inkább egzotikus mesevilágba repítik el a nézőt. A szentendrei késő dadaizmus guruja, FeLugossy egész szelídnek tűnik, szürkére hangszerelt, kivágott figurái kulturáltan feszítenek az üveglapok alatt. Lehet, hogy csak a kiállítás atmoszférája teszi, de Csurka Eszter máskor olyan rémisztőnek tűnő mályvaszínű démonai is barátságosnak hatnak. A válogatásban helyet kapott még egy meg nem alkuvó avantgárd klasszikus, Swierkiewicz Róbert hatalmas sárkányrepülőre emlékeztető színes legyezőivel, a finom lírai akvarellekről ismert Chilf Mária, az eklektikusan realista Dulaskovich Bazil, az örvénylő absztrakt képek fiatal mestere, Bernát András és a posztmodern szuprematizmus stílusskatulyával illethető Soós Tamás. Egyedül Szűcs Attila fátyolosan derengő sziluettjeiben fedezhetünk fel valami utalást a mobilkommunikációra, illetve a művekhez társított tévékészülékeken futó rövid riportfilmekben. A TérErő egy nem túl bátor és nem túl izgalmas válogatás a kortárs színtér ismert és elismert művészeinek munkáiból, nem vájfülűeknek szánt csemege, hanem ügyes ismeretterjesztés laikusoknak és vállalatmenedzsereknek.
Műcsarnok
2008. június 3.–2008. június 6.