Communism never happened. A kommunizmus sose volt – pukkasztja a felirat az értetlen kelet-európai nézőt a Ludwig Múzeum új szerzeményeket bemutató kiállításán.
A csillogó fekete betűkből kirakott mondatot egy román kortárs művész, Ciprian Mureşan metszette ki a Ceauşescu-korszak népszerű propaganda hanglemezeiből. A neomarxista folyóiratot szerkesztő román művész azt üzeni nyugati elvbarátainak, hogy nyugi, nyugi, mi is tudjuk a leckét, sose kevernénk össze a szépséges ideákért küzdő „valódi” kommunizmust a mi kis mocskos, térdig vérben és nacionalizmusban dagonyázó Ceauşescu-rezsimünkkel. A tisztes professzori állásban megőszült nyugati ”68-as értelmiségi és a kulturális antropológia alapszakos párizsi bölcsészlány erre mélyet sóhajt, és megkönnyebbül: a keleti blokkban is tudják, hogy mennyi az annyi. Arra már persze nem nagyon vennék a fáradságot, hogy végigmenjenek a termeken, megszemlézve a Ludwig elmúlt két évben begyűjtött alkotásait, amik mellesleg (és szerencsére) egész más témaköröket futtatnak végig…
Ami elsőre szembeötlik, az a neo-avantgárd kanonizálása. A hetvenes évekbeli, szigorúan konceptuális, kísérletező és önmagát kereső kelet-európai avantgárdé, minden rosszkedvével és öntudatosságával, fekete-fehér fotografikus nyelvezetével és szabad mezőkön járó, légszomjas álmaival. Maurer Dóra – ki tudja mit elemző – fotószekvenciái, Pauer Gyula zseniális pszeudó-manifesztuma (két igazi és két papír kockakő kíséretében), a vigyorgó Tót Endre Genfben készült filmje, Keserü Ilona dobozba rakosgatott tojáshéjai, Baranyay András zaklatott fotós arcképei.
Épül, szépül a magyar kánon. A cél, hogy a neo-avantgárd nyolcvanas évek elején elejtett fonalát – szemet hunyva a virulens újfestészet fölött – képzeletben összeragasszuk a kilencvenes évek neokonceptuális művészetével. Fotót a fotóhoz, installációt az installációhoz, a kínosan kommersz festészetet pedig felejtsük el. Így máris kapunk egy meggyőző elbeszélést az évtizedeken át ívelő progresszív konceptuális művészetről.
A Kis Varsó például egész tudatosan kapcsolja össze a szálakat. Különböző projektjeikben keresik az öreg avantgárd mesterek közelségét, igazságot szolgáltatva nekik, vagy legalábbis ismét szóba hozva életművüket. A Ludwig által begyűjtött rövid videójukban saját tanárukat, Károlyi Zsigmondot interjúvolták meg, összevágva a valamikor Bódy-filmben nyújtott fiatalkori énjével. Mindkét Károlyi ugyanúgy szívja a cigarettát és vakarja az orra tövét, de az ifjúkori változat még tele van tűzzel, hittel és lobbanékonysággal. Az idős Károlyi viszont keserű és sokat tapasztalt. Egykori avantgárdista énjére nem sok pátosszal emlékezik vissza: „ittam, csajoztam, tanítottam. És csináltam néha valamit.” A valami itt a műalkotás!
Ez pedig elég kiábrándító, valahol megkérdőjelezi az egész múzeumi akciót, a kallódó, porosodó neo-avantgárd művek felvásárlását és kanonizálását. De ez persze nemcsak a Ludwig mániája, hanem száz éve a mindenkori avantgárd sorsa; a muzealizált kísérleti művészet pedig sokat veszít erejéből, cserébe viszont sokkal több nézőhöz és nemzedékhez eljut. Vegyük például Kele Judit egész izgalmas és kevéssé ismert akcióit a korszakból. Kele – ennek a dokumentációját is megszerezte a Ludwig – apróhirdetésben keresett magának férjet, majd műtárgyként elárverezte magát Párizsban. (Később búcsút intett a képzőművészetnek, amit egy újabb állásfoglalásként értékelhetünk, az avantgárd művészet aranyba öntésével szemben.)
A szaktudományi operációktól függetlenül a Ludwig derekas anyagot rakott össze a jelenkor friss munkáiból. Várnai Gyula – Ernst Múzeumban már megcsodált – installációjával nehéz betelni: rézkarc finomságú, halovány utcaképek remegnek a falra kivetítve. Az írásvetítőre helyezett tálca víz meg-megrezgeti a vedutát, a Nagymező utcában felvett autó-brummogás és madárcsicsergés ritmusára. Hasonló költői erővel bír Waliczky Tamás régi computer-munkája, a gömbperspektívában botladozó totyogós kisgyerekkel. A Ludwig által meghívott cseh Kateřina Šeda a törökbálinti Tükörhegyen vezényelt le egy társadalmi akciót. A lakókkal lerajzoltatta a szomszédjaik portáját, majd a rajzverseny győztesét (családjával együtt) Floridába küldte nyaralni. A Tehnica Schweiz páros ”48-as hagyományőrzőket fotózott, Kovách Gergő tálcányi monumentális szobrokat mintázott papírmaséból, Matthias Megyeri pedig apró nyuszi- és pingvinfigurákat öntött a vaskerítés lándzsahegyeinek a helyére.
A román rész nyomasztó (van még egy Ceauşescu-pert recitáló videói is), a magyar neo-avantgárd már kissé unalmas, a friss munkák szórakoztatóak és érzékenyek, reméljük, nem csak pár évig.
Ludwig Múzeum
2011. március 05. – 2011. május 15.