Szentendre él és virul. A Kádár-kor fakó felszíne alatt virágzó underground dadaizmusnak, a Vajda Lajos Stúdiónak a szellemét már rég kiengedték a palackból, mégsem illant el a semmibe. Azóta is dolgozik, mindent túlél, új nemzedékeket vonz mágnesként magához, kiállításokat szervez és összehozza a nyár egyik legnagyobb kortárs képzőművészeti eseményét, a Nemzetközi Performance és Nehézzenei Fesztivált.
Ha valamit ennyire nem lehet agyonütni, azt bizony tisztelni kell! A MűvészetMalomban megtartott pár napos fesztiválhoz ismét tartozott egy kiállítás, Űrkollázs címmel. Mi is szimbolizálhatná ennél találóbban a szentendrei spirituszt, amely a divatos közhelyfilozófiákkal nem törődve saját dadaista művészeteszményét dicsőíti. Elővették az űrkorszak egyáltalán nem trendi tematikáját és rendeztek belőle egy pezsgő, sokszínű, néznivaló tárlatot. Ahová a kortárs vidéki klasszikusok ugyanúgy odaillenek, mint a divatos fővárosi fiatalok. A garázsban buherált űrhajókultusz ugyanis sokakat megérintett. Rizmayer Péter mikuláscsokikból épített egy űrrakétát, Télapó vattaszakállaként gomolygó füstfelhővel. Péterffy Ábel ismét elővette aprócska asztronauta szobrocskáit, amiket talált fémtárgyakból és riasztó nagyítólencsékből rakosgatott össze. Zirczi Judit a magyar-szovjet űrbarátságot elevenítette fel, Farkas Bertalan-os képeslapokból kirakott Szojúzokkal. Szirtes János pedig zöldre mázolt testtel, egy méretes játék lézerkarabéllyal felfegyverkezve állította helyre a rendet – legalábbis a számítógépes nyomatok tanúsága szerint – a Moszkva térnek nevezett univerzumban. Persze az űrkorszak csak ürügy, apropó, hogy a szentendrei dada-szellem ismét táncolhasson egyet a fényben. FeLugossy szögesdrótból csavart „tűz” felett főzi ropogósra a bográcsként fellógatott női retikült, ef Zámbó vastagon lelakkozott két kilós kenyérbe operált pislogó babaszemeket. Itt minden munkát elvarázsol a couleur locale, sehol sem érezni a lét elviselhetetlen súlyát. Verebics Ágnes bukósisakra ragasztott óriási, riasztó szeme (Diszkóbaleset) is beleolvad a fesztivál szürreális láncolatában. Akárcsak Raffai Éva igazán szép installációja, a bádogtölcsérben kicsiráztatott búzaszem-betűkkel, amik az „akarok” szót formálják. Az Űrkollázson görcsös akarásról szó sincs, csak a dadaizmus felbuzgó és megállíthatatlan diadaláról.
MűvészetMalom
2008. augusztus 20.–2008. szeptember 3.