Kis, fodros szoknyás játékbaba táncol a járdán, a kezében tartott mikrofonnal mímeli az éneklést, miközben a plasztik testébe szerelt miniatűr hangszóróból árad a zene. Rózsaszín szoknyácskája felett, a derekán, összefűzött petárdákból álló bombás hevedert hord. Nem viccből. A petárdák gyújtózsinórja meggyullad, és a robbanás ereje darabokra szakítja a baba testét.
A játékbaba Varga Rita filmjében, a Terror babies címet viselő opuszban szerepel több tucat társával együtt. Egy szakasznyi mindenre elszánt „fekete özvegy”, szuicid hajlamokkal megáldott Barbie-különítmény. Akik véget vetnek a giccs ízlésdiktatúrájának, megsemmisítik az önmaguk által jelképezett és fenntartott negédes fogyasztói paradicsomot. Miközben a rózsaszín gyerekszobát is a levegőbe repítik, egy kislány múltját és emlékeit. Nem is szólva a valós öngyilkos merénylők hatástalanításáról: a falra festett rózsaszín ördög, egy mágikus aktus keretében, érvényteleníti vagy legalábbis relativizálja az igazi robbantásokat. A fiatal kortárs művésznő DLA-s munkájában izgalmasan keverednek a politika, a személyes emlékezés és a társadalomkritika jelentésrétegei. Varga Rita ügyesen adagolja őket, nem elfeledkezve a speciális helyi ízről sem. A műcsarnoki tárlaton ugyanis a marcipán kisbaba és az Elvis-alakú whiskys üveg mellé behelyez egy szocreál szigetelőmunkást Zsolnay-porcelánból. A kavargó jelentésfonalakat odaköti egy biztos ponthoz, a kelet-európai közelmúlt rozsdás cövekjéhez. De a másik irányba továbbépíti a projektet, mindig megtartva minket a nyitott értelmezés köreiben. A másik filmjén a terrorbabák óriások országába kerülnek: ők maguk válnak robbanóövvé a próbababa, a gitározó Elvis és a japán lány övén. Hogy miért? Azt csak a folytatásból tudjuk majd meg: terror babies coming soon.
2006. április 06.–2006. április 30.
Műcsarnok, Menü Pont