A Műcsarnok új kiállítása, a Vetítés, egy Hollandiából importált, vérszegény kortárs művészeti produkció, nehezen értelmezhető, de kínzóan unalmas konceptuális munkákkal. Már az ötletadó nyelvjáték, a „vetítés” és a „projekt” közös szógyöke sem működik jól magyarul, akárcsak a művek többsége. Legalábbis magyarázat híján. De ha elolvassuk a kasszánál 300 forintért megvásárolható kis füzetecskét, egy új világ tárul elénk: a Műcsarnok kiállítása, a Vetítés, egy Antwerpenből induló, izgalmas kortárs művészeti produkció, szellemes és intelligens konceptuális munkákkal. Paul Van Hoeydonck pár centis alumínium figurájáról például kiderül, hogy eredetijét az Apollo 15 legénysége helyezte el a Holdon, így jelenleg a kozmoszt díszítő egyetlen ismert műalkotás a Földön kívül. Vagy ott van Sugár János szobányi üvegfal-installációja, a ragasztgatott farács-szerkezettel és a vákuum-formázott domborművekkel. A különös alkotás egy időgép: Sugár 1985-ös filmjének egyik díszlete, ami az akkor elképzelt jövőbeli kortárs művészetet ábrázolja. (Innen nézve pedig az elakadt hazai modernizmus meg nem valósult utópiáját és úgy általában a megjósolhatatlan jövőt. Mint az Orion űrhajó nevetséges, „futurisztikus” diszkótáncosai.) Az útmutató segítségével Marc De Blieck felvételeit is megérthetjük: a művész a Washington DC lakosságát három hétig rettegésben tartó orvlövészek, John Allen Muhammed és Lee Boyd Malvo gyilkosságainak helyszíneit járta végig. Cerith Wyn Evans spektákulum társadalmát elemző dokumentum-együtteséről pedig kiderül, hogy egy rekonstruált hallucinogén házimasina is tartozik hozzá, a hatvanas évek drogos szcénájából. Sajnos a Műcsarnok nagykorúként kezeli a kiállításlátogatókat és nem siet a segítségükre rövid falra applikált feliratokkal. Pedig a (neo)konceptuális művészetet szövegek (azaz a szellemi holdudvar nélkül) reménytelen felfejteni. Ráadásul a Vetítés esetében a teoretikus kontextus is egész izgalmas: a táralt vezérfonalát egy éppen elavult technika, a vetítés művészi újrahasznosítása adja. 2004-ben a mindent elsöprő digitális hullám hatására ugyanis a Kodak leállította a körtárcsás diavetítők gyártását. Lezárult az analóg projekció kora. És elindulhatott a – rendszerint elvont értelemben vett – művészi kivetítés korszaka. Ami már nem a trendek után szaladgál, hanem kissé borzas fejjel, de nagy elszántsággal megpróbál rendet teremteni a modernitás itt feledett törmelékei között.
Műcsarnok
2007. június 23. – 2007. augusztus 26.
Rieder Gábor: Vetítés
A Műcsarnok új kiállítása, a Vetítés, egy Hollandiából importált, vérszegény kortárs művészeti produkció, nehezen értelmezhető, de kínzóan unalmas konceptuális munkákkal....