A baden-württembergi, tízezernél is kevesebb lakosú kisváros, Waldenbuch neve ritkán szerepel a sajtóban, a művészeti lapok azonban kivételt jelentenek, tekintettel arra, hogy itt található a geometrikus absztrakt művészet egyik legfontosabb németországi gyűjteménye és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő kiállítóhelye, a Ritter Múzeum. A Ritter Sport márkanevű csokoládék itthon is népszerűek, és itt nem véletlen névbeli egybeesésről van szó: Clara és Alfred Ritter 1912-ben alapították csokoládégyárukat és az ő egyik unokájuk, Marli Hoppe-Ritter volt az, aki a családi vagyon ráeső részét műgyűjtésbe, majd múzeumépítésbe fektette.
Hoppe-Ritter gyűjtői koncepcióját legpontosabban Josef Albers ismert munkájának címe, a Homage a négyzetnek fejezi ki; a mára már ezer tételből, festményekből, grafikai munkákból, szobrokból és objektekből álló kollekció középpontjában a négyzet áll és túlnyomórészt olyan műveket tartalmaz, amiknek kiindulópontja vagy végállomása a négyzet. Többek között olyan irányzatokat képviselnek nagyobb összeállítások a gyűjteményben, mint a konstruktivizmus, a De Stijl mozgalom, a Zürichi konkrétok, vagy a minimal art. Hoppe-Ritter 2005 szeptemberében nyitotta meg 700 négyzetméteres kiállítóterű múzeumát, ahol évi három-négy időszaki tárlatot rendez, együttesen szerepeltetve ezen a gyűjteményhez tartozó és kölcsönzött munkákat. E kiállításokon igen gyakran láthatóak magyar, ill. magyar származású alkotók munkái. Maurer Dórának volt már itt egyéni tárlata is, s a csoportos kiállításokon többek között Ébneth Lajos, Victor Vasarely, Vera Molnár, Haász István, Kaszás Tamás munkáival találkozhattak a látogatók.
Október 13-án pedig Szene Ungarn címmel egy olyan bemutató nyílt Waldenbuchban, ami a kortárs magyar geometrikus művészet egészéről igyekszik átfogó képet adni. A kiállításon 14 művész összesen 60 munkája ad áttekintést az irányzat magyarországi fejlődésének legutóbbi két évtizedéről. A kísérő kiadványok hangsúlyozzák, hogy a magyar geometrikus művészet gazdag hagyományokra tekint vissza és kiemelik Moholy-Nagy Lászlót és Kassák Lajost, mint akik „tartós hatással voltak az egyértelműségre és redukcióra törekvő absztrakt művészetre, s akiknek kísérleti művei és elméleti fejtegetései a kiállításon szereplő több fiatal művész számára félreismerhetetlenül központi kiindulási pontként szolgáltak”.
Ugyanezen dokumentumok jelzik azt is, hogy bár az adott tárlat válogatási elvei részben földrajziak, hiszen egyetlen ország művészeire koncentrálnak, a globalizálódó művészeti színtéren már nem tűzhető ki célként annak a kérdésnek a megválaszolása, hogyan tükröződik a „magyar karakter”a művészetben. A kétségtelenül meglévő közös társadalmi-kulturális háttér a tapasztalatok, gondolatok, ötletek és intenciók alkotónként eltérő tárházával együtt önálló, sajátos, egyéni esztétikai megoldásokhoz vezet. A 2020. április 20-ig látogatható tárlaton az idősebb generációhoz tartozó mesterek, így Bak Imre, Gáyor Tibor, Haász István, Maurer Dóra és Nádler István mellett a művészek közép- és az ifjabb nemzedékét Bálványos Levente, Keserü Károly, Szíj Kamilla, Forgó Árpád, Kaszás Tamás, Kokesch Ádám, Poroszlai Eszter, Robitz Anikó és Bordos László Zsolt képviselik.
A Sotheby’s 2014-ben 20th Century Art – A Different Perspective címmel új aukciósorozatot indított Londonban, melynek keretében elsősorban a – tágan értelmezett – közép- és kelet-európai régióból vitt kalapács alá modern és kortárs munkákat. A tételek között hagyományosan magas volt a hazai és külföldi magángyűjteményekből és galériákból beszerzett magyar vagy magyar vonatkozású munkák aránya. Ezeket az akciókat idehaza mindig érdeklődés kísérte, hiszen szereplésünk sikere fontos állomás lehet a magyar – és mindenekelőtt a kortárs magyar – képzőművészet nemzetközi pozícióinak erősítésében. Igazán szenzációsnak mondható fejleményeket az évi egy-egy aukció eddig nem hozott – egyébként más országok vonatkozásában sem –, de néhány jó eredmény – többek között Lantos Ferenc, Fajó János, Bak Imre, Szűts Attila, Pauer Gyula, Gyémánt László nevéhez fűződve – azért született. Az említett aukciók azért is jelentettek gyakori beszédtémát az itthoni szcénában, mert meglehetősen áttekinthetetlenek a válogatás elvei; a kalapács alá vitt magyar anyagokban nem nagyon lehetett koncepciót felfedezni, a művek kiválasztása sokszor tűnt esetlegesnek. A hazai sajtóban is megjelent továbbá, hogy hazai műkereskedelmi és múzeumi berkekben némelyik mű eredetiségével kapcsolatban is fogalmazódtak már meg kételyek; a tavalyi árverésről egy festményt az érintett művész jogutódjának intervencióját követően vissza is vontak.
Feltételezhető, hogy a Sotheby’s sem maradéktalanul elégedett az aukciósorozat eddigi eredményeivel. A tavalyi árverés 1,38 millió fonttal az eddigi második leggyengébb összforgalmat produkálta, de az egy évvel korábban elért legjobb eredmény, a 2,74 millió font sem minősül számottevőnek a Sotheby’s-aukciók átlagos nagyságrendjéhez képest. Hogy pontosan milyen megfontolásokból, nem került nyilvánosságra, mindenesetre idén az aukciósház „lefokozta” az árverést, ami átkerült az online kategóriába. Ez, ne szépítsük a dolgot, nem a csúcs az árverések hierarchiájában, ami természetesen nem jelenti azt, hogy itt nem lehet kincsekre bukkanni és igen kvalitásos alkotásokra licitálni.
Mint ahogy az anyag nem is tűnik gyengébbnek annál, mint amilyen színvonalat az eddigi élő árverések képviseltek. Folytatódik a hagyomány a magyar tételek kiemelt súlyának tekintetében is: a 62 tétel több, mint egyötöde – 14 – magyar, vagy magyar vonatkozású. A moderneket ezúttal öt mű képviseli – egy-egy olaj- illetve temperakép Vaszarytól, egy ugyancsak tempera Kádár Bélától és két sokszorosított munka Vasarelytől. Az amerikai magyar magángyűjteményből származó Vitorlások Portorozsban című Vaszary-temperáról megjegyzendő, hogy ez a munka szerepelt már a tavalyi „élő” árverésen is, ahol 80-120 ezer fontos becsérték mellett nem talált gazdára; most 40-60 ezres taksával indul.
A kortárs anyagban többen is szerepelnek azok közül, akiknek munkáira már a sorozat korábbi állomásain is lehetett licitálni. Közülük 20-30 ezer fonttal Fajó János két nagy méretű olajképe kapta a legmagasabb becsértéket 20-30 ezer euróval. Bak Imre Viewpoints című 2001-es akrilképe 5-7 ezer eurós becsértékkel indul, Nagy Boglárka idén született olajképe pedig 3-5 ezer euróssal. A többiek – Farkas Dénes, Ernszt András, Mayer Éva és Majoros Áron Zsolt – először szerepelnek majd Sotheby’s árverésen. Farkas archival pigment printje 6-8 ezer fontos, Ernszt akrilképe 2,5-3,5 ezer fontos, Mayer Éva háromrészes giclée printje pedig 3,5-5,5 ezer fontos taksát kapott. Majoros Áron Zsolt lemezrétegekből összerakott jellegzetes plasztikájáért 20-30 ezer fontot várnak.
- Frissítés, november 12.
A ma zárult árverésen a magyar és magyar vonatkozású munkák összességükben nem szerepeltek rosszul, hiszen a 14 tételből 9 elkelt, közülük nem egy a becsérték felső határánál is magasabb áron.
Vaszary János Vitorlások Portorozsban című temperája az előző árverésnél jóval alacsonyabb becsérték mellett sem kelt el, Olaszországi strandjáért viszont a vártnál többet, 75 ezer fontot adtak. Ez az egész árverés legmagasabb ára volt. Becsértéke felett, 8,750 fontért kelt el Kádár Béla temperája is. Vasarely két sokszorosított munkája taksája sávjában, 4.400 fontért talált gazdára.
A kortársak közül a legnagyobb sikert Majoros Áron Zsolt könyvelheti el, akinek plasztikájáért a várt 20-30 ezer fontnál lényegesen többet, 40 ezret adtak. Ernszt András, Gábor Áron, Mayer Éva és Nagy Boglárka alkotásai becsértékük sávjában találtak vevőre, míg Fajó János, Bak Imre és Farkas Dénes műveire nem volt licit.
- Frissítés, november 20.
A Farkas Dénest képviselő Molnár Ani Galéria arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az aukció végén visszakéréssel 5 ezer fontért Farkas munkája is elkelt.
Az aukció tételeire november 4. és 12. között lehet licitálni; az eredményekkel frissítjük majd írásunkat.
Nyitókép: Dénes Farkas: SVALBARD #002, archival pigment print on paper, mounted on dibond, 120 by 150cm., 47 by 59in. Printed in 2017. / Sotheby’s
